Földingné és Tóth Tamás markolta a legtöbbet (SportFórum.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Ipoly Erdő pénzdíjas hegyi félmaraton

A némileg szerencsétlen időpont ellenére – több futóesemény is zajlott a környéken és országszerte – így is jóval százon felül próbáltak szerencsét a három táv valamelyikén, és verseny jó hírének valamint a félmaraton tekintélyes pénzdíjának (nettó 50, 30, és 20 ezer Ft járt a félmaraton női és férfi dobogósainak) köszönhetően a hazai hosszú távú futóelit krémje megjelent a Börzsöny legszebb részeit érintő erdei futáson.

Mivel a versenyt erdőgazdálkodási cég szervezte, rendezte, stílszerűen puskalövésre rajtoltak az indulók, és nem kellett sokat várni hobbisok, gyerekek és családok célba érése után arra, hogy kiderüljön, ki milyen formában érkezett erre a hétvégére. Jó egy óra múlva az idén főleg kifizetődőbb külföldi versenyeken kalandozó, a 450 méteres szintkülönbség ellenére könnyed léptekkel közeledő Tóth Tamás bukkant ki az erdőből, hogy a közeli célszalagot átszakítva elsőként érjen célba. Őt jó másfél perces hátránnyal az örökifjú Sági József követte, majd az idén korábbi problémái és egyéb elfoglaltságai miatt idén gyengébb formát mutató Rezessy Gergely ért be. Sokan az akár győzelemre is esélyes Kedves Rolandért aggódtak, amikor már a leggyorsabb hölgyek is sorban érkeztek, a mint utólag kiderült, sajnos nem hiába, mert úgy a táv felénél elesett, így sérülten már nem volt esélye hozzá méltó helyezésre.

Földingné Nagy Judit már a start előtt aggodalmaskodva gondolt a rá váró kínokra, hisz alig pár napja érkezett haza Svájcból, ahol egy hihetelenül nehéz és rangos interlakeni hegyi maratonon lett úgy bronzérmes a világnagyságoktől nyüzsgő mezőnyben, hogy az utolsó pillanatokig vezetett, de a legendás Jungfrau alatti cél előtt pár száz méterrel egy „gyaloglós” siratófalnál ketten még elé tudtak férkőzni. „Nem tudom mennyi fáradtság maradt bennem, most majd kiderül” – nyilatkozta még a bemelegítésnél, de szorongása fölöslegesnek bizonyult, hisz majd három percet adott a fiatal, feltörekvő tehetségnek, Gyurkó Fannynak, a hegyi futásokon kiváló Vajda Zsuzsa pedig alaposan lemaradt mindkettőjüktől.

Közben persze a versenyzőtársak, hozzátartozók, kísérők és helyi nézők, érdeklődők sorfala és tapsa közepette sorba érkeztek be a hegyek (és önmaguk) legyőzői, így az ország vélhetően leggyorsabb polgármestere, a triatlonos és egyben hosszútávfutó Medvácz Lajos is a közeli Balassagyarmatról, aki váltó csapattársaival együtt már a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton egyik fontos felkészülési állomásának tekintette a börzsönyi kiruccanást. Eredmények
21,1 km, férfiak, (abszolút): 1. Tóth Tamás (Micro SC, Budapest) 1:10,17 óra, 2. Sági Józszef (Dunakeszi) 1:11,42, 3. Rezessy Gergely (Vasas Humansoft) 1:14,49.

Nők (abszolút): 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:23,14, 2. Gyurkó Fanni (Vasas Humansoft) 1:26,08, 3. Vajda Zsuzsa (MAC Népstadion) 1:30,50.

7 km, férfiak (abszolút): 1. Kiss Tamás (Vác) 24:30 perc
Nők, abszolút: Szabó Kitti (Maglód) 33:36.

Márton Márk


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.