Csak az indulásra vár a Magyar Himalája-expedíció (hvg)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. április 02. - Makalu 2008
Szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatóját a 8463 méter magas Makalu hegycsúcsra induló, „Magyarok a világ nyolcezresein” nevű expedíció a Budai Jégpályán.

Kollár Lajos, a vállalkozás vezetője elmondta, a tervek szerint április tizedikén indulnak útnak - reményeik szerint öten. A vállalkozás tagjai többek között elmondták, hogy miért erre a hegyre esett a választásuk: „Idén eredetileg a Mount Everest megmászását terveztük az északi falon keresztül, oxigénpalack nélkül. Előtte - akklimatizációs céllal - a közelben fekvő 8201 méter magas Cho Oyu-val kezdtük volna az expedíciót - nyitotta meg az eseményt Kollár Lajos. – A tibeti helyzet miatt azonban kénytelenek voltunk változtatni az eredeti programon.”
„A kínai hatóságok először közölték, hogy az olimpiai láng miatt nem fogadnak expedíciókat addig, míg azt fel nem viszik a világ tetejére - vette át a szót Mécs László, - a mindenki által ismert tibeti konfliktus pedig végleg megpecsételte az eredeti expedíció tervét. A Makalu megmászását 2009-re terveztük, ezt most előre hoztuk.”
Kollár azt is kifejtette, hogy céljuk elérését elsősorban a pénzhiány gátolja, hiszen mindenkinek egyénileg kellett szponzorokat találnia. Ez eddig csak négyüknek sikerült, az eredeti terv támogatói közül sajnos többen kihátráltak az expedíció mögül a tervek módosítása után. Szerencsére azonban megbízható szponzorok is akadnak, különösen Erőss Zsolt esetében. Az expedíció résztvevői rajta kívül Mécs László, Kollár Lajos és Sterczer Hilda. Az ötödik tag, Tarjányi István indulása - megfelelő támogatás hiányában - még kétséges.
„A Makalu mindössze 22 kilométerre, keletre fekszik a Mount Everesttől - evezett újra szakmai vizekre Erőss Zsolt. - Az alaptábor 5400 méter magasan fekszik, ami már önmagában is akklimatizációt igényel. Mivel 450 méterről kell idáig feljutnunk, elképzelhető, hogy helikopteres segítséget is igénybe veszünk, ez azonban már anyagi kérdés.”
„Mivel a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat hagyományosan nem használ oxigénpalackot és magashegyi serpákat, így az alaptábortól természetesen mi sem veszünk igénybe ilyen segítséget” - fejezte be a Mt. Everest első magyar megmászója.
Erőss Zsolt és Mécs László az ország legtapasztaltabb magashegyi hegymászóinak számítanak, Erőss már hat nyolcezres csúcsán állt (Nanga Parbat, Mount Everest, Gasherbrum II., Dhaulagiri, Gasherbrum I., Broad Peak), Mécs hármon (Gasherbrum I. és II., Broad Peak). Mindketten számos sikeres magashegyi expedíció szervezői és résztvevői voltak már az ázsiai kontinensen.
A csapat április 10-én indul, és június közepén érkezik vissza Magyarországra. A hvg.hu végigkíséri a Makalu 2008 expedíciót, a világ ötödik legmagasabb csúcsának meghódítását.  Vincze Szabolcs



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.