Fotó: Surányi Linda
2024. november 26. - A Budakeszi Vadaspark és a nemzeti parkok szakemberei fél éves gondozás után, megtalálásának helyszínén engedték szabadon a tiszta vérű vadmacskát, Szerénkét.
Az állat 2024. november 21-én, az úgynevezett durva elengedési módszerrel térhetett vissza természetes élőhelyére.
A Budakeszi Vadaspark, mentőhelyére 2024. június 05.-én befogadott három elárvult, akkor még csak feltételezett vadmacskát. A körülbelül 4-5 hetes két nőstényt és egy kandúrt május 31-én találták a Petesmalmi Vidramenhely bejáratától körülbelül 300 méterre. Júniusban megtörtént a genetikai vizsgálat, amely alapján kiderült, hogy a három egyed édestestvér és tiszta vérű vadmacskák. Megkezdődött a macskák külső- belső élősködőinek irtása és megkapták az egyedi azonosítójukat, valamint a nevüket: Merlin, Szerénke és Lukrécia. A kölykök nevelése és repatriációs folyamata a Vadaspark, emberektől elszeparált mentőhelyén zajlott, ahol csak az etetések és a takarítás idejére találkoztak az őket ellátó gondozójukkal. A három vadmacska közösen nevelkedett, így sok természetes viselkedésformát tudtak begyakorolni egymással. A folyamatnak köszönhetően vadak maradtak, amely feltétele a természetben való túlélésnek.
Miután táplálékukra maguk vadásztak, 2024. októberében megkezdődött a természetbe való visszaszoktatásuk. Az állatokat két különböző módszerrel engedik vissza természetes élőhelyükre, Merlint és Lukréciát az úgy nevezett puha elengedési módszerrel, amelyre a tervek szerint 2025 tavaszán kerül sor. A Budakeszi Vadaspark a nyár végén ugyanezzel a módszerrel repatriált egy nőstény vadmacskát, Szaffit, aki már túl van, a szakemberek által kritikusnak nevezett, 100 napos kint léten. A harmadik vadmacskát, Szerénkét durva elengedéssel 2024. november 21-én engedték vissza a természetbe. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szerette volna, hogy a megtalálás helyszínén legyen egy vadmacska elengedve. Mivel nem volt lehetőségük a puha szabadon engedésre (repatriáló ketrec) és mivel az állat viszonylag kevés időt töltött fogságban, így nyomkövető nyakörv nélkül, szállítóládából lett elengedve Szerénke. Az elengedés helyszínén szaporodó vadmacska állomány él, így minden körülmény (búvó- és táplálkozóhely) adott arra, hogy az állat boldoguljon a szabadban.
A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett állat, Európa egyik legkevésbé ismert és legveszélyeztetettebb ragadozója. A faj 1987-es felmérése óta a populációban és elterjedésében csökkenést figyeltek meg. Az állatot veszélyeztető tényezők: az erdők feldarabolódása és bolygatása, a házi macskákkal történő hibridizáció, a táplálékért és az élőhelyért folytatott verseny, valamint a kivadult macskák által terjesztett betegségek.
A Vadmacska Fajmegőrzési Program eredményeként, a védett faj a társadalomban is egyre nagyobb figyelmet kap. Az idei évben a vadmacska lett az év emlős állata. A Budakeszi Vadaspark holisztikus szemlélettel védi a fajt, amely kiterjed a szemléletformálás mellett, a gondozás és kutatás területeire is. 2021-től a fajmegőrző munkát szakmai együttműködés segíti, amelyben a Vadaspark partnerei, a Pilisi Parkerdő Zrt., a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.