Szakszervezeti sportfesztivált rendezett a Bakonyerdő – II. (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
ForestPress fotók

2013. augusztus 26. - A Bakonyerdő Zrt működési körletében rendezték 2013. augusztus 23-25-én a XVII. Országos Erdészeti és Faipari Sportnapokat. A fesztivál hivatalos megnyitójára augusztus 24-én reggel került sor a városi sportcsarnokban.

Image

A megjelenteket, versenyzőket, kísérőket és szurkolókat Varga László, a Bakonyerdő Zrt vezérigazgatója köszöntötte. Kiemelte, hogy a hazai erdészeti társaságok és a szakigazgatás munkatársai mellett külföldi résztvevők is eljöttek, és ezáltal nemzetközivé vált a sportrendezvény.

Image

Külön köszöntötte Fritsch Ottó nyugalmazott erdőfelügyelőt, a sportnapok megálmodóját és Schmotzer András nyugalmazott vezérigazgatót, aki 1996-ban, Egerben első alkalommal megrendezte a versenyt.
A Bakonyerdő Zrt első ízben rendezi a sportnapokat, és örömmel vették Halmágyi János EFDSZ elnök felkérését.

Image

A társaság a legnagyobb árbevétellel rendelkező és a legtöbb munkavállalót foglalkoztató erdészeti vállalat. A versenyszférában realizált eredmény jelentős részét közjóléti beruházásokra és azok működtetésére fordítja. A társaság vezetői fölismerték, hogy az emberek természet iránti érdeklődésének megfelelően, a környezettudatos szemlélet formálásában, a környezeti nevelésben és az egészséges életmód népszerűsítésében is szerepet kell vállalni. Ez utóbbi célt valósítják meg, amikor 13 sportágban hirdettek meg versenyt az erdészeti és faipari szektorban dolgozók számára.
A vezérigazgató elmondta, hogy a rendezvényhez sok segítséget kaptak a pápai önkormányzattól és a város intézményeitől.

Image

A társaság munkatársai körében lezajlott nemzedékváltás megfiatalította a Bakonyerdő kollektíváját, s az új kollégák sok jó ötlettel segítették a szervezést.
A vezérigazgató köszönetet mondott a társerdőgazdaságoknak, hogy lehetőséget biztosítottak dolgozóiknak a részvételre, s így minden eddigit meghaladó létszámban indulhatnak a versenyeken.

Image

Ezt követően Takács Szabolcs a Veszprém Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője köszöntötte a résztvevőket. Utalt Veszprém megye kitűnő természeti adottságaira és a pápai sportcentrum által biztosított lehetőségekre. Hangsúlyozta, hogy a sport közösségformáló ereje elmélyíti az emberi kapcsolatokat, és új ismeretségekre nyújt lehetőséget.

Image

Végezetül Halmágyi János, az EFDSZ elnöke elöljáróban köszöntötte a külföldről érkezett szakszervezeti küldöttségek vezetőit, Lengyelországból  Gregorz Cekust, Romániából Szilágyi Jenőt, Szlovákiából Zdenek Dlugost  és Jozef Minárikot, valamint Horvátországból Krasnodar Sabljicot, valamint a sportolókat.

Image
Zdenek Dlugos, Gregorz Cekus, Krasnodar Sabljic, Szilágyi Jenő


Köszönetet mondott a megye és a város vezetőinek, hogy otthont adtak a sportnapok rendezvényeinek. Megköszönte Varga László vezérigazgatónak és a Bakonyerdő kollektívájának, hogy vállalták a házigazda szerepét. Jó hangulatú és eredményes versenyzést kívánt, és megnyitotta a XVII. Erdészeti és Faipari Sportnapokat.
A megnyitót követően az öt pápai helyszínen elkezdődtek a versenyek. A lövészetre a társaság gyenesdiási lőterén került sor. (z.)



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.