Magyar túrázó szenvedett halálos balesetet a Bihar-hegységben (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Kolozsvár, 2013. szeptember 23. - Szakadékba zuhant és életét vesztette egy magyarországi túrázó vasárnap délután az erdélyi Bihar-hegységben.
  

 Lucian Nistor, a bihari hegyimentő csapat tagja az MTI-nek elmondta, a magyar turista három társával kirándult a (Bohogyó vízesésként is emlegetett) Nagy-Phaeton vízesés környékén, feltételezhetően letért a jelzett útról, és mintegy 90 métert zuhant. A 33 éves fiatalembert holtan találták meg a vízesés aljánál.
    A hegyimentőket a szerencsétlenül járt túrázó társai riasztották. A csapatot vasárnap este helikopter vitte a rendkívül nehezen megközelíthető vízesés környékére.
    "Megtaláltuk a túrázót, megállapítottuk, hogy az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, és vélhetően azonnal szörnyethalt. A holttestet a helyszínen kellett hagynunk, hogy az ügyészség is megvizsgálja az esetet" - nyilatkozta Lucian Nistor.
    Nistor elmondta, a csapat többi tagját a hegyimentők vezették vissza Biharfüredre, ahol az autójukat hagyták. Hozzátette, ők nem kerültek közvetlen veszélybe, de tekintettel arra, hogy egy rendkívül veszélyes útvonalon közelítették meg a vízesést, ők is kockázatot vállaltak.
    Az 1150 méter magasról induló mintegy 80 méteres Nagy-Phaeton vízesés a Bihar-hegység egyik legnagyobb szintkülönbségű vízesése.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.