2010. augusztus 10. - Gelencsér László kaposmérői íjkészítő egy véletlen
találkozásnak, meg talán a fiatalon igencsak kedvelt kalandos
indiántörténeteket elbeszélő - és olykor még ma is kézbe vett -
regényeknek köszönhetően vágott bele szokatlan vállalkozásába. Amikor elkezdtem a bölényekkel foglalkozni, az is a tervek között szerepelt, hogy létesítünk egy kis húsüzemet, és a levágott állatok húsát értékesítjük. Ez jogszabályi kötöttségek miatt egyelőre nem lehetséges, pedig a bölényhús túl azon, hogy nagyon ízletes, rendkívül egészséges is. Zsírtartalma annyi, mint a csirkehúsnak, koleszterinszintje pedig még alacsonyabb is, és gazdag tápanyagokban. Más húsokkal összehasonlítva nagyobb koncentrációban tartalmaz vasat, cinket és esszenciális zsírsavakat, megfelelő mennyiségben tartalmazza az összes nélkülözhetetlen aminosavat, B3, B6 és B12 vitamint, valamint kedvező a szelén- és a foszfortartalma is.
Ezért is reméli - fűzi hozzá -, hogy hamarosan Magyarországon is rendeződik a bölény tartásának és vágásának szabályozása.
Gelencsér Lászlót nemrég megkeresték a pécsi állatkerttől: egy fiatal üszőt vennének tőle. Tudomása szerint három hazai állatkertben és Zemplénben egy magánszemélynél vannak európai bölények; olyanokból, mint ő, azaz amerikai bölényekből Zalában tart néhányat egy osztrák tulajdonos.
Az élő állat mellett két levágott példány gondosan kitömött robosztus feje iránt mutatkozik kereslet. A trófeák jelenleg a lakóház földszintjén, a családnak megélhetést jelentő vállalkozás termékeit, az itt készült íjakat bemutató fogadótérben késztetik meghökkenésre az ügyfeleket: a kikészített bőröket ajándékba adta annak a csapatnak, amelynek Cseh Tamás is tagja volt, hatalmas lapockacsontokat pedig egy ismerős csontfaragó hasznosítja majd.
- Az indiánok a bölény minden részét felhasználták - magyarázza a mérői csorda tulajdonosa, hozzátéve: a későbbiekben, ha már kellő számú lesz az állomány, akár neki is érdemes lesz ezen elgondolkodni.
Az almaosztástól eltekintve sem a gazdájuknak, sem az idegeneknek, s látszólag egymásra sem szentelnek sok figyelmet a bölények. Gelencsér László azt mondja, okos állatok, ám szoros kapcsolatot nem lehet velük kialakítani. - Olykor azért megkérdőjelezem az okosságukat is, amikor például a szakadó esőben, a hóban rostokolnak mozdulatlanul a szabad ég alatt, ahelyett, hogy beállnának a védelmet jelentő tető alá - jegyzi meg.
- Elfogadnak, be is mehetek közéjük, de ennyi. Nem szabad többet várni tőlük, és főleg nem szabad lebecsülni az erejüket, mert annak végzetes következménye lehet. Egy amerikai tenyésztő be akart törni egy bölényt, aztán az állat egyszer megunta, és másfél órán keresztül dobálta a levegőbe…
S hogy milyen erejük van, azt szerinte az is jól mutatja, hogy az állandó orvosi ellenőrzéshez, vizsgálatokhoz vastag acéllemezekből kiépített több mint egytonnás kezelőfolyosó minden vizit után javításra szorul.
A wikipédia leírása szerint az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse. Testhossza hímeknél legfeljebb 380 cm, a nőstényeknél 240 cm, a farok hossza 90 cm. A marmagasság hímeknél 180, nőstényeknél 150 cm. A hím testsúlya akár 900 kg, a nőstényé legfeljebb 450 kg. A test elülső fele és a mellkas hatalmas, a hátulsó fele viszonylag kicsi. Széles, alacsony koponyája van, a szarvak hátra- és felfelé hajlanak, tompa hegyük kicsit befelé áll. Testüket erős, akár 50 cm hosszú szőrzet borítja. Korábban az Egyesült Államok és Kanada területén nagy csordákban éltek a Nagy-tavaktól Mexikóig. Jelenleg csak néhány nemzeti parkban, főleg a kanadai Wood Buffalo Nemzeti Parkban (Észak-nyugati terület) és a wyomingi Yellowstone Nemzeti Parkban találhatók bölények.
Ha már a bölény kérdése előkerül, meg kell említenünk, hogy az európai bölény Síksági erdei alfaja mai napig is él kontinensünkön. Eredetileg ismerhettük még a Kárpáti és a Kaukázusi bölényt is, amelyek sajnos mára eltűntek.
Az európai bölények csaknem egész Európában előfordultak a lombhullató erdőkben. Az elmúlt évszázadokban élőhelyük egyre csökkent, míg végül a vadon élő állomány teljesen kihalt. Ma visszatelepített állományok élnek Lengyelországban – a híres Białowieża-i erdőben – Belorussziában, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.
Korábban a történelmi Magyarországon is élt európai bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított. Az utolsó magyar bölényt Erdélyben, a borgói Plaj-magaslaton 1762-ben ejtették el. A Kárpáti alfaj utolsó példányát 1790-ben terítették le.
Ma Görgényszentimrén (Maros megye) és Hátszegen (Hunyad megye) élnek vad körülmények között, ahol az utóbbi években számuk megcsappant, fennmaradásuk újra veszélyeztetetté vált. Magyarországon a Budakeszi Vadasparkban és a Nyíregyházi Állatparkban lehet európai bölényekkel találkozni. 2008-ban öt példányt telepítettek a zempléni Füzérkomlósra, egy magán vadaskertbe. Ám ha már bölényről beszélünk, akkor nem okvetlen indiánromantikára kell gondolnunk, főleg, ha belegondolunk, hogy az idősebb Wesselényi Miklós bárót (1750-1809) a „zsibói bölénynek” becézték, aki egyike volt az utolsó nagyvilági magyar uraknak, s aki mintául szolgált több Jókai-regény, így az Egy magyar nábob féktelen, hóbortos honi arisztokratájának megformálásához.
