Az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a közjóért, valamint a Közönségkapcsolatok szakosztálya ötnapos tanulmányutat tett Erdélyben. Az eredeti terveknek megfelelően látogatást tettünk a Romsilva Nagyváradi Igazgatóságán, valamint felkerestük a Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Parkot. Az út második napján először a Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Park Vasaskőfalvánál a közelmúltban átadott, kitűnően felszerelt bemutatóközpontját látogattuk meg.
A szervezetről ez olvasható a park honlapján: A Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Park a Nemzeti Erdőgazdálkodási Hivatalhoz tartozó Nagyváradi Erdészeti Igazgatóság alegysége és a Környezeti- és Vízgazdálkodási Minisztérium valamint a ROMSILVA között létrejött adminisztrációs szerződés nyomán jött létre. Ebben a szerződésben a ROMSILVA- Nagyváradi Erdészeti Igazgatósága felvállalta a Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Park felszerelésének és anyagi ellátásának biztosítását az eredményes működtetés érdekében.
A központ egyelőre üresen állt, a személyzet szabadságon, a látogatók a hegyekben…
A következő állomás Verespatak. 
A médiában sokat szereplő település szinte világhírre tett szert amiatt, hogy átszakadt egy zagytározója és a ciánnal szennyezett víz a Tiszába került. Az elmúlt években pedig a kanadai Gabriel Resources vállalat vette a fejébe, hogy a folytatja az aranybányászatot. Ennek érdekében megkezdte a település ingatlanainak fölvásárlását. A sikeres ügyletet az épületeken látható kék vagy zöld táblák jelzik.
A megejtően szép bányászvároska egyre inkább halott városra hasonlít. A helyzetre jellemző, hogy két külföldi érdekeltség feszül egymásnak a város alatt rejlő arany ügyében. A már említett kanadai cég, és a Soros Alapítvány által szervezett ellenmozgalom.
A domboldalon csöndes kis temető a múltat idézi, tele német nevű, magyar bányászcsaládok sírjaival. A közeli templomocska nyitva, a sekrestyés asszonyka nem tud magyarul, de megmutatja a régi magyar bányászzászlót.
A városka történetéről dióhéjban
Ősi aranybányász település, ahol már a rómaiak is aranyat bányásztak. Latin neve Alburnus Maior. A rómaiak által vágott 2000 éves tárnarendszer a mai napig fennmaradt és látogatható. A bányamúzeumba több mint 150 lépcsőfok vezet le, a külszínen az aranyfeldolgozás eszközeiből látható kiállítás.
A település házaiba sok római kő van befalazva. A bányászvárost 1784. november 7-én a román parasztok feldúlták.
1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román. A trianoni békeszerződésig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásának székhelye.
1992-ben társközségeivel együtt 4146 lakosából 3808 román, 228 cigány, 104 magyar és 6 német.
A múzeumot Carol Stigera mutatta be, akiről megtudtuk, hogy a családja az aranybánya egyik tulajdonosa volt, s a bánya bezárásáig maga is ott dolgozott.
Utunkat dél-keleti irányba folytatva, útba ejtettük az Aranyos-melléki hegységben, Fehér megyében, a Detunáta nevű bazalt-csúcsot, amely a Balaton-felvidéki és a salgói testvéreihez hasonlatos, ám jóval nagyobb kiadásban. A Bucsony községből induló turistaút vezet a kettős csúcshoz, az 1181 m magas Kopaszhoz és az 1168 m magas Virítóhoz. A bazalt egy ÉÉK-DDNy-i irányú hasadék mentén tört elő s az oszlopok a kitöréskor keletkeztek.
A csúcs aljában érdekes jelenség a leomlott és mohával borított bazaltoszlopok közül előbukkanó forrás és a szinte jéghidegen áramló levegő.
Útközben közelítő traktorral találkoztunk, amely méretes szálfákat vonszolt, és leereszkedni készült a vészesen meredek közelítő csapáson. Reméljük szerencsésen megérkezett az alsó rakodóra. A sodronykötél ugyanis még a hetedik kísérletnél is lecsúszott a befordulásnál. 
A naplemente és az este már Torockón találta a csapatot. Z.Z.