Szakszervezeti sportfesztivált rendezett a Bakonyerdő – I. (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
ForestPress fotók


2013. augusztus 25. – A Bakonyerdő Zrt működési körletében rendezték 2013. augusztus 23-25-én a XVII. Országos Erdészeti és Faipari Sportnapokat. Az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete Fritsch Ottó erdőmérnök kolléga javaslatára 1996-ban rendezte meg első ízben a sportnapot.

Image
Fritsch Otto (jobbra) Halmágyi János szakszervezeti elnökkel


A mozgalommá vált rendezvény évről évre százakat mozgat meg. Ebben az évben 550-en vettek részt a versenyeken. A küzdelmekben külföldről érkezett versenyzők és csapatok is indultak: horvátok, lengyelek, románok, szlovákok. A küzdelmeket Pápán, illetve a lövészetet Gyenesdiáson rendezték meg.

A pénteken érkezettek pápai városnézésen vehettek részt, és élvezhették a Várkert fürdő szolgáltatásait. Este a szervezők technikai értekezletet tartottak, és a külföldi vendégek vezetői díszvacsorán vettek részt.

Image

Az alkalmon Varga László vezérigazgató köszöntötte a vendégeket, tájékoztatást adott a társaság működéséről és gazdálkodásáról. Elmondta, hogy az erdőgazdálkodás mellett mintegy 63 ezer hektáron vadgazdálkodást is folytatnak és két jelentős faipari üzemet is működtetnek, a Franciavágási fűrészüzemet, amely 25 ezer m3 fűrészipari alapanyagot dolgoz fel, valamint a Zalahalápi Parkettagyárat, amely a legkorszerűbb hazánkban. Ez utóbbinak az ez évi terve 700 ezer m2 parketta. A társaság éves árbevétele 2012-ben 8 milliárd 200 millió Ft volt. Jelenleg 570 saját dolgozót foglalkoztat, s 510 közfoglalkoztatottnak is biztosítanak munkalehetőséget.
A tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank elvárja a sokszínű közjóléti tevékenységet.

Image

A vezérigazgató örömét fejezte ki, hogy a rendezvény nemzetközivé vált. Kiemelte, hogy a sportnapoknak az is fontos célja, hogy a munkatársak közötti baráti kapcsolatok ápolására is lehetőséget biztosítson. (z)
   

 

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.