Rendkívüli mértékű viharkár az ÉSZAKERDŐ ZRT-nél (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageTöbbszöri kérés ellenére a lakosság nem veszi figyelembe a veszélyre vonatkozó felhívást. Ismételten és nyomatékosan kérik, ne közelítsék meg a veszélyesnek nyilvánított erdőket, melynek őrzése – a terület nagyságából adódóan – szinte megoldhatatlan.

A Lillafüredi és Keletbükki Erdészeti Igazgatóság területén elmúlt csütörtökön csak pár percig tartó szélvihar volt, de a jelenlegi szakértői becslések szerint 20 000 köbmétert meghaladó a tönkrement, túlnyomórészt bükk faanyag – mondta el a ForestPress-nek Rencsiné Ágh Márta sajtószóvivő.
Image– Az infrastruktúrát (utakat, épületeket, vezetékeket) ért károkat is beszámítva jelenleg 150 millió forint az anyagi kár, hangsúlyozzuk, hogy csak becslésekre tudunk támaszkodni, mert nagy kiterjedésű a vihar által érintett terület. Mintegy 60 hektáron kell újraerdősíteni fiatal bükkösöket – tette hozzá.
A szakértői felmérés jelenleg is folyik, a természetvédelemmel és az erdőfelügyelettel közösen, és még nem látják a végét. A teljes kárfelszámolás és a helyreállítás várhatóan hosszú hónapokig tartó munkát igényel.
A kárfelméréssel párhuzamosan azonnal megkezdték az utak, a sípálya, az épületek felszabadítását.
Rencsiné Ágh Márta szerint különleges szakértelmet igénylő, nehéz és költséges fakitermelési feladat az egymásra borult, fennakadt fák letermelése, a területek felszabadítása, a faanyag mentése. A roncsolt, széthasadt törzsek hasznosításának kidolgozása is folyamatban van, mivel nagyon nagy mennyiségű fa hasznosítását kell rövid idő alatt megoldani.
ImageA sajtószóvivő hangsúlyozta, hogy többszöri kérésük ellenére a lakosság nem veszi figyelembe a veszélyre vonatkozó felhívást.
Ismételten és nyomatékosan kérik, segítsék az erdőgazdaság munkáját azzal, hogy nem közelítik meg a veszélyesnek nyilvánított erdőket, melynek őrzése – a terület nagyságából adódóan – szinte megoldhatatlan.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.