Fehérgyarmat - ismét két keréken a Nyírerdővel (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2013. szeptember 29. - A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola húsz diákja vett részt a másodszor megrendezett „Két keréken a Nyírerdővel” elnevezésű kerékpártúrán. A hatodik és hetedik osztályos tanulók környezetvédelmi szakkörre járnak, ahol éppen most tanulnak az erdei életközösségekről. A fiatalokat két nevelő, Pintye Tiborné és Bohács Csabáné kísérte el a félnapos programra. Az úti cél Túristvándi volt, de a Szatmár-Beregi Tájvédelmi körzet részének számító Kömörői erdőt is bejárták a kerekezők.

Image

 A gyerekeket Tóth János, a Nyírerdő Zrt. Fehérgyarmati Erdészetének megbízott igazgatója és Kaulák Gergő, általános műszaki vezető kalauzolta. Vezetésükkel ismerkedtek az erdő élővilágával, az itt folyó munkával és a fenntartható erdőgazdálkodással.

Image

Tóth János egyebek mellett bemutatta az 5400 hektár állami tulajdonú erdőt kezelő egységet. Az erdészet a Szatmár-Beregi síkságon, 32 község határában gazdálkodik. A térség legjellemzőbb fafaja, az őshonos kocsányos tölgy, valamint a kőris, a gyertyán és a juhar együttesen a vagyonkezelésben levő terület 90 százalékát foglalja el. Az értékes erdőtársulások számos ritka növénynek és állatnak biztosítanak élőhelyet. A kezelt terület 50 százaléka védett, 91 százaléka Natura 2000-es oltalom alatt áll. Az erdészek a természetes folyamatokra épülő, a környezet- és természetvédelmet maximálisan szem előtt tartó gazdálkodást folytatnak – fogalmazott az igazgató.

Image

A Fehérgyarmati Erdészet - a város önkormányzata segítségével – első alkalommal tavaly szeptemberben rendezett biciklitúrát gyerekek számára. Az idei rendezvény az Európai Mobilitási Hét programsorozatához is kapcsolódott.

A Nyírerdő Zrt. szervezésében a következő napokban Nyíregyházán és Debrecenben is sor kerül a „Két keréken a Nyírerdővel” túrára.






© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.