Járjon életfogytiglani a visszaeső állatkínzóknak! (blikk.hu)

Zétényi Zoltán
Állati
2014. május 04.
Találatok: 1125
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2014-05-04 - Budapest — Akár életük végéig börtönben maradhatnak azok, akik visszaeső állatkínzók, ha az új parlament és kormány elfogadja a Macskaárvaház Alapítvány törvénymódosító javaslatát.

Az első hallásra súlyosnak és radikálisnak tűnő javaslat a civil szervezet kuratóriumi tagja, dr. Sebesi Csaba szerint megértésre talál a parlamenti képviselők között, hiszen az a jóérzésű emberek milliói számára jelentene megnyugvást.
Javaslatunk lényege, hogy az, aki az állatkínzás során, vagy az arról készült és a világhálóra felkerülő fotókon, videókon keresztül másokban félelmet, megbotránkozást, szorongást kelt, különösen ha fiatalkorúakról van szó, az nemcsak állatkínzásban, de garázdaságban is vétkes. Vagyis tettét sokkal súlyosabban kellene megítélni. Különösen akkor, ha ezt többször ismétlődően megteszi – magyarázza a főállásban biztosítási, munkajogi, kártérítési ügyek specialistájaként, ügyvédként dolgozó állatvédelmi aktivista, aki szerint be kellene vezetni egy úgynevezett minősített esetet, ami viszont bekerülhetne a közvélemény előtt „három csapás" néven ismert, erőszakos bűncselekményeket harmadik ismétlődés esetén életfogytiglani börtönnel sújtó szabályok közé.
– Jogászként egyébként nem feltétlenül tartozom a kifejezett „szigorpártiak" közé, nagyon sok bűncselekménytípus esetén mélységesen hiszek a megtévedő emberek javíthatóságában – mondja Sebesi, aki szerint az azonban kriminalisztikai tény, hogy az igazán brutális és visszaeső állatkínzók valójában nem riadnak vissza az embertársaik kínzásától, életük elvételétől sem. Mint például az életfogytiglani fegyházra ítélt P. Mario orvvadász, akit korábban is hírhedt kegyetlen állatkínzóként ismerte a környezete, aki, mint kiderült, az őt orvvadászaton érő természetőrrel is pont ugyanúgy bánt el, mint korábban az állatokkal: gondolkodás nélkül elvágta a torkát.

– Nem hiszem, hogy van olyan, aki szerint egy ilyen embernek helye lenne a társadalomban – mondja a kurátor.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept