2015. június 6. - Bodrogolaszi, Erdőhorváti, Miskolc – Egyre több gondot okoznak a településeken vadászó ragadozók.
„Azt mondod, hogy Bodrogolasziba bejárnak a rókák? Akkor gyere ki hozzánk, nálunk a falu közepén él a róka három kölykével együtt!” – hívott fel Takács Gábor, Erdőhorváti polgármestere, miután elolvasta az Észak-Magyarországban megjelent „A rókák már nappal ragadoznak” című írást, ami arról szólt, hogy a hegyaljai Bodrogolasziban egyre több állattartótól ragadják el a csirkéket a településen megjelent rókák.
Iluska néni balladája
Az erdőhorváti Kovács-portán járunk, Fedor Mihályné Mariska néni a kalauzunk. Neki van kulcsa a kerthez és az udvarhoz, a gazdasági épületekhez, őt bízták meg a ház és környezetének szemmel tartásával a dédunokák.
– Valamikor ez a család volt az első a faluban, ők voltak a legmódosabbak – mondja Mariska néni. – Hatalmas házat vittek, itt elöl a kertben rengeteg szárnyas jószág volt, hátul az istállóban sok tehenet tartottak, de disznót is neveltek, és lovaik is voltak.
Ezek a falak számtalan nevetés és sírás emlékét őrizhetik némán – gondolom, és ki is mondom.
– Bizony – kap a szón Mariska néni, itt van mindjárt Iluska néni, a gazda egyik lányának története. Szép lány volt fiatalon Iluska néni, nagyon szerették egymást az erdőhorváti tanítóval, egybe is akartak kelni. Közbeszólt azonban a gazdagőg, az apja nem engedte, ő is a hejcei legmódosabb gazda lányát vette feleségül, a lánya sem házasodhatott alább, és a tanító apja „csak” kőműves volt. Megbomlott ekkor Iluska néni elméje, teljesen zavarodott lett. A tanító elvitte a faluból egy orvoshoz, aki nagy nehezen meggyógyította Iluska nénit. Az apját azonban ez sem hatotta meg, hallani sem akart a házasságról. A tanító elment a faluból, Iluska néni elméje meg végleg megbomlott. Egész nap folyamatosan beszélt, de senki sem tudta, mit, mert olyan halkan motyorászott. Nyolcvanéves koráig élt, idősebb korában én láttam el. Lányként halt meg.
– A padlásra, volt olyan év, hogy száz mázsa termést is felvittek – mondja Mariska néni kísérője, Sajgó József, aki egy méretes vasvillával felfegyverkezve jött segíteni. Nem annyira a rókák miatt van szükség erre, hiszen a csörtetésünket és a hangunkat hallva már alighanem biztos helyre menekültek és onnan tartanak minket szemmel, de az emberes magasságú gaz és csalán leküzdésében hasznos szerszámnak bizonyul az értő kézben.
A disznóól környékén látták többször is a rókákat, onnan bújnak át portyázásra indulva.
– Itt, a patak partján láttuk a kis rókákat – mondja Komárominé Sóvári Klára, aki a szomszédban lakik, a patak választja el a két portát. – Brúnó jelzett, két lábra állt a kerítésre támaszkodva, úgy ugatott. A rókák meg látták, hogy nem kell tőle tartani, ott kíváncsiskodtak a gaz közül leselkedve. Innen indulnak vadászni, a Cigány Katinak ma reggelre 13 csirkéjét vitték el, mire a nagy rikácsolásra kimentek, már az utolsót is elvitték.
„Csirkevész”
Mariska néni valamivel jobban járt.
– Vasárnap reggel fél hatkor keltem. Kiengedtem a csirkéket, majd bementem tenni a dolgomat. Amikor negyed nyolc körül kijöttem, hogy enni adjak nekik, az egyik már itt volt a kerítésnél megfojtva, a másikkal meg ott a trágyadombnál viaskodott a róka. Rákiáltottam, elengedte a jószágot és átugrott a kerítésen, de addigra az a csirke is odalett. Még levágni sem tudtuk, mert ki tudja, mi baja a rókának, hát ment a dögösbe.
– Még jó, hogy beköltözik a róka, hát ki az ellensége itt a faluban – mondja Takács Gábor, akit szintén megkárosított a róka egy kacsa erejéig –, és még szerencsésnek is mondhatom magam, mert volt olyan porta, ahonnan ötven előnevelt csirkét vitt el a róka. Több embernek is van vadászengedélye és fegyvere is a faluban, de senki nem mer lőni, mert fél attól, feljelentik és elveszik az engedélyét.
– Nem fél ez a róka senkitől – mondja az időközben arra bicikliző Laci bácsi –, nincs még két hete, amikor délután átszaladt előttem az úton be abba a közbe – mutatja az irányt.
Tovább gázolunk a gazban a disznóól irányába, ami legalább másfél méteres. A csalán szinte jólesően, csiklandozva csipkedi az alkaromat, egy darabig legalább elkerül a reuma. A disznóólba bebújva a deszkák korhadt maradványai között hatalmas rések, alattuk ideális búvóhely egy rókacsaládnak. Hogy jártak itt, arra bizonyíték a rengeteg csirketoll, amit találunk majd később az istállók oldalának támasztott és folyondárral sűrűn benőtt gerendák által kínált búvóhelyen is. Sajgó József utánam néz a disznóólnál, de biztosítom, a róka nem támad, inkább menekül, nem hiszem, lenne okom a félelemre, ezért inkább visszamegy az udvarra és a vasvillával töri a gyomot, szaggatja a kúszónövényeket.
Mariska nénivel benézünk egy kicsit az istállóba is, ott is van a kétszárnyas ajtó alján egy rés, ahol bejárhat a róka, de bent inkább csak a néprajzi gyűjteményekbe kívánkozó gazdasági szerszámokat találunk. Egymás hegyén-hátán hevernek a gerebenek, a szakajtók, a mázsáló szerkezet, rozsdásodó varrógépeket is találunk, egy nagy darab tuskón üllő.
– Gyerekkoromban sokat voltam itt – mondja Klára, aki nagy élvezettel néz körül az istállóban.
– Hatalmas élet volt itt egykoron – teszi hozzá József –, egymást érték a cselédek az udvarban, a részes kapások innen indultak reggelente, az állatok körül is nyüzsögtek, rengeteg tejet fejtek. Aztán kulákoknak nyilvánították őket.
Rókát nem találunk, de estefelé visszajövünk majd, nyolc körül szoktak mozgolódni a rókák – mondják.
– Nagyon szép állatok, igazán aranyosak is – mondja Mariska néni –, de nem ide valók. Elhiszem, ők is csak élni akarnak, de azok a gazdák is, akik nem a rókáknak akarják nevelni a jószágaikat.
Feljelentést terveznek
Bodrogolasziban a héten a testületi ülésen előkerült a rókák ügye. Kovács József polgármester meghívott az ülésre.
– Rengeteg a gazos, elhanyagolt, elhagyott porta a faluban – mondja Cserpák Zsolt, akinek tíz csirkéjét vitte el a róka. – Talán ha az élőhelyüket megszüntetnénk, a rókák is elmennének a faluból.
– Írtam a vadásztársaságnak, de olyanokat tanácsoltak, hogy azt hittem, a falra mászok – mondja Kovács József, akinek egyszer napközben a szeme láttára vitte el egy tyúkját a róka. – Csináltassuk meg a kerítést. Saját szememmel láttam, a kétméteres kerítésemet úgy ugrotta át a tyúkkal a szájában a róka, mintha ott sem lett volna.
– A rókának semmit sem számít a kerítés – mondja Braun István. – Ha innen nem tud bemenni, akkor bemegy a harmadik szomszédon keresztül, ha megérzi a zsákmány szagát, semmi sem állítja meg.
– Aztán meg azt is mondták, állítsunk ki csapdákat – veszi vissza a szót a polgármester. – Tegyük fel, van valakinek harmincezer forintja a csapdára és meg is veszi. Hová kell felállítani? Mi van, ha betéved a szomszéd kutyája a portára és azt fogja meg a csapda, vagy óvatlanságból egy másik ember lép bele?
– Miért nekünk kellene ezt a problémát megoldani? – teszi fel a kérdést Csoma Jenő. – Ha a vadásztársaságnak jó a vad olyankor, amikor saját maguknak lövik meg, akkor legyen jó most is, amikor a vad betéved a faluba.
– Településen belül nem lőhetnek – mondja Benkő Sándorné, aki már tavaly ősszel jelezte, róka jár a faluban. – Legfeljebb akkor, ha hivatásos vadászt fogad a társaság, de ahhoz rendőrségi engedély kell.
A testületi ülésen végül az a döntés született, hogy tíz nap türelmi időt adnak a területen illetékes vadásztársaságnak, mert szerintük ők az illetékesek ebben a kérdésben. Amennyiben ők nem tesznek hathatós lépéseket, akkor összeíratják a kárt szenvedett bodrogolasziakkal, kinek mennyi jószága tűnt el a rókák miatt és kártérítési igénnyel beperelik a vadásztársaságot.
Vadasparkba nem
Az olaszi testületi ülésen az is felmerült, mi lenne, ha egy vadaspark vagy állatkert fogná be az állatokat.
– Nem tehetjük, mert az olyan, mintha lopnánk az államtól – mondja Krajnyák Zoltán, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark zoopedagógusa –, ugyanis minden magyarországi vad az állam tulajdona. Eszmei értéke nincs, mint ahogy a fácánnak vagy a mezei nyúlnak sem, mert szabadon vadászható, miután nem védett állat. De ahogy hallgattam a történetet, az nem megoldás, ha a feltételezett életterét megszüntetik a rókának, hiszen ha megtalálják a kotorékot és betemetik, miközben ott egy egész rókacsalád van, amelyik szépen lassan megfullad, az már állatkínzásként is értelmezhető. Ha megtehetnénk, hogy befogjuk a rókát – mint ahogy nem tehetjük meg –, akkor sem hiszem, hogy kimennénk valamelyik településre, mert tudomásom szerint a közeljövőben nem tervezzük bővíteni a jelenleg egy egyedből álló rókapopulációnk számát.
Megmutatják magukat
Este visszamegyünk Erdőhorvátiba, fél nyolctól Komáromiéknál állunk lesben Klárával és a három gyerekével együtt. Suttogni is alig merünk, de akár kiabálhatnánk is, mert nem moccan odaát a Kovács-portán semmi.
Negyed kilenckor Brúnó kutya felugrik fektéből, a kerítéshez szalad és – a lécekre téve a két mellső mancsát – feszülten figyel. A szemközti egykori disznóól alól szép sorban három kis róka masírozik elő, a köveken lépdelve a patak felé igyekeznek inni. A gyepes részen a csapás helye is mutatja, állandó útvonaluk ez. Már nem teljesen barna a bundájuk, nagyjából két hónaposak lehetnek. Szemmel láthatóan jól táplált, formás kölykök.
Amint fényképezni kezdenénk, megszólal bennük a riasztócsengő, ránk néznek, majd pár tizedmásodpercnyi megtorpanás után visszarohannak a disznóól alá. Bánhegyi Gábor
Vörös róka
Az európai vörös róka fej-test hossza 60–90 centiméter, farokhossza 35–40 centiméter, testtömege átlagosan mintegy 7 kilogramm. Alakja félreismerhetetlen. Bundájának színe vörös, farka vége fehér és lábszára fekete.Az európai vörös rókának a legkedvezőbb életfeltételeket a nem háborgatott, sűrű erdőségek nyújtanak számára, de a hegységek szurdokaiban, a tengerpartok homokbuckáin és a szántóföldeken is otthonos, sőt a parkokban, külvárosi veteményeskertekben is felbukkan. A túlnyomóan alkonyatkor és éjszaka tevékenykedő állat magányos ragadozó, és a szaporodási időszak kivételével ritkán csatlakozik fajtársaihoz. Magyarországon az emberen és a kutyán kívül más természetes ellensége nincsen. Viszont ahol még vannak farkasok, hiúzok, nagy testű sasok és uhuk, ott a róka figyelmes kell, hogy legyen. A kölykök és a fiatalok sokszor esnek ezeknek áldozatul. A tapasztaltabb, erősebb vadmacskák is legyőzhetik, ha összetűzésbe kerülnek vele. A róka egy igen veszélyes kór, a veszettség terjesztője. Tápláléka egerek, madarak, rovarok stb.
Mégis mit lehet ilyen esetben tenni?
A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatalhoz fordultunk a kérdéssel, ilyen esetben mit lehet tenni. Az alábbi választ kaptuk:
A vadászati törvény kimondja, hogy nem minősül vadászterületnek a települések belterülete, ezért a belterületen vadászni nem lehet. A lakott területen megjelenő kárt okozó vad elejtését a 253/2004. évi (VIII. 31.) Korm. rendelet 36. § (1) bekezdése szerint a területileg illetékes rendőrkapitányság engedélyezheti.
A vadászati hatóság a vadászatra jogosult kérelmére engedélyezheti a róka fegyverlámpával történő éjszakai vadászatát. A vadászatra jogosult a rókák elejtését a vadászterületen végezheti (belterületen nem). A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályához jelen időpontig a vadászatra jogosult a róka fegyverlámpával történő vadászatára vonatkozó kérelmet nem nyújtott be.
Az 1996. évi LV törvény 75. § (1) bekezdése meghatározza, mely vadfajok által okozott kár minősül vadkárnak. A hivatkozott bekezdés alapján nem minősül vadkárnak a róka által okozott kár. Az 1996. évi LV törvény 80. § (1) és (2) bekezdései a vadkárt okozó vadfajokra vonatkoznak.
A 1996. évi LV törvény 75/A. § szerint a jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni. A róka által belterületen okozott kár térítésére a hivatkozott jogszabály az irányadó.