Az Év fája és az Év Fája

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

1989 óta Németországban minden évben megválasztják az év fáját (Baum des Jahres). Ez jó alkalom arra, hogy abban az évben az illető fafajról ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, s kicsit közelebb hozzák a szakemberekhez és a laikusokhoz a kevésbé ismert fajokat.
1996-tól kezdődően hazánkban is meghonosították ezt a mozgalmat, s ettől fogva minden évben kiválasztották az év fáját.

Elsősorban azokat a fajokat helyezték előtérbe, melyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterelődött róluk. Így például a hársak, juharok, szilek, vadgyümölcsök seregéből jó ideig válogathatunk év fáját.
E mozgalom keretében cikksorozatot közöl az adott év fájáról az Erdészeti Lapok, melyeket egybeszerkesztve, illusztrációkkal ellátva kismonográfiaként is közreadunk. S hogy széles körben is megismertessük a fajt, ezért a TV-ben, rádióban, ismeretterjesztő folyóiratokban szintén népszerűsíthetnénk az év fáját, s rajta keresztül a magyar erdészeket. Ez utóbbi kezdeményezés egyelőre nem sok sikerrel járt.
Az év fája mozgalom szervezésére, bonyolítására tizenöt évvel ezelőtt kuratórium jött létre, melynek tagjai és választott témaköreik az alábbiak voltak:
Erdőművelés - Dr. Koloszár József tszv. egyetemi tanár
Csemetetermesztés - Dr. Barna Tamás egyetemi adjunktus
Erdővédelem - Dr. Varga Ferenc tszv. egyetemi tanár
Termőhely - Dr. Szodfridt István tszv. egyetemi tanár
Kertészeti vonatkozások, kultúrtörténet - Dr. Gyuró Éva egyetemi docens
Faanyagismeret - Dr. Molnár Sándor tszv. egyetemi tanár
Botanika - Dr. Bartha Dénes tszv. egyetemi docens
Népszerűsítés - Szmorad Ferenc tanszéki munkatárs
Publikálás, reklám - Pápai Gábor főszerkesztő.

A kuratórium 1996-ra az Év fájának a madárcseresznyét választotta.
Azóta a következő fafajokat választották az Év fájának:
1997: kislevelű hárs
1998: vadkörte
1999: hegyi szil
2000: barkócaberkenye
2001: bibircses nyír
2002: molyhos tölgy
2003: hegyi juhar
2004: fekete nyár
2005: közönséges boróka
2006: magyar kőris
2007: szelídgesztenye
2008: törékeny fűz
2009: mézgás éger
2010: ezüst hárs

Aztán 2010-ben egy nap arra ébredünk, hogy egy alapítvány Magyarországon először meghirdeti az Év Fája vetélkedőt, melyre bármilyen magánszemély vagy csoport, szervezet jelölheti kedvenc fáját.
Azt is megtudhatjuk, hogy az egész országban meghirdetett Év Fája pályázattal az európai Év Fája versenyhez kapcsolódnak az alapítók. A vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra.
Ez szép cél.
Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
Nos, ez már egy kicsit hajaz a demagógiára, de belefér.
Az Év Fáját egyének és közösségek is jelölhetik, akár baráti társaságok, családok, iskolás csoportok, civil szervezetek, önkormányzatok vagy vállalkozások. A vetélkedőre jelölt fákból az alapítvány szakmai zsűrije 12 döntőst választ. Ezek közül a közönség szavazással választhatja ki kedvencét. Az Év Fája a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz.
Azt még nem tudhatjuk, hogy villanykapcsolással vagy sms-sel kell-e szavazni, de majd csak kiválasztják a győztes faegyedet.

Ez legyen az alapítók gondja.

Az viszont már a mi gondunk, hogy egy tizenöt éve bevezetett elnevezést ukk-mukk-fukk lenyúltak, hogy mai szóhasználattal éljek.

Pedig nem kellett volna mást tenniük, mint beírni az internetes keresőbe azt, hogy Év fája, s máris számtalan hírt, szócikket olvashattak volna erről a kifejezésről.

De söpörjünk inkább a mi portánk előtt! Okuljunk ebből az esetből is, hogy már megint nem kommunikáltuk eléggé azt, hogy az Év fája az erdészek ötlete, és az ehhez kapcsolódó évenkénti publikációk az erdészek szellemi termékei. Persze azért némi fejlődés tapasztalható, mert az utóbbi években az MTI-hez eljuttatjuk a hírt, amit aztán át is vesznek a legkülönbözőbb médiumok. De ezek szerint még mindig nem vagyunk elég hatékonyak, hogy efféle malőr előfordulhat.
Mert a percek sajtóműfajában, az interneten lemaradtunk, hisz 15 év nem volt elegendő, hogy létrehozzunk egy Év fája oldalt az eddig megjelent publikációkkal. (Az elmaradást a ForestPress igyekszik több-kevesebb sikerrel pótolni.)

Bezzeg a még meg sem született új vetélkedő, már saját internetes oldallal büszkélkedik. És hirdeti önmagát.
Hja, és majd elfeledtem, tud arról valaki, hogy elnézést kértek a névbitorlásért? Ennyi minimum kijár, ha már nem volt jogvédett az elnevezés. Z.Z.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.