Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. február 25.
Találatok: 1125
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

    Szekszárd, 2014. február 24. - Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a webkamerán keresztül is megfigyelhető hím a szokásosnál két héttel korábban foglalta el fészkét - közölte a gemenci erdőgazdaság az MTI-vel.
    

A tavaly is az erdőgazdaság keselyűsi erdészháza mellett fészkelt, gyűrűzött gólya tért vissza, érkezését hétfő reggel jelezték az erdészet dolgozói - mondta az MTI-nek Kovács Gábor, a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének vezetője.
    Egyedülálló, hogy a védett faj egy példánya ilyen korán érkezett meg, eddig legkorábban március elején tűntek fel a fekete gólyák a gemenci erdőben. Valószínűleg az enyhe, csapadékos időjárás befolyásolja a vonuló madarak indulását, korábban érkezett és már nászrepülését végzi az erdei szalonka is - tette hozzá Kovács Gábor.
    A Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve tavaly helyezett el a keselyűsi erdészház mellett álló két fán webkamerákat. A www.gemenczrt.hu honlapon a kamerán keresztül ezúttal is figyelemmel lehet követni a gólyák mindennapjait.
    A gólyacsalád költése tavaly sikeres volt, négy fióka kelt ki a tojásokból, azonban a májusi hűvös, esős időben kihűltek és elpusztultak az állatok. A tojó elhagyta a fészket, a hím pedig egyedül nem volt képes gondoskodni róluk.
    A feketególyák rendszerint áprilisban kezdik a költést, a fiókák májusban kelnek ki, kirepülésük akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus elején zajlik. Ezután néhány hetet a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.
    Az erdészetvezető arról is beszámolt, hogy az utóbbi években stabil a gemenci feketególya-állomány; tavaly 40-45 pár fészkelt az ártéri erdő területén, és arra számítanak, hogy idén is ekkora számban térnek vissza.
    Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a védett faj állománya. A gemenci tájegység egyedülálló abból a szempontból, hogy a Sió-torok és a déli országhatár közötti területen élnek a legnagyobb sűrűségben fekete gólyák.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept