Újabb hazai fejlesztéssel óvják a madarakat az áramvezetékektől (MTI)

Zétényi Zoltán
Állati
2021. március 04.
Találatok: 630
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 

    Budapest, 2021. március 4. - Újabb hazai fejlesztéssel óvják a madarakat az áramvezetékektől, az E.ON Hungária Csoport villamos hálózatán bevezetett újítások hatására a nagytestű madarak nagyobb biztonságba kerülnek Székesfehérvár közelében - közölte az E.ON Hungária Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
   

 Az E.ON Hungária Csoport, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és természetvédelmi szervezetek, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával alakították ki és tesztelik a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát változatát - olvasható a közleményben.
    Mint írják, a hagyományos eszközt alakították át a fejlesztők, hogy a madarak ne tudják úgy megközelíteni, hogy az sérülést okozhasson. A szakemberek egy éven át figyelik a berendezés hatékonyságát, és ha beválik, akkor országszerte használni fogják. Az együttműködés célja, hogy tovább csökkentsék az áramvezetékek miatt megsérülő madarak számát. Az új eszközt a hagyományoshoz képest fejjel lefelé szerelik fel, így nem található rajta olyan pont, ahova le tudnának szállni a madarak.
    A tesztelés helyszínének kiválasztásakor egyebek mellett a környék madárvilágát vették figyelembe a szakemberek. A berendezést három helyszínen, a tiszántúli Hajdúszováton, a Fejér megyei Soponya, és március végétől a Baranya megyei Udvar község közelében tesztelik majd a Duna-Ipoly Park Igazgatóság és az E.ON munkatársai.
    A szakemberek egy éven keresztül figyelik, hogy az új eszközök mennyire üzembiztosak, könnyen szerelhetők-e, ellenállnak-e állnak az időjárásnak és hogyan viszonyulnak hozzájuk a madarak. Az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után döntenek arról, érdemes-e nagy számban alkalmazni a mostani fejlesztést - emlékeztet a kommüniké.
    

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept