Kárpátalján csúcsra tart a sísport (Kárpátinfo)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008-06-02 - Bár a Drahobrat északi lankáin még mindig lehet síelni, az idei szezonnak mégis a végére értünk. Minay Zoltánt, a megyei téli olimpiai központ vezetőjét szakmai összegzésre kértük.

Az idény véget ért, de igazán csak most kezdődik. Ilyenkor indul a felkészülés a következő szezonra - kezdi a központ vezetője. - Akárcsak régebben, most is jellemző volt a pénzhiány. Ennek ellenére a versenyzők szállították az eredményeket. Amellett, hogy a síszövetség is állandóan kurtítja a költségvetésünket, a szponzorokat is lasszóval fogjuk. Így a versenyzők és szüleik gazdálkodják ki a szükséges anyagiakat.
Az idei szezonban a legjobb eredményt a síakrobatikában (freestyle) Sztaniszlav Kravcsuk érte el. A Világkupa etapjain többször állhatott dobogóra, volt, hogy annak legfelső fokára. Összesítésben a negyedik helyen végzett. Korábban a sportágban nagy sikereket elérő Enver Ablajev sajnos megsérült, így kihagyta az idei évadot, de gőzerővel készül a következőre. Az utánpótlásra se panaszkodhatunk, a IV. országos téli ifjúsági sportjátékokról több éremmel tértek haza a kárpátaljai sportolók.
Hódeszkásaink (snowboard) is letették névjegyüket a nemzetközi porondon. Az elvárásoknak megfelelően teljesítették az idei kupasorozatot, Penyák József és Csundák Annamária többször bekerült a legjobb húszba, összesítésben a legjobb negyven között végeztek. A gyenge nemzetközi szereplés ellenére Annamária sorra nyerte az országos versenyeket. A szakember szerint mindkét sportoló sokat fejlődött, de a 2010-es vancouveri téli olimpiai induláshoz kicsivel több szükségeltetik, a legjobb 25 között kell végezniük. Ennek ellenére minden esélyük adott a kvalifikáción. A síakrobatikához hasonlóan ebben a sportágban is sok az ambiciózus fiatal, akik kimagasló eredményeket értek el - tudtuk meg a központ vezetőjétől.
- Alpesi sízőink minden évben szállították a jobbnál jobb eredményeket. Így volt az idén is?
- Az előző évekhez képest gyengébben szerepeltek. Ez a sok sérülésnek tudható be. Komolyabb eredményeket Anasztaszija Szkrjabina ért el. Tamara Hiszem sérülés miatt kihagyta a szezont. Mikola Szkrjabin hozta a szokásos teljesítményét, bár még kérdéses, indulhat-e negyedik olimpiáján Vancouverben.
- A sífutás soha nem volt a kárpátaljai versenyzők erőssége. Mi a helyzet az idén?
- Sífutóink az idén nem indultak nemzetközi versenyeken, viszont jó eredményeket értek el az országos megmérettetéseken. Miroszlav és Vaszil Biloszjuk jobbnál jobb helyezéseket értek el.
- Legutóbbi beszélgetésünkkor szóba került, hogy kárpátaljai versenyzők új téli sportágakban képviseltetik magukat...
- Az idén Minay Krisztián és Anasztaszija Szkrjabina is elindult a vidékünkön még igencsak gyerekcipőben járó skicrossban. Eredményekről azonban még korai lenne beszélni. A jövőben biatloncsapat indítását is tervezzük.
- Beszéltünk már arról, hogy mostoha körülmények uralkodnak a sípályákon. Javultak-e ezek a szezon folyamán?
- Sokat változott a tulajdonosok mentalitása. Rádöbbentek arra, hogy a pályákat karban kell tartani. Ebből kifolyólag egyre több alkalmas a versenyzésre.
- Hol és hogyan készülnek a következő idényre?
- Az alpesi sízők és a hódeszkások a nyári edzőtáborozásukat az osztrák Alpokban töltik. A sífutók itt speciálisan e célra kialakított görkorcsolyán edzenek, az akrobaták pedig medencés edzéseken vesznek részt. Sz. S.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.