Gyászol az egyetem és az erdésztársadalomA Nyugat-Magyarországi Egyetem saját halottjaként búcsúztatta 2007. július 2-án, délután 3 órakor Mészáros Károly rektorhelyettest a soproni Alma Mater aulájában. A botanikus kertben több százan gyűltek össze, a szakma szinte valamennyi korosztályából, szakterületéről, és az ország legtávolabbi helységeiből is.
Az egyetemi főépület magasföldszinjtén elhelyezett ravatal előtt róhatták le kegyeletüket az elhunyt tisztelői, ahol soproni és miskolci diákok adtak díszőrséget az egyetemi zászlókkal.
A koporsó két oldalán az egyetem oktatói, vezetői, valamint Benedek Fülöp, FVM szakállamtitkár álltak díszőrségben.
Faragó Sándor rektor búcsúzott elsőként az elhunyttól.
Gyászol az egyetem és az erdésztársadalom – kezdte gyászbeszédét a rektor, majd így folytatta. – Az elmúlást különösen fájdalmas együtt említeni szeretett halottunk életigenlő, tervekkel örökké teli alkotókedvével, fiatal korával. Kegyetlenül rövid, de tartalmas élet. Ez az egy mondatba sűrített curriculum vitae-je.
Életútját ismertetve elmondta, hogy 1987-ben nevezték ki Mészáros Károlyt az Erdőrendezéstani Tanszék tudományos munkatársává, ahol kibontakoztathatta képességeit. Ott került érdeklődése középpontjába az erdőérték-számítás, amelyben maradandót alkotott. Ekkor alkotta meg dendrométerét s a „fakopp” élőfa vizsgáló műszert. Egyetemi doktori és kandidátusi értekezését is az erdőérték-számításból írta. 1994-ben nevezték ki az Üzemtani Tanszék vezetőjévé, ahol az ökonómiai gondolkodás is a sajátja lett. Az erdővagyon-gazdálkodás és az erdészeti politika kérdései érdekelték elsősorban. 2000-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. 2001-ben nyerte el a szívének legkedvesebb stallumot, az Erdőmérnöki Kar dékáni megbízatását.
Oktató és tudományos munkája mellett számos bizottság és grémium tagja, maga egy intézmény volt. 
Benedek Fülöp államtitkár az erdészeti politikával foglalkozó professzort, a gazdasági szervezőt emelte ki Mészáros Károly életútjából. Felidézte azt a harcos elkötelezettségű tanárt, aki küzdött az egyetemért, az erdőmérnöki szakért.
Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar ez idei dékánja azzal kezdte emlékezését, hogy sokszorosan megrendítő, ha valaki alkotó ereje teljébe megy el, mert bevégezetlen a műve.
Igazi humanista volt, barát, akire számíthattak. Határtalan segítőkészség és dinamizmus jellemezte. Igazi tanár is volt, nemcsak oktatott, hanem nevelt is.
Akadémiai doktori dolgozatát már nem írhatta meg, de ő e nélkül is nagy doktor volt.
Fáradhatatlan vezető volt, aki ugyanakkor empátiával figyelt munkatársaira.
Amikor a dékáni vezetést átadta, ezt mondta: Egészen jó munka, ha az ember meg tudja oldani azt a logisztikai feladatot, hogy egyszerre három helyen legyen jelen. Ő ezt is megoldotta.
A beszédek elhangzása után a klopacska ütemére megindult a szalamanderrel és fáklyásokkal felvezetett gyászmenet.
A Bánfalvai Hősi Temetőben Szemerey Tamás elénekelte a „Fiúk, ha majd remeg kezemben…” című diáknótát, majd Nagy Zoltán: Sírkőre, Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd, Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén és Vajda János: A vaáli erdőben című verseit mondta el Hanzséros Ágnes és Tóth András.
A ravatalozó előtt dr. Szitás József az OKM munkatársa búcsúzott, majd a kollégák nevében dr. Lett Béla egyetemi tanár emlékezett Mészáros Károlyra, a barátra, a munkatársra.
Ezt követően a sírnál Kosztka László a volt évfolyamtársak nevében, és Juhász Pál a hallgatók nevében vett végső búcsút.
A szertartás díszsortűz és az Erdész himnusz hangjaival ért véget.