Ali Tamás Gábor, az MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóság igazgatóhelyettese az erdészeti támogatási és pályázati rendszerről beszélt.
A 2008. év különös jelentőséggel bír az erdészeti támogatási rendszer kapcsán is. A támogatási rendszer átalakul, új EU-s költségvetési időszak kezdődik – mondta elöljáróban a szakember. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedéseinek végrehajtása lassan megkezdődik, ehhez kötődően a nemzeti forrásból nyújtott támogatások is átalakulnak. A kép teljessé tételéhez szükséges a támogatási rendszer közelmúltjának történéseit áttekinteni, a társadalmi és politikai változások függvényében.
Az erdészeti politika hosszú távú céljainak megvalósítását különböző eszközök szolgálják, elsősorban a jogszabályok alkotta kereteket, a hatósági eljárásokat lehet említeni, de ezek egyike a támogatási rendszer is, melynek segítségével az erdőgazdálkodókat, tulajdonosokat érdekeltté tehetjük az erdészeti politika céljainak elérésében.
Az aktuális erdészetpolitikai célok megvalósítását leghatékonyabban a támogatási rendszeren keresztül lehet elérni.
Az erdészetpolitika céljai az idők folyamán az erdőkkel szemben támasztott elvárásoknak megfelelően változtak, ezek a változások a támogatási rendszerben is jelentkeztek.
A támogatási rendszer a kilencvenes évek végén a tulajdonviszonyokban lezajlott változások nyomán kiemelt fontosságúvá vált, hiszen az erdők mintegy negyven százaléka magántulajdonú lett, így az állam, mint tulajdonos közvetlen befolyása megszűnt ezeken az erdőterületeken.
Az Európai Unióhoz való 2004. évi csatlakozás a támogatási rendszer teljes átalakulását hozta, mely így az európai vidékfejlesztési politikával is összhangba került, összeurópai célok megvalósítását elősegítve. Ezzel együtt megnyíltak az Európai Unió forrásai az erdőgazdálkodás támogatására, kiegészítve, illetve helyettesítve ezzel a nemzeti források támogatását.
Ez azt is jelentette, hogy a támogatási rendszerben új elemek jelentek meg, melyek az európai célok megvalósítását segítik elő.
A nemzeti támogatások történetéről elmondta, hogy az erdők tulajdonviszonyaiban bekövetkezett változások kapcsán az erdőgazdálkodásban megjelent mintegy 300.000 erdőtulajdonos, illetve 25.000 erdőgazdálkodó, akik a korábbi években, a kizárólag állami tulajdonú erdőkben nem szerezhették meg a megfelelő erdőgazdálkodási szakértelmet. Ezeken a területeken a szakszerű erdőgazdálkodás iránti igény jelent meg, mint új, a támogatási rendszer átalakítását igénylő cél, és fontossá vált a magánerdőkben folytatott gazdálkodás beindítása, a stabil, életképes tulajdonosi és gazdálkodói kör létrehozása. Ennek eszköze a magánerdő-gazdálkodás támogatása volt.
Ebben a támogatási körben fontos elem volt a szakképzett személyzet foglalkoztatásának és az integrátori rendszer kialakításának és működtetésének támogatása, valamint a kárpótlás során leromlott erdőállományok szerkezet-átalakításának támogatása.
A célok megvalósítását sikeresnek lehet tekinteni, mivel a gazdálkodás alá vont terület évről évre nőtt, mígnem 2008-ra 76 integrátor mintegy 196.000 ha gazdálkodását felügyelte, azaz a magán tulajdonú erdők körülbelül 20 százalékát.
Az utóbbi években az erdők egyre fontosabbá válnak a társadalom számára, köszönhető ez a társadalmi változásoknak, a népesség mind nagyobb arányú urbanizációjának, és emiatt az erdők közjóléti funkciójukkal szemben növekvő igényeknek. Ezért a nemzeti támogatások között fontos szerepet játszottak a jóléti és parkerdők fenntartására, fejlesztésére szánt támogatások, melyek segítettek új közjóléti létesítmények, kirándulóhelyek, parkok létrehozásában, illetve a meglévők fenntartásában, fejlesztésében. Az erdők közjóléti funkciójához kötődő támogatási elem volt az erdei vasutak üzemeltetésének támogatása is.
Az évek során számtalan kirándulóhely, pihenőhely, erdei tornapálya, forrásfoglalás, sétaút és tanösvény létesült állami támogatással, melyek fenntartására is lehetett különböző formában támogatást igénybe venni. Az erdészeti közjóléti nyilvántartásban jelenleg mintegy 1700 létesítmény szerepel, melynek döntő többsége részesült létesítési vagy fenntartási támogatásban.
Az erdőterület növelése, az erdőtelepítés már az első világháború vége óta – amikor jelentős erdőterületek kerültek el az országtól – elsődleges fontosságú erdészetpolitikai cél, ami egyrészt az ország faanyagigényének biztosítására, valaha erdővel borított területek újraerdősítését szolgálta, és komoly szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben is. Ennek megvalósítására a mindenkori kormányzat nagy súlyt fektetett, ezzel az erőfeszítéssel sikerült 1921 óta az ország erdőterületét megkétszerezni. A telepítési kedv az év folyamán többé-kevésbé töretlen volt, nagyobb társadalmi változások esetén megtorpant. Ilyen volt például a kilencvenes évek elején a rendszerváltás és az azt követő privatizáció. Ennek ellenére az elmúlt évtizedben évente átlagosan 10.000 hektár erdő telepítése történt meg, zömében magántulajdonú területeken.
A meglévő erdők fenntartásának, megőrzésének biztosítására a költségvetés támogatást biztosított, melyet az erdők felújítására lehetett igénybe venni, lehetővé téve ezzel a kis üzemmérettel rendelkező gazdálkodók számára is a folyamatos működést, a letermelt faállomány újratelepítését, mérsékelve az erdőfelújítás, mint legnagyobb költségtényező negatív hatását a gazdálkodásra. A támogatási rendszerben rendelkezésre álló összegek legnagyobb része ennek finanszírozására fordítódott, évente 20.000 hektár erdő felújítása történt meg.
A nemzeti támogatások egy részének finanszírozását az erdőfenntartási járulék biztosította, mely a kitermelt faanyag után köbméterenként fizetendő összeg volt. Az erdőfenntartási járulék 2007 végén megszűnt.
Az Európai Uniós csatlakozás után a nemzeti támogatások egyre inkább veszítettek jelentőségükből, és mind az azokra fordítható éves keret, mind a támogatási jogcímek száma egyre csökkent.
Az Európai Unió a Közös Agrárpolitika keretében befolyásolja a tagállamok vidékfejlesztésének működését, ehhez kötődően az erdészeti ágazat bizonyos céljait is. 2004-től nyílt lehetőség közösségi támogatások bevezetésére, erre a keretet az erdészeti ágazatban először a 2004-ben elfogadott, 2004-2006 közötti időszakra szóló Nemzeti Vidékfejlesztési Terv adta, melynek erdőgazdálkodást érintő intézkedése a Mezőgazdasági Területek Erdősítése jogcím volt, mely erdők telepítésére nyújtott támogatást. A jogcím lehetőséget adott az erdőtelepítési első kivitel mellet az ápolási támogatásra, illetve a fafajtól, és a betelepített mezőgazdasági terület minőségétől függően maximum húsz éven át adható, a mezőgazdasági kieső jövedelmet pótló támogatásra is. Az intézkedés rendkívül sikeres volt, a hároméves időszak alatt több mint negyvenezer hektár erdő telepítése történt meg.
A 2005-ben megszületett az Európai Unió új vidékfejlesztési rendelete, mely az erdőgazdálkodási ágazat számára is új támogatási lehetőséget hozott. A jogcímek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 2007-től folyamatosan kerülnek bevezetésre, és döntően meghatározzák majd az erdészeti ágazat képét az elkövetkező hét évben, és szolgálják a közösségi szinten is jelentkező célokat, melyeknek eleme a versenyképesség javítása, és a fenntartható erdőgazdálkodás elősegítése.
A nemzeti támogatások jelenéről, illetve jövőjéről elmondta, hogy az elfogadott ÚMVP, valamint az Európai Közösség szabályozásainak figyelembevételével a nemzeti támogatási rendszer teljes átalakítására van szükség. Ez a munka jelenleg is zajlik, a felmerülő új igények, és lehetőségek figyelembevételével alakul ki a támogatási rendszer. Az unió szabályainak megfelelően a nemzeti támogatásokat notifikáltatni kell, azaz az Európai Közösséggel el kell őket fogadtatni, kivételt képeznek ez alól a de minimis, azaz csekély összegű támogatások, melyek lényege, hogy az egy ügyfél által felvett összeg bármely 3 év alatt nem haladhatja meg a 200.000 eurót. Arról, hogy egy támogatás de minimis körbe tartozik, a támogatást nyújtónak kell nyilatkoznia. Meg kell említenünk, hogy két évig lehetőség volt a személyi jövedelemadók kiemelt közcélokra felajánlható 1 százalékát az erdők közcélú fenntartására és bővítésére felajánlani, aminek várakozáson felüli sikere volt. Az így befolyt összegekre tavaly lehetett először pályázni, de sajnos a keret nagy része megmaradt. A tapasztalatok alapján újabb, egyszerűbb feltételrendszerű rendelet előkészítése zajlik, és ez a forrás kiegészíti majd a notifikált, illetve de minimis körben nyújtott támogatásokat.
Molnár Sándor professzor, a Faipari Mérnöki Kar dékánja, Németh Józseffel közös előadásában az eredet- és terméktanúsítás szerepéről szólt a fagazdaságban
Szükséges-e a költséges eredet- és terméktanúsítási rendszerek bevezetése? – tette föl a kérdést.
A megnövekedett társadalmi érdeklődés, az erdők ökológia szerepének a felértékelődése, a globális környezeti katasztrófák előre vetítése egyértelműen abba az irányba hatnak, hogy korunk egyik legjelentősebb kihívásának kell tekinteni erdeink olyan módon való megőrzését, hogy a növekvő faigényeket is kielégíthessük.
Tehát a kitermelt faállományok újratelepítési kötelezettsége mellett számos olyan minőségi kérdés is előtérbe került, mint a biológiai sokféleség megőrzése, a természetszerű, őshonos erdőállományok fokozottabb védelme – szögezte le az előadó.
Hazai sajátosságunk, hogy a Kárpát-medencében ma még szinte egyedülállóan értékes, genetikailag sokszínű erdei életközösségekkel rendelkezünk. Zárójelben jegyezzük meg a hasonló erdőállományokat a fejlett nyugat-európai országok többsége már évszázadokkal korábban tönkre tette, kitermelte.
Sokakban felvetődhet: a legegyszerűbb megoldás, ha abbahagyjuk a fakitermelést, hiszen ez csak 1-2 százalékban járul hozzá a nemzeti jövedelemhez. A szükséges fát helyettesítsük egyéb anyagokkal, illetve importáljuk.
E felvetés ökonómiai és szociológia vonzatai mellett még környezetvédelmi szempontból is szerencsétlen, mivel a fa egy újratermelhető olyan nyersanyag, amelyből az előállított termékek tárolják a szenet. E termékek pedig esztétikai élményt jelentenek és előállításuk kevésbé terheli a környezetet. (Például egy azonos funkciót ellátó alumínium termék 70-szer, az acél 17-szer, a tégla 31-szer, a beton 3-szor nagyobb környezeti terhelést okoz, mint a fatermék előállítása).
E problémakör – a látszólagos ellentmondás – megoldása csak a tartamos erdőgazdálkodás szempontjait figyelembevevő igazgatási rendszerrel és az ültetvényes fagazdálkodás korszerű fejlesztésével biztosítható.
A megnyugtató megoldás az állami szabályozás mellett – a mai társadalmi viszonyok között – nem nélkülözheti az állami felügyelettől független szakértői kontrollt sem.
Ehhez nyújtanak megoldást az eredet- és terméktanúsítási rendszerek (Például az FSC, a PEFC).
A ENSZ környezet és Fejlődés világkonferenciája Rió de Janeiróban elsőként fogalmazta meg 1992-ben az erdők védelméről és a tartamos erdőgazdálkodásról szóló "Erdészeti alapelveket". Ismertek azok a kormányzati, intézkedések, amelyek ezt követően Európában és a hazánkban is megtörténtek.
Ismertek a fenti rendszerek főbb elvei, és a hazai bevezetés helyzete, vitái ezekhez kapcsolódva alá kell húzni, hogy az európai lakosság egyre szélesebb rétege igényli a garanciákat, hogy az általa felhasznált fa- és papíripari termékek tartamos erdőgazdálkodást folytató tanúsított erdőkből származzanak.
A kutatás legfontosabb feladataként az erdőtanúsítás (erdő-certifikáció) és a fa-eredettanúsítás nemzetközi – európai – rendszerei bevezetőségének vizsgálatát jelölték meg, de ezen vizsgálatok előtt, az összefüggések megismerése végett elemezték a meglevő eredettanúsítási rendszereket is. Az elemzések eredményeit röviden az alábbiakban közöljük.
FSC (Forest Stewardship Council) rendszer
Minősítése: az FSC rendszer alkalmas az eredettanúsításra és a jelölésre.
PEFC (Pan-European Forest Certification Initiative) rendszer
Minősítése: alkalmas az eredettanúsításra és a jelölésre
Munkacsoportjuk véleménye az volt, hogy a magyar erdőgazdálkodásban a PEFC rendszer bevezetése lenne indokolt. Ezt EU tagságunk is indokolná. Mindemellett bürokratikus okokból nehezen bontakozik ki a folyamat.
Nyomatékkal ki kell azonban hangsúlyozni a következőket:
az elvi alapok: az FSC 10 pontja és a PEFC 6 pontja azonos célokat és követelményrendszert fogalmaz meg,
a fa-lánc tanúsítás elvi alapjai és módszertana azonos,
a két rendszer még egy országon belül is működhet párhuzamosan, feltétel a kölcsönös elfogadottság.
A közös működtetés lehetőségének hangsúlyozása mellett is lényeges feladat lenne a tulajdonos döntése – a kezelők véleményének kikérése mellett – valamely rendszer közeljövőben történő általánosításához. A tanúsítás már ma, de legalábbis rövid időn belül követelmény lesz a faanyagok és fatermékek exportálásához.
Megállapítható, hogy a jelenlegi erdészeti és fafeldolgozó üzemi gyakorlatban a faanyag útjának nyomon követése a fürészcsarnokig (rönkfeldolgozásig) biztosított, de ma még nagyszámú felesleges anyagszámbavétel és túlbonyolított együttes kézi és számítógépes nyilvántartás figyelhető meg. Sajnos a fafeldolgozó üzemi számítógépes adatfeldolgozások általában nem tartalmazzák a rönkfelvételi lapok tételes adatait (egyedenkénti méret, minőség), így a minőség-, kihozatali- és kapacitás-elemzésekhez is csak korlátozottan alkalmazhatók.
Az ISO rendszerekkel még nem rendelkező erdészeteknél, fafeldolgozó üzemeknél több olyan házilagos nyomtatvány, nyilvántartás van, amelyek nem felelnek meg az „utánkövetés" (eredetigazolás) követelményeinek. E probléma megoldását elősegíti, hogy az MNV Zrt. felügyelete alá tartozó erdőgazdaságoknál már bevezetésre kerültek az ISO 9002 és az ISO 14001 szabványok.
Az ISO és a PEFC rendszerek (szűkebben ISO 9002 és PEFC) illeszkedésvizsgálatánál le kell szögezni, hogy a két rendszer filozófiája más. Az ISO 9002 folyamatot ellenőriz és minősít, a PEFC terméket (erdőt és fát) ellenőriz és tanúsít.
ISO 9002 megfogalmazása szerint a rendszer arra az esetre határozza meg a követelményeket, amikor a szállítónak egy adott műszaki tervnek megfelelő termék előállítására irányuló képességeit kell bizonyítania.
A PEFC erdő certifikáció és a fahasznosítási lánc tanúsítvány célja a tartamos erdőgazdálkodás előmozdítása. A PEFC csak a tartamos erdőgazdálkodást vizsgálja (meglétét minősíti), valamint a tartamos erdőgazdálkodásból származó faanyag útját ellenőrzi és tanúsítja az erdőtől a végfelhasználóig (a vevőig).
Az eltérő filozófiából következik, hogy az ISO rendszerek (ISO 9002 és ISO 14001) és a PEFC rendszer egymásnak teljesen nem megfeleltethetők, és egymással nem helyettesíthetők. Másrészt viszont kiépített és működő ISO rendszerekhez illeszthetőek a PEFC rendszer illetve annak egyes elemei. Különösen jelentős lehet az illeszkedés megteremtése a magyar erdőgazdálkodás és faipar esetében, ahol az MNV Zrt. felügyelete alá tartozó társaságoknál általános az ISO 9002 működése vagy működésének előkészítése. A fahasznosítási lánc, mint a PEFC rendszer meghatározó folyamata jellegzetességeiből kiindulva a következő illeszkedési lehetőségeket látják a szerzők egy kialakított és működő ISO 9002 rendszerhez viszonyítottan.
Ahol az ISO 9000 és/vagy ISO 14000 rendszerek tartalmazzák a fahasznosítási lánc ellenőrzését – a PEFC szabályokkal összhangban – ott külön PEFC ellenőrzés (certifikáció) nem szükséges.
A ISO minőségbiztosítási rendszer hiánya nem zárja ki a fahasznosítási lánc certifikációját. Ez esetben viszont gondoskodni kell a termék nyomon-követhetőség feltételeinek a PEFC követelményekkel való összehangolásáról.