2013. március 20. – Március 21-ike az Erdők Nemzetközi Napja.
Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Konszenzussal elfogadott határozatában a közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.
A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.
Az ENSZ naptárában már 120 nemzetközi vagy világnap szerepel, kezdve a vidéki nők napjától (október 15.) a dzsessz (április 30.) vagy épp a vándormadarak világnapjáig (május 14./15.).
Mondhatnánk nem rossz társaság. Különösen nem az élet forrását jelentő vizekkel együtt „ülni” az ünnepet.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése hirdette meg, hogy március 21-én az Erdők Nemzetközi Napja legyen.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete 16. ülése 1971. novemberében úgy határozott, hogy hirdessék meg minden évben március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjának.
Ezt 2013-tól kezdődően meg kell tartani, annak érdekében, hogy megünnepeljük az erdőket, és tudatosítsuk minden típusú erdőnek és az erdőn kívüli fának a jelentőségét.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete felkér valamennyi tagállamot, hogy helyezze a nemzetközi napot adott esetben nemzeti összefüggésbe, hogy támogassák az ehhez kapcsolódó konkrét tevékenységeket a különböző erdők és a fák megismerése érdekében.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete ösztönöz valamennyi tagállamot, hogy szervezzen az erdőkkel és az erdőkön kívüli fákkal kapcsolatos bármilyen fajta tevékenységet, a faültetési kampányokhoz hasonlóan.
Amikor ezeket a sorokat írom, még csend honol a honi médiában azzal kapcsolatban, hogy március 21-én mily’ nagy napra virradunk.
Kíváncsi leszek, hogy a boldogság világnapjához hasonlóan az erdőkét is megemlíti-e a nemzeti hírügynökség.
Ha már itt tartunk: az utóbbi időben nagyságrenddel megnőtt az erdőkkel kapcsolatos MTI-közlemények száma. Ez jó!
Több mint egy évtizede figyelem a hírügynökségek, a sajtó és elsősorban az MTI erdőkkel kapcsolatos híreit. Korábban főként a káresemények, erdőtüzek, kalamitások, váratlan bajok kerültek bele a hírfolyamokba. Az utóbbi években, a hazai hírgyártó szervezetek átszervezése után, ez érezhetően megváltozott. Ma már nemcsak a közmunka számít hírnek, hírképnek, hanem egy-egy tavaszi virágmező is. De hírt adnának a több százmilliós pályázati programokról is, ha eljuttatnánk az információt az MTI-hez. Pedig ez elvileg kötelező.
No, de vissza az erdőkhöz!
Örülnünk és ünnepelnünk kell, mert az utóbbi években oly sok szép és dicséretes esemény zajlott szakmánk berkeiben – gondoljunk csak a különböző avatásokra, átadásokra, korszerűsítésekre és új létesítményekre –, amelyek büszkeséggel kell, hogy eltöltsék az erdész köröket. Már csak azért is, mert mily’ öröm látni azokat, akiket boldogsággal tölt el egy-egy új létesítmény birtokba vétele.
Néha oly sok az esemény, hogy magam is alig tudom eldönteni, melyiket részesítsem előnyben. Mert egymásra szervezni mesterien tudunk. Ezt is megírtam már többször. De a legfontosabb, hogy hírt adjunk magunkról! E téren még mindig van tanulni valónk. Nem szabad kishitűeknek lennünk, minden nekünk fontos eseményről tájékoztatni kell a sajtót. Legelsősorban a nemzeti hírügynökség helyi képviselőit. Majd ők eldöntik, hogy megüti-e az ingerküszöbüket. De, ha nem jelentkezünk, nincs miről beszélnünk, nincs miért reklamálnunk.
Dicséret illeti azokat a kollégákat is, akik akár a sorainkból válogatódtak ki, akár kívülről jöttek, és intézik a társaságok, szervezetek sajtóügyeit. Ma már nincs értelmes ember, aki kétségbe vonná munkájuk fontosságát. Szerencsére ezt a társaságok tulajdonosa és az államigazgatás is hasonlóan látja.
De erre vagy húsz évet kellett várnunk. Ez nagyon sok idő egy ember életében. És sok idő a közvélemény alakulása szempontjából is. Ez a húsz év az erdészet szempontjából nettó veszteség volt a tájékoztatás terén. Ezért tudott gyökeret verni – méghozzá nagyon mély gyökeret – számos olyan téves információ, amelyet kétségbeesetten igyekszünk cáfolni. Az erdőterület „csökkenésétől” az „erdőirtáson” át … nem sorolom, valamennyien ismerjük ezeket az újra meg újra fölmerülő „toposzokat”. De eredményeink már vannak. Az erdőterület növekedése egyre többször elhangzik, leírják. A karácsonyfát sem az erdőből „vágatják” ki a médiumokban. Mindezt pedig azoknak az újságíró kollégáknak is köszönhetjük, akik ilyen-olyan indíttatásból, de elkötelezettek az erdők iránt. És az erdészeket sem tekintik motorfűrésszel hadonászó „terminátoroknak”. Jusson ki az ünneplésből nekik is!
Mivel az erdészeknek még nincs saját ünnepük, úgy gondolom, hogy mi, „zöldruhások” is odaállhatunk egy kicsit az ünnepi fénysugarakba, jusson nekünk is a dicsőségből, az örömből az ünnep alkalmából!
Azoknak, akik a szó szoros értelmében a „tő mellett” töltik napjaikat, életüket. Hóban, fagyban, esőben, sárban, hőségben, porban. Azoknak, akik a ranglétrán följebb, egyre nehezebb feltételek mellett kénytelenek vállalni a felelősséget területért, fáért, vadért, eszközért, emberért.
Legyünk boldogok az Erdők Nemzetközi Napján! Hátha ezzel is nő a bruttó nemzeti boldogságunk…
Erre alkalom nyílik majd a március 22-ei VM-beli miniszteri díjátadó ünnepségen! Gratulálunk! Üdv az erdésznek! (zétényi)