Erdők lakat alatt (Zalai Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2008. szeptember 3.  - Balesetveszély. Vadászat idején tilos a gombaszedés  
Nagykanizsa - A megye számos pontján, a Zalaerdő Zrt. erdeinek bejáratainál zárt sorompó és táblára szegezett tiltás fogadja szeptember 1. és október 31. között a látogatót. Balesetveszély miatt délután négy és reggel nyolc óra között az erdők „zárva vannak”.

Az intézkedés miatt lapunk sms-rovatában is protestált már valaki, a gombászók jogait kérve számon az illetékeseken. Ugyanakkor a Zalaerdő igazgatási osztályát vezető dr. Nádor László kérdésünkre épp azt emelte ki: az erdőjáró civilek érdekében tiltanak.

- Az erdőtörvény azt mondja, hogy az állami tulajdonú erdők szabadon látogathatók - kezdte a jogi hátérrel Nádor László, rögtön rámutatva: a magántulajdonú erdőkre ez a szabadságjog nem vonatkozik, erre a kirándulóknak külön figyelniük kellene az év minden napján. - A jogszabály tartalmazza azt is, hogy az állami erdőkben a saját szükséglete erejéig mindenki szedhet gombát - s ebből adódik, hogy aki piacra dolgozik, szabálysértést követ el, de ebbe most ne menjünk bele, hisz nem tartozik a tárgyhoz. Annál inkább idevág, hogy a gazdálkodónak joga van korlátozni, sőt, akár teljesen meg is tiltani az erdőjárást, ha a látogatók testi épségének védelme, illetve az ott folyó vadászati tevékenység ezt indokolja.

A mostani, a vadászati szempontból kiemelt jelentőségű erdőkre vonatkozó zalai korlátozás mindkét indoknak megfelel, hisz egyfelől a szeptember-októberi szarvasvadászatok zavartalanságát igyekeznek biztosítani vele, másrészt - és Nádor László hangsúlyozta, hogy ez a fő indok - az erdőkben bóklászó emberek biztonságát féltik.

- Köztudott, hogy a gombászók kora hajnalban indulnak az erdőnek, szeretne mindenki elsőként érni a zsákmányhoz - folytatta a jogász. - Ugyanebben a napszakban a vadászok is kinn vannak, várják a vadat, s amikor a bokorból egyszerre előbújik valami nagy sötét tömeg, elsőre nehéz megmondani, gímszarvassal, vagy egy falubelivel állunk-e szemben. Nem is engedhető meg, hogy egy vadászaton olyan körülmények álljanak elő, hogy a résztvevőknek ilyen kérdéseken kelljen gondolkodniuk. Az egyetlen megoldás, ha a veszélyes év- és napszakokra megtiltjuk a mozgást az erdőkben.

A Zalaerdő illetékese elmondta azt is, hogy hasonló baleset nem volt még a társaság erdeiben, meleg helyzetek viszont akadtak és nem egyszer csak a vadászok lélekjelenlétén múlt, hogy nem került óvatlan kiránduló a puska végére. Munkatársaik egyébként október végéig nem csak vadászatok idején lesznek az erdőkben, a tilalmi időszakokra szerveznek őrszolgálatot is, igyekezve érvényt szerezni a szabálynak, mely régóta létezik, ám betart(at)ásával - ez a felhorgadt ellenállásból is látszik – ez idáig nem törődtek eleget. Varga Andor

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.