Akik olvassák a ForestPress sajtószemléjét, megfigyelhették, hogy az Erdészeti Lapok és Az Erdő digitális archívumának tárgyhavi kínálatából szemlézek általam érdekesnek tartott írásokat. Ezúttal azonban kivételt teszek.
Ennek oka a következő: a minap a digitális archívum keresőprogramjába beírtam azt a kifejezést, hogy erdészeti sajtó. És láss csodát, számos találatot kaptam.
Ezek egyike az a cikk, amelyet Asbóth Ferenc kolléga jegyez az Erdészeti Lapok 1949. évfolyamának áprilisi füzetében.
Nagyon fontos tényállítást közöl mindjárt a bevezetőben, nevezetesen: az erdő közügy.
Kemény szociológiai tényekre hivatkozva támasztja alá érvelését az erdő fontossága mellett.
Társadalompolitikai érvelésének relevanciáját és érvényességét nem tudom ellenőrizni, mert annyira öreg még nem vagyok. Nem tudom, hogy a nagy erdőbirtokosok féltékenyen őrizték-e, őriztették-e erdővagyonukat vagy sem. Feltételezhető, hogy védték. Azt, pedig, hogy a szakhierarchia elsáncolta-e az erdőügyet a társadalom elől, végképp nem tudom megítélni.
Számunkra az a megállapítása a lényeges, amely így hangzik: „Ezért a társadalom számára idegen, ismeretlen területté vált az erdőpolitika.”
És ettől kezdve már élénk déjá vu élmény kerített hatalmába.
Nem akarok olyas szakmai belterületre tévedni, hogy mit is értünk erdészeti politikán, horribile dictu van-e egyáltalán erdészeti politikánk. Mint ahogy ezeket a kérdéseket szakmai fórumokon fölvetették.
Sajna, objektív mérésekkel, adatokkal nem rendelkezünk, így nem tudjuk igazolni vagy cáfolni a fenti sejtést a társadalom és az erdőpolitika távolságáról.
Asbóth Ferenc súlyos kritikát fogalmaz meg a két világháború közötti idők szakmai munkájáról, az erdészet társadalmi beágyazottságától. Úgy vélem, hogy a valóság talán nem volt olyan sötét, mint az általa festett kép, de a „költői túlzás” mindenképpen indokolt volt.
A Magyar Dolgozók Pártja vulgármarxista megközelítésének átvétele ugyan nem öregbíti a szerző hírnevét, de a szakma föllármázása bizonyára indokolt lehetett.
Ami viszont napjainkban is megszívlelendő, az a társadalom felé való nyitás meghirdetése: „Az Országos Erdészeti Egyesület célja nem lehet más, mint az egész társadalmat megszervezni erdőpolitikai munkára, forradalmi lendülettel mozgósítani a társadalmi erők és szakemberek közösségét a célra, a társadalomba bele nevelni, tudatosítani kicsinyességig, de mértani pontossággal ennek az országmentő feladatnak munkaütemét, valóságát és stratégiáját.”
Fogalmazása tükrözi az akkori idők dogmatikáját, voluntarizmusát, de a mozgósítás iránti elkötelezettsége követésre méltó.
Az Országos Erdészeti Egyesületről írottakat kellő ambivalenciával olvashatjuk, de az elismerés nem marad el részéről.
A lényeg azonban csak ezután következik: cselekvési tervet vázol föl.
Fölkutatna mindenkit, aki érdeklődik az erdő ügye iránt: „aki fásítással vagy erdészettel öntevékenyen foglalkozik, akár mint természetbarát is.”
Az utóbbiakról azt hiszem, már lekéstünk, de biztos vannak még feltáratlan társadalmi szegmensek.
És itt jön a csattanó, ami miatt lelki rokonomnak tekintem Asbóthot: „A társadalom tájékoztatása. A szakkörök és a társadalmi erők egybehangolása. A társadalom erdészeti munkatervének összeállítása.”
Asbóth hatvan évvel ezelőtt fölismerte a tájékoztatás fontosságát, kulcsfontosságát, mondhatni létfontosságát.
És még fokozza is javaslatait: „Országos Erdészeti Vándorkiállítás megszervezése, erdőpolitikai helyzetünket feltáró szemléltető anyaggal, fásítási tervekkel és módszerekkel, faárú-hírveréssel és természet-megkedveltetéssel. Film és előadás. Erdészettel kapcsolatos irodalom, népdal-anyaggal. A kiállítás anyagi szükségletét a faáru-hírverés és a filmelőadás bevétele biztosítja.”
Ez kérem, kész erdészeti PR- és marketing-terv.
De most jön a hab a tortán: „Erdészeti sajtó terén: rendszeresíteni a sajtóértekezleteket. A vidéki sajtó részére különnyomatot kell kiadni. Az O. E. E. keretén belül szervet kell létesíteni az erdészettel foglalkozó újságírók számára. Legalább évenkint egyszer a magyar irodalom kitűnőségei számára erdőpolitikai felvilágosítást, erdészeti napot kell rendezni valamelyik erdei üdülőben. Nem véletlen, hogy a szovjet a nagy természetátalakító tervét először az írókkal vitattatta meg. El kell érni, hogy a napi sajtó erdészettel rendszeresen foglalkozzon.”
Nincs tehát új a Nap alatt. Amit – többek között – az OEE Közönségkapcsolatok szakosztálya igyekszik megvalósítani 2004 óta, azt Asbóth már 1949-ben fölvetette. Becs’ szóra, korábban nem ismertem a szerző írását…
Tizenkét pontjából több, ma is megszívlelendő, érvényes javaslatként tekinthető. Csak le kell hántani róla a kor kötelező politikai álarcát. Z.Z.