2016. március 19. - Bár többéves elzárást is kaphat, aki szándékosan vagy gondatlanságból védett madarat méreggel elpusztít, az idén mégis már több mint ötven tetem került elő. A nehezen bizonyítható bűncselekmény elkövetői leggyakrabban azok, akiknek a gondjaira bíztuk a természet védelmét.
A madárvédők legfontosabb kollégája Falco, a német juhászkutya. Nemcsak a mérgezett állatokat, hanem a csalit is felkutatja, ezzel életeket ment. Gazdája, Deák Gábor azt mondja, a kutya nélkül a tetthelyen legfeljebb egy-két tetemet találnának meg, vele viszont előkerül szinte az összes. Még az elásott állatok is. Falcót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2012 és 2016 között zajló, uniós támogatású parlagisas-védelmi Life programjának keretében Dunakeszin a kábítószer-kereső rendőrkutyákkal képezték ki.
A méregkeresés módszerét a spanyolok dolgozták ki, de a lényegét nem árulták el. A magyar szakembereknek tehát saját tananyagot kellett készíteniük, amely iránt már a környező országokból is érdeklődnek. Deák Gábor abban bízik, ha sikerül további uniós pénzt nyerniük, több speciálisan kiképzett kutyát is munkába tudnak állítani. Falcónak meg kellett tanulnia, hogy soha nem érhet hozzá a csalihoz, mert az az életébe kerül. A vadaknak kitett mérgeket ugyanis a leggyakrabban olyan, az unióban már betiltott erős talajfertőtlenítő szerekkel kezelik, amelyeknek egyetlen kristályszemük is halálos az emberre. Az állat, ha beleeszik, szinte azonnal elpusztul, majd a következő is, amelyik megkóstolja a mérgezett tetemet. A tömeges vadmérgezések lényege a láncreakció.
Amikor a szakemberek elhullott madárra bukkannak, riasztják Deák Gábort – a mérgezésmegelőzési koordinátort –, aki a kutyával azonnal a helyszínre siet. A gyorsaság éppen a lánchatás miatt elemi érdek: ki kell takarítani a környéket, nehogy további áldozatok legyenek. A maradék munkaidőben Deák Gábor és Falco az országot járják, felkeresik azokat a forró pontokat, ahol a leggyakoribbak a mérgezések. E rendszeres látogatások eredményeként a konfliktuszónákban csökkent is a bűncselekmények száma. A legfrissebb statisztikai adatok mégis aggasztóak: az év első két hónapjában több mint ötven mérgezett vadmadártetemet és 19 mérgezett csalétket találtak – méghozzá olyan területeken, ahol ez korábban nem volt jellemző. Abban lehet csak reménykedni, hogy nem az esetszám lett több, hanem Falco végzett alaposabb munkát.
A madármérgezések döntő többsége nem baleset. Az elkövetők leggyakrabban vadászok, vadőrök, gazdák. Civil ésszel nehezen fogható fel, miért mérgez bárki is állatokat, és miért elsősorban azok, akiknek éppen a természet, a környezet védelme lenne a feladatuk. Legtöbbször merő ostobaságból. A gazda meg akarja védeni a baromfiját a rókától, azért kihajít egy darab mérgezett húst a kerítésen. Nem gondol arra, talán nem is érdekli, mit indít el ezzel. A másik magyarázat az elmúlt években megduplázódott – harmincezerről hatvanezerre nőtt – vadászlétszám, miközben egyre kevesebb az apróvad: a fogoly, a fürj, a fácán, a mezei nyúl. Ezért egyre ritkább a sikerélmény, amiért a vadászok a ragadozó madarakat okolják. Bennük látják a konkurenciát. Azt gondolják, ha ritkítják az apróvadak természetes ellenségeit, több lesz a zsákmányuk.
Akik gyorstalpaló tanfolyamon tanulták a vadászati ismereteket, azt sem tudják, hogy a parlagi sas több pockot eszik, mint nyulat – és ezzel nem kárt okoz, hanem hasznot hajt. A természet nem felborítja, hanem megtartja, beállítja a maga egyensúlyát. Az apróvadak legnagyobb ellenségei ezért nem is a ragadozó madarak, hanem az ember, aki a haszonmaximalizálás érdekében átalakította a természetet, eltüntette a természetes élőhelyeket. A könnyen művelhető nagy táblák között a gépek útjából eltávolították a mezővédő erdősávokat, az acélszerkezetes mezőgazdasági építményekben nem tud megtelepedni a veréb, a bagoly. Nyugaton már hatalmas területekről eltűnt a mezei veréb. A nagyipari termelés miatt szinte teljesen kiirtották a vetési varjút, a maradék példányok a városokba költöztek, ahol nem lövöldözik őket, viszont van fa meg eledel. Ez a kék vércsére nézve bizonyult végzetesnek, mert nem tud fészket építeni, ezért leggyakrabban a vetési varjú fészkébe költözne – ám nem talál ilyet. Emiatt a vércseállomány összeomlott, a madárvédőknek mesterséges fészkeket kellett építeniük. Ez is láncreakció.
A madarak nemcsak a környezetátalakítás, hanem a klímaváltozás hatásait is megsínylik. Ha a kora ősz hirtelen téli hidegre fordul, a vándorlásra készülődő madarak elpusztulnak. Az elmúlt másfél évtizedben azért tűnt el a fecskék ötven százaléka, mert hidegben nem szállnak fel az élelmükként szolgáló rovarok, így a madarak egy-egy tartósabb hidegfront alatt éhen halnak. Korábban is előfordultak szokatlan időjárási jelenségek, csak nem évente, kétévente, mint manapság, hanem tízévente. A tömeges pusztulást akkor még az érintett fajoknak volt idejük pótolni.
Mondhatjuk, hogy a madárvédelmi programok is beavatkozást jelentenek a természetbe, ám ezeknek az a céljuk, hogy korrigálják az elbillent egyensúlyt. Ha megállnak a negatív folyamatok, a természet eltartóképessége már meghatározza az állomány ideális méretét.A Kárpát-medencében található az ázsiai puszták nyugati nyúlványa, ennek kiemelt madártani értéke a parlagi sas, a túzok, a kék vércse, a kerecsensólyom és a szalakóta. A világszerte veszélyeztetett parlagi sas Európai Unióban található állományának több mint kétharmada fészkel Magyarországon, ezért a fajért mi vagyunk felelősek. Harmincöt-negyven éve nálunk is már csupán nyolc-tíz párt tartottak számon, ők is felhúzódtak természetes élőhelyükről, a pusztából az Északi-középhegységbe.
A parlagi sas különösen kényes állt. Csak három-négy éves korában válik ivaréretté, addig csatangol. Már Közép-Afrikáig is követték a nyomát jeladóval felszerelt fiatal madárnak. A vándorévek után tér vissza, nálunk költ, nálunk telel. Fatér Imre, az uniós projekt parlagisas-védelmi munkatársa, a terepi program felelőse azt mondja, a fiatal madarakra több veszély is leselkedik az áramütéstől a közúti baleseten át az éhhalálig – ehhez nem hiányzott a tömeges mérgezés.
Komoly segítséget jelentett a hazai szakembereknek, hogy az uniós pénzből be tudtak vonni a munkába rendőröket, állatorvosokat is, akik megvizsgálják a vad elhullásának az okát, valamint segítenek a tettesek felderítésében. Ebbe a körbe tartozik Falco is, hiszen ő találja meg az áldozatokat, és vett már részt házkutatásban is. A madármentő akciók ugyanis eleinte sikereket hoztak, a fészkelő párok száma jelentős gyarapodásnak indult, ám 2005-ben soha nem látott sasmérgezés vette kezdetét: 2006 és 2008 között 37 madár tetemére bukkantak. Lehet, hogy a vadakat korábban is mérgezték, csak nem végeztek rajtuk toxikológiai vizsgálatot.
A 2012. január 1-jével a parlagi sas védelmében indult uniós mentőprogram négy évére az MME vezette alkalmi társulás 2,1 millió eurót nyert. A Helikon Life célja nemcsak az, hogy visszaszorítsa a mérgezéseket, és felderítse az elkövetőket, hanem hogy felvilágosító munkával, fészekőrzéssel és a vadászokkal is együttműködve segítse az állomány gyarapodását. A szakemberek 2014-ben bizakodni kezdtek: az európai szinten is egyedülálló, több mint 150 sast és négyszáz egyéb védett madarat elpusztító tízéves mérgezési hullám enyhülni látszott, a 15 védett madártetem között egyetlen parlagi sast sem találtak. Tavaly azonban ismét nőtt a szándékos mérgezések száma: 61 védett madár pusztult el bizonyítottan ettől, köztük öt fokozottan védett parlagi sas és hét rétisas.
Fontos eleme a programnak, hogy bekapcsolódott a munkába a Nemzeti Nyomozó Iroda is, hiszen a vadmérgezések tettesei szinte megfoghatatlanok, a bűnelkövetés bizonyíthatatlan. Legtöbb esetben csak a sejtés marad. Ki látja, amikor falatnyi mérgezett húst repítenek ki egy autó ablakán, vagy méreggel preparált tetemet raknak a szántásba? Ez magyarázza, hogy csupán néhány eset jutott el a vádemelésig. Szándékos mérgezésért felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki egy vadőrre, egy vadászmesterre és két társukra. Gondatlan mérgezésért 15 millió forintos pénzbírságot kapott egy gazdálkodó, akinek a héja elvitte a galambjait, ezért kirakott egy méreggel preparált tetemet, de azt nem tudta, hogy a barna rétihéja, az egerészölyv és a kerecsensólyom nem esznek dögöt.
A tanya közelében telelő tíz-tizenegy parlagi sas viszont napok alatt eltűnt, egy részük minden bizonnyal elpusztult. Másik esetben egy elhullott barna rétihéja és egy parlagi sas – természetvédelmi értékük több mint egymillió forint – két vadőrhöz vezette a nyomozókat. Jelenleg négy természetkárosító ügyben folyik bírósági eljárás. Az egyik gyanúsított, aki védett madarakat preparált, első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A felderítést segíti, hogy az elhullott állatokon, illetve a csalin már toxikológiai vizsgálatot is végeznek, így nemcsak a halálok, hanem a méreg is azonosítható, amely elvezethet az elkövetőhöz. Amikor az egyik kirívó eset után a gyanúsítottnál a forró nyomon haladva azonnal házkutatást tartottak, megtalálták a mérgezéshez használt tiltott vegyi anyagokat is.
Ezrek tüntettek néhány hete a budapesti Kossuth téren – követelve az állatkínzók büntetésének szigorítását. Kifogásolták, hogy az elkövetők jellemzően enyhe, felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbírságot kapnak. Az állatmérgezőkre a jelenlegi paragrafusok alapján is szigorú büntetés róható ki, mivel a bűncselekmény több tételből áll: méreggel való visszaélés, természetkárosítás, amely öt évig terjedő, állatkínzás, amely két évig terjedő, valamint orvvadászat, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A cél természetesen nem a büntetés, hanem a felvilágosítás. „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik”, mondta Mahátma Gandhi. Van még hova fejlődnünk. Hanthy Kinga
