2014. április 26. - Madárpusztítás - Képesek vagyunk-e jót tenni a természetben?
Két vadőrt gyanúsítottak meg két védett ragadozó madár megmérgezésével. Vajon miért éppen vadőrök? Tőlük az állatvilág védelmét várnánk. Szándékos vagy véletlen eset? Ha a történet mögé nézünk, elláthatunk a klímaváltozásig.
Megfoghatatlanok a tettesek, alig bizonyítható a bűnelkövetés. Ugyan ki látja, amikor falatnyi mérgezett húst repítenek ki egy autó ablakán, vagy méreggel preparált tetemet hullatnak el a szántáson? A több mint 150 regisztrált mérgezéses madárhalálesetból mindössze háromszor jutott el a rendőrség az elkövetőkig. Szándékos mérgezésért felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki egy vadőrre, egy vadászmesterre és két társukra. Gondatlan mérgezésért 15 millió forintos pénzbírságot kapott egy gazdálkodó, akinek a héja elvitte a galambjait, ezért méreggel preparált tetemet rakott ki. A barna rétihéja, az egerészölyv és a kerecsensólyom azonban nem eszik dögöt, a tanya közelében telelő tíz-tizenegy parlagi sas viszont napok alatt eltűnt, egy részük minden bizonnyal elpusztult. Elég volt csak belekóstolniuk.
Nem baleset
A nemrég nyilvánosságra került harmadik gyanúsítás azt bizonyítja, hogy a helyzet nem reménytelen, csak éppen szakember és pénz kell a felderítéshez. Tavaly szeptemberben a tiszajenői vadásztársaság területén találtak meg egy elhullott barna rétihéját és egy parlagi sast, természetvédelmi értékük meghaladja az egymillió forintot. A nyomozás során jutottak el a két vadőrhöz, akik tagadták a bűncselekményt, de a házkutatás során előkerültek az elkövetést erősítő bizonyítékok. A 2012. január 1-jével a parlagi sas védelmében kezdődött négyéves uniós Life programnak köszönhető, hogy most a Jászságban találkozhatunk Horváth Ákos rendőr alezredessel a huszonötezer hektáros különleges madár- és természetvédelmi területen. Pulóverén Helicon, terepjáróján Nemzeti Nyomozóiroda (NNYI) felirat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) részvételével és koordinálásával zajló projekt célja, hogy a vadászokkal együttműködve visszaszorítsa a parlagisas-mérgezéseket, felderítse az elkövetőket, illetve felvilágosítómunkával, fészekőrzéssel is segítse az állomány gyarapodását.
A tettesek elfogása mindenképpen fontos lépés, hiszen elrettentő lehet, ha végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki valamelyikükre. Az uniós program nyomán lépett életbe 2012-ben az új protokoll a madármérgezés-esetek felderítésére: ha mérgezésgyanús tetem kerül elő, a megtaláló értesíti a természetvédelmi őrszolgálatot, az megteszi a feljelentést. A rendőrség rögzíti a nyomokat, átvizsgálja a környezetet. Horváth Ákos azt mondja, a helyi rendőrségnek nincs tapasztalata az ilyen elkövetések felderítésében, most viszont az ügy átkerül az NNYI speciális csoportjához, ahol megvan a megfelelő szakmai ismeret. Horváth alezredesnek sikerült is a két vadőr nyomára bukkannia. A csoportot már Falco, a méregkereső német juhászkutya is erősíti. Felkutatja a tetthelyet, hogy van-e további kihelyezett méreg, elhullott vagy elásott tetem. Falco nagy kincs, négy hónapos speciális kiképzést kapott, hasonlót a kábítószer-kereső kutyákéhoz, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy míg azok jó eséllyel túlélnék, ha a szer a szervezetükbe kerülne, Falco nem.
Horváth Ákos nem beszédes ember. Csak somolyog, amikor azt kérdezzük, hogyan sikerült a tiszajenői mérgezők nyomára bukkannia, és lassan bólint, amikor az kerül szóba, biztos-e, hogy a bizonyítékok megállják majd a helyüket. Egyebet nem szeretne mondani erről, azt azonban megtudjuk tőle, amit természet- és madárvédő kollégái is megerősítenek, hogy a madármérgezések döntő többsége nem véletlen baleset, az elkövetők pedig elsősorban olyan emberek, akiknek a természet védelme lenne a dolguk: vadászok, vadőrök, gazdák.
A világszerte veszélyeztetett parlagi sas Európai Unióban található állományának több mint kétharmada nálunk fészkel, ezért a fajért tehát mi vagyunk a felelősek. Harmincöt-negyven éve még úgy tűnt, hogy nálunk is kipusztul, mindössze nyolc-tíz pár maradt, ezek is felhúzódtak természetes élőhelyükről, a pusztából az Északi-középhegységbe. A szakszerű beavatkozás következtében ma már 152 parlagisas-pár költ nálunk. A szépen kezdődött madármentő akció azonban veszélybe került, amikor 2005-ben kiderült két elpusztult példányról, hogy mérgezés áldozatai. Ettől kezdve soha nem látott saspusztításnak lehettünk tanúi: 2006-ban 12, 2007-ben nyolc, 2008-ban pedig 17 megmérgezett parlagi sast találtak. Az utóbbi négy évben szakmai és ismeretterjesztő kampánnyal sikerült mérsékelni, de nem sikerült megállítani a mérgezési hullámot, a 2012-ben elpusztult három sassal már 69-re emelkedett az ismert esetek száma, a nem ismerteké ennek a többszöröse lehet. A parlagi sasok mellett áldozatul esett még a múlt évtizedben 93 rétisas és több mint ezer más védett és fokozottan védett madár is. Hét esetben parlagi sasok lelövése, illetve fészkeik kilövése is előfordult.
Miféle vadászetika ez? Talán mert a ragadozó irtása elemi ösztön, a jó ragadozó a döglött ragadozó.
Juhász Tibor, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa görbecsőrű-irtásként foglalja össze a jelenséget, maguk a vadászok nevezik így. Azt mondja, a mérgezésekre valóban 2005-ben figyeltek fel, de ez nem jelenti azt, hogy korábban nem fordult elő, csak addig nem végeztek toxikológiai vizsgálatot a tetemeken. A miértre egyszerű a magyarázata. Egyre kevesebb az apróvad - fogoly, fürj, fácán, mezei nyúl -, viszont egyre több a vadász, harmincezerről hatvanezerre nőtt a számuk. A vadászsiker elmaradásáért a ragadozó madarakat okolják, azt gondolják, ha kevesebb a ragadozó, több lesz a zsákmány. Az egyre képzetlenebb, gyorstalpalón vadászati engedélyt szerző emberek még azt sem tudják, mondja Juhász, hogy a parlagi sas több pockot eszik, mint nyulat, ezzel hasznot hajt, nem beszélve arról, hogy a ragadozó madár társaival együtt épp a beteg, rossz minőségű állatállományt ritkítja. S mivel a ragadozó számára nem cél az élelem kiirtása, ezért nem is esik túlzásba, mint az ember. A madárvédelmi programnak sem célja, hogy túlszaporítsa az állatokat. Ha sikerül egyensúlyba hozni a környezetüket, ha megállnak a negatív folyamatok, akkor a természet eltartóképessége meghatározza az állomány méretét.
Városlakó varjak
Jelenleg olyan gondokkal küzd az ember, amelyeket maga idézett elő. Európában csaknem nyolcszáz madárfajt figyeltek meg, ebből 410-et Magyarországon is. Belépésünkkel ezt a gazdag természeti kincset, a pannon állatföldrajzi régiót is bevittük az unióba. A Kárpát-medencében található az ázsiai puszták nyugati nyúlványa, ennek kiemelt madártani értéke a parlagi sas, a túzok, a kékvércse, a kerecsensólyom és a szalakóta. Mindezt Orbán Zoltán, az MME munkatársa magyarázza, miként azt is, hogy a parlagi sas három-négy éves korában lesz ivarérett, addig csatangol. Előfordult, hogy Közép-Afrikáig követték a nyomát, de onnan visszatér, itt költ, itt is telel. Sok ragadozó madár érkezik hozzánk télre, ezért az ilyenkor elkövetett mérgezések hatására nem csak egy ország állományában keletkezik kár. Orbán szerint tíz sasmérgezésből legalább két-három kimondottan a madárra irányul, hét-nyolc járulékos veszteség, amikor a célfaj mondjuk a róka. Rendszerint ugyanis olyan, az unióban már betiltott erős talajfertőtlenítőszert használnak, amelynek egyetlen kristályszeme halálos az emberre is. Az állat szinte helyben elpusztul, majd, ha beletép más állat, az is.
A zöld ruha és a puska még nem egyenlő a szakértelemmel, mondja Orbán Zoltán. Ezért hiszik a vadászok közül is sokan, hogy az apróvadat a ragadozó madarak pusztítják, pedig legnagyobb ellenségük éppen az ember, aki átalakította a természetet, az ipari hatékonyságú agráriummal eltüntette az élőhelyeket, mivel a haszon és az uniós támogatás maximalizálására törekszik. Ehhez szükség van könnyen művelhető nagy táblákra, monokultúrás termelésre, kemikáliákra, és a gépek útjából el kell távolítani a mezővédő erdősávokat. A régi gazdasági épületekben megtelepedett a bagoly, a veréb, az új, acélszerkezetű mezőgazdasági építményekben már nem tud. Nyugaton hatalmas területekről tűnt el a mezei veréb. De sorolja tovább: a madarak megsínylik a klímaváltozás hatásait is. Ha hirtelen érkezik a tél, elpusztulnak a vándorlásra még csak készülődő madarak. A fecskék ötven százaléka tűnt el az utóbbi alig másfél évtized alatt, mert az élelem, a repülő rovar hidegben nem száll fel, így a madár a tartós hidegfront alatt éhen hal. Korábban is előfordult szokatlan hideg, csak nem két-, hanem tízévente, abból még regenerálódtak az érintett fajok. A vetési varjút jóformán teljesen kiirtották, a maradék példányok beköltöztek a városokba. Ott nem lövik őket, találnak fát, eledelt. A kékvércse viszont nem tud fészket építeni, és főleg a vetési varjú fészkébe szeretett beköltözni. Eltűnt a varjú, nem volt fészek, a vércseállomány összeomlott, segítségre szorult. Nemcsak a parlagi sas megóvását célozza a Life program keretében megvalósuló magyarországi beavatkozás: hasonló történt, történik a túzok, a rákosi vipera, a kerecsensólyom és a kékvércse esetében is.
Diklofenák: engedélyezve!
Állunk a Jászság huszonöt hektáros madár- és természetvédelmi területének kellős közepén, a gáton. A vércsementő programban épített költőládák körül násztáncot lejtenek a madarak. Mellettünk Zsuzsa - ő az első, aki megérkezett a fészekőrző táborba az önkéntesek közül - messzelátóval az ellenkező irányba néz, a parlagi sas fészkét figyeli. Kérdezzük, nem tart-e attól, hogy unalmas lesz négy órán át messziről figyelni egy madárcsaládot, de azt feleli: ifjúkora óta Afrikába vágyik, de annak idején nem engedte édesanyja. Most kárpótolja magát, rajong a természetért. Fatér Imre, az MME munkatársa nagyon elfoglalt, a sátor ugyanis, amelyet az önkénteseknek emeltek lakhelyül, épphogy áll, hiányoznak a fekhelyek, a pusztai komfortot adó berendezések, és folyamatosan kell az állomásra is mennie az érkező önkéntesek elé. A fészekőrző program 28 hétig tart, április 12-én kezdődött, hetente váltják egymást a turnusok. Főként egyetemisták érkeznek, akiknek ez a terepgyakorlat, de jönnek amatőrök is. A Jászságban 33 parlagisas-pár fészkel. A fészekhez a parlagon belül nagyméretű öreg fára van szükségük. Egy pár három fiókát is nevel, Juhász Tibor azt mondja, jó, ha egy megéri a felnőttkort. Jó részükkel végez méreg, villanyvezeték. A fészekaljak most teljesednek, az önkéntesek a madárcsaládok nyugalmára vigyáznak. Elsősorban olyan helyeken, ahol nagyobb a forgalom, például a töltésen. Ha szükséges, felszólítják a piknikezni készülőket vagy a hangoskodókat, hogy a madarak nyugalma érdekében válasszanak más helyet. A madármegfigyelők feladata az aktív őrzés és az adatgyűjtés. Rögzítik, hogy milyen gyakran hagyják el a szülők a fészket, mivel és milyen gyakran etetik a fiókákat, illetve jelzik, ha baj látszik.
A parlagisas-mentő programra az MME vezette alkalmi társulás - nemzeti parkok, vadászszervezetek, állatkertek, állatorvosok és rendőrök - négy évre 2,1 millió eurót nyert az uniótól. Ennek elsődleges célja felvilágosítómunkával a mérgezések, az oktalan és ostoba ragadozómadár-pusztítás visszaszorítása.
Kérdés persze, miért költ ennyi pénzt az unió egyetlen madárfaj megmentésére. Végül is mi történne, ha eltűnne a világból a parlagi sas? Az apróvad között végzett egyensúlyfenntartó munkáját már régen átvette az ember. Orbán Zoltán azt mondja, a fecske, a sólyom, a gólya, a sas ikonikus ügyek. Arra hívják fel a figyelmet, hogy szemléletváltozásra van szükség. Hasznos a sas, bioindikátor, ingyenes jelzőrendszer. Eltűnése azt jelezné, hogy tönkretettük környezetünket. A szakember azt meséli, az ezredfordulón India térségében majdnem teljesen kipusztult a keselyűállomány. Normális esetben senki sem sírna e csúnya madár után, de aztán jöttek a bajok. Nem volt dögevő, elszaporodtak a kutyák, felütötte a fejét az embereket is megbetegítő veszettség. Elkezdték kutatni a keselyűpusztulás okát. Kiderült, hogy a szent teheneket diklofenák hatóanyagú gyógyszerrel etették, amelyik tönkreteszi a vesét, így a dögevő keselyűét és az emberét is. A hatóanyagot betiltották, a keselyűt szaporítják, az EU-ban viszont épp most engedélyezték a keselyűgyilkos szer használatát!
A parlagi sas tehát próbakő. Meg tudjuk-e menteni? Képesek vagyunk jót tenni a természetben? Választani nem a búza és a sas között kell, hanem hogy felépíthető-e az ipari hatékonyságú agrárium mellett a rurális életközösség, megtartható-e a biológiai sokféleség. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csak figyelni kell, hogy legyen, maradjon helyük a természetben az állatoknak is. Hanthy Kinga