2013. március 26. - Nem tudom, hány kollégának lett lila a feje, és hányan legyintettek szomorúan.
Mégsem ért véget az erdészek ellen folytatott nemtelen támadások sorozata az emlékezetes „zengői ütközetben” erdész-terminátoroknak nevezett kollégákat ért méltánytalanság után. Pedig már optimistán fogalmaztam ugyanitt, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából írt dolgozatomban.
L.M.A., a Magyar Hírlap munkatársa élesen cáfolta naivitásomat. Ráadásul épp az erdőünnep előtt. Mondhatnánk ünneprontás, és ezzel el is intézhetnénk. Nem volt gyerekszobája.
De ahogy olvasom, hallom kollégáim fölháborodását, szerintük is többről van szó. Egy szakmát, egy több száz éves szakmai kultúrát igyekezett sárba tiporni indulatvezérelt soraival.
Valószínűleg előbb írt, mint gondolkodott. Magam, vártam néhány napot, hogy ne essem abba a hibába, amelybe a hírlapos betűvető esett.
A szerző elővételezi a cáfolatokat, nosza, nézzük is szép sorjában a sületlenségeket. Majd a rágalmakat.
A „honi rengetegekben tobzódó fairtási őrületről” ma már csak tényleg őrültek beszélnek. Irtás nincs, de ezt tudjuk be felkészületlenségének. Bár ebben nincs egyedül, olyan eszmetársai vannak, mint például az egykori, magát zöld elnöknek kikiáltó államfő.
Azt, hogy a fakitermelést követő felújítást „telepítési politikának” aposztrofálja, szintén a felkészületlenségének tudjuk be. A tarra vágott, majd felújított területek záródásához nem szükséges ötven-száz év. De ezt sem kell tudnia egy laikusnak.
1945-ben a hazai erdőterületeket néhány százezernyire taksálja. Illik tudni, hogy Trianon után a csonka országban 1,1 millió hektárnyi erdő volt. Valóban, ahogy írja, az erdőterület hazánkban Trianon óta évről-évre nő. Ez nem a ’papír mindent kibír’ statisztikája, hanem a tény.
A szemmel látott erdőterület csökkenés pedig egyszerűen nem igaz, mondhatni érzéki csalódás. De hát tudjuk, az előítéletesség az egyik nagyon nehezen változtatható „álláspont”.
Az, pedig, hogy a kedvenc hegyén az idei télen több fát vágtak ki, mint korábban három esztendőben együtt, egészen természetes, mert nyilván idén érte el a vágáskort a kérdéses állomány. Amennyiben az adott területen a fafaj és a minőség csak azt teszi lehetővé, hogy tűzifaként értékesítsék, még mindig jobb, mintha lábon száradva értéktelenedik el. Ez nem abszurd, hanem nagyon is racionális. A pagonyok aprónépe pedig mióta világ a világ, és fakitermelés van, mindig megtalálta lakóhelyét a szomszéd erdőben. A vágástérnek pedig az erdőfelújításig legföljebb egy-két éve van „kultúrsivatagként” léteznie. Itt is hivatkozhatnánk az Erdőtörvényre, de gondolom, azt csak a bürokratáknak találták ki – vallhatja emberünk.
De térjünk a súlyosabb vádakra!
„A magyar erdő legnagyobb ellensége ma a hazai erdész.” Ezzel indít. Ami régen önmagában vért kívánt volna, de legalábbis pert. Becsületsértésit. De minimum helyreigazítást! Ám jogi értelemben senkit sem sértett meg, csak mindenkit. Nem szaporítanám a szót az erdészek apológiájával, csak annyit: a több mint 800 ezer hektárnyi Natura 2000 terület az élő bizonyítéka az erdészek szakértelmének, a természetmegőrző tevékenységüknek. A többi védett erdőről nem is beszélve.
Szó esik még pökhendi, a turistát letegező erdészekről is. Ez persze lehet gyerekszoba és aktuális indulat és lelki állapot kérdése. Ez nem zárható ki. De a több ezer erdészre általánosítva, minimum rágalom. A legújabb terepjárók „vágyképe” megvizsgálható a társaságok könyveiben. A flotta cseréje nem a pökhendi erdészek szintjén dől el, hanem általában gazdaságossági számítások alapján. A „két-ötévente felújított házak” pedig már a rosszindulatú fantázia világába vagy a téves általánosítás kategóriájába utalhatók.
Az adóhatóság helyett nem foglalhatok állást, de azt gondolom, a tisztességes NAV-osok is kikérik maguknak a gyanúsítgatást.
Végül ismét felemlegeti a „tisztelet a szerény számú kivételt”, ám az erdésztársadalmat, úgy ahogy van, en bloc letolvajozza, és megvádolja a tiszta levegő, az üdítő környezet, a pihenés lehetősége és a szélben zúgó fák ellopásával.
Ezek nagyon súlyos vádak! Csak azt nem értem, hogy az olvasószerkesztő és a napos szerkesztő hogy’ engedte el ezt a terméket…
A vadászok – a FEHOVA-n jelentették be – megszerveznek egy sajtókommandót, amelynek az lesz a feladata, hogy az őket ért vádakra gyors-reagáljanak, s verjék vissza a támadásokat.
Összefogás eredményeként, hasonló funkcióval létrejött az erdészszakmában is egy hasonló grémium, az akkori erdészeti szolgálat kebelében, de néhány válaszcikk megszületése után a szolgálat átszervezése miatt a kezdeményezés kimúlt. Pedig, mint az ábra mutatja, volna ma is dolga. Mert a szakma helyett a tulajdonos szóvivője lépett föl a mi érdekeink védelmében. Köszönet érte neki!
Az inkriminált cikk szerzőjének pedig, Uram, bocsáss meg, mert nem tudja mit cselekedett. Z.Z.