Virágba borult az akácerdő. Illata semmivel sem téveszthető össze. A kiszűrődő zsongás jelzi, ezernyi méh dolgozik, hogy elkészüljön a hungarikumként is emlegetett akácméz.
- Hozzatok kalciumot magatokkal! - intett bennünket Hubai Gruber Miklós, akiről tudtuk, hogy szerelmese a méhészetnek, ám akit eddig újságíró kollégái is csak a mikrofon végén láthattak.
Miklóssal évek óta beszélgettem a méhészetről. Társalgásaink után úgy éreztem, szinte már ismerem a méhcsaládjait. Aztán persze kiderült, legfeljebb a lelkesedéséről, a méhek iránti barátságáról lehet sejtésem.
Nagyon pontos útleírást kaptunk. Ám hogy ez mégis titokban marad az olvasó előtt, annak az az oka: a méhészek az utóbbi időben megszaporodó lopások miatt nem szívesen árulják el, hová helyezték a kaptárjaikat.
Elsőre gondolkodóba esünk a körülöttünk csapdosó méhek láttán: el kell hagynunk a biztonságos autót? Aztán Miklós megoldja a helyzetet, kapunk hálós méhészkalapot, amelyben rájövünk, a méhek nem velünk, hanem a munkájukkal foglalkoznak.
Az első négy családot - mikor megnősültem - édesapámtól kaptam. Ő évtizedeken át méhészkedett - magyarázza Hubai Gruber Miklós. - Az első télen három családom elpusztult. Semmihez sem fogható lelkiismeret-furdalásom lett, hiszen élő szervezetek azért pusztultak el, mert nem gondoztam őket megfelelően. Ez iszonyatos szégyen! Vettem szakkönyveket és hozzákezdtem komolyan foglalkozni a méhészettel. Igaz, édesapámmal annak idején sokszor dolgoztam, de az mégsem olyan, mint amikor az ember a saját családjaiért felel.
A kolléga életében nem ez volt az egyetlen trauma. Még erdészként dolgozott, amikor a környék méheit elérte a nyúlós költésrothadás. A méhek tán legádázabb ellensége ez a betegség, ami ellen nincs gyógyszer; az egyetlen megoldás, ha kaptárostul, keretestül, lépestül fölégetik az állományt.
Márpedig ilyenkor a hatósági intézkedés ellen nincs kifogás, Miklósnak tudomásul kellett vennie a fájó döntést!
- Sokan el sem tudják képzelni, milyen érzelmi kötődést lehet kialakítani ezekkel az apró jószágokkal - folytatja. - Az ember gondjaira vannak bízva, az ember gondoskodásától függnek, miközben az embereknek dolgoznak. Én éppúgy tudok hozzájuk ragaszkodni, mint bárki más a kutyájához vagy a macskájához.
Pedig a méhek meglehetősen rövid életűek. Az ősszel „születők" elélnek tavaszig, ám a tavasziak élete csupán hat hét, majd végelgyengülésben kimúlnak.
- Nézzétek, milyen szép, világosszürke szín! - mutat egyre -, ez ebben a percben kelhetett ki! Közben egy kaptár is megnyílik. Előkerül a keret, amelybe korábban a műlépet rögzítették.
A méhek rendkívül szorgosak, gyűlik a finom akácméz, meg persze a vadépítmény is, amit a méhész gondosan eltávolít.
- A kaptárak külső oldalán lévő -színek azt jelzik, hogy az anya melyik évjáratú - tájékoztat Miklós. - Az idén a zöld színt használjuk, tavaly volt a piros, előtte a sárga, azelőtt a fehér, s jövőre lesz a kék. Sötétülő sorrendben haladunk. A méztermelés mellett nagyon fontos a fiasítás is, hiszen minél nagyobb a család, annál több a méz. Az anyaméh a kaptárnak egy ráccsal leválasztott részében, a fészekben van. A rács résein a dolgozó átfér, ám ő nem. Nyolc nappal a pergetés előtt lezárjuk az anyát, hogy pergetésre a méztérben ne maradjon nyitott fiasítás. A jó méhész tavasszal a repcével kezd, hogy mire jön az akác, a mézelők királynője, megerősödjenek a méhcsaládok. Aztán van, aki próbálkozik vaddohánnyal, de a többség már a napraforgóra viszi a családokat.
- Az idén nem lesz túl jó termés - gondolkodik el. - Hirtelen melegedett az idő, így nem volt idejük a családoknak felfejlődni, s nincs nedvesség se, hogy a virágban kialakuljon a nektár. Tavaly 20 család tíz mázsa mézet termelt, most a felére számítok. A szorgos-dolgos időszak után következik a tél. A jó méhész már augusztusban megkezdi az etetést: családonként 15 kilogramm cukrot old fel vízben, ami a téli túlélést szolgálja. A méhes környéke ekkor pihenni tér, bár odabent zajlik az élet: a méhek szárnyuk állandó rezegtetésével termelik a hőt. Gömb alakba szerveződnek, amelynek külső felszínén nullához közeli, belsejében pedig akár 20 cC-nál is melegebb van. A folyamatos helycsere biztosítja, hogy egyetlen méh se hűljön ki.
- Télen gumicsővel hallgatjuk meg a benti híreket - fogalmaz a riporter. - Ha a zümmögés egyenetlen, zaklatott, akkor baj van. Ilyenkor lehet esetleg egy tartalék anyával anyásítani, ám az is előfordulhat, hogy a méh nem tudja időben elvégezni a tisztuló repülést. Hasmenést kap, ami a fertőzés melegágya, s elpusztul a család. Szerencsére ez nem gyakori.
A határban eltöltött egy-két nap most nem a pihenésről szól. Kemény munka, ezúttal épp a pergetés következik. Miklós kézzel lerázza a keretekről a méheket, és amelyik nagyon ragaszkodik a léphez, azt speciális kefével „elküldi". Következik a pergetés, az a munkafázis, amikor a centrifugális erő szinte kicsapja a mézet a keretekből. S jön az éjszaka is. Kollégánk előrelátó volt, már reggel lekaszálta a szénát, amelyen éjszaka aludni fog. Mi pedig tudjuk: irigykedve gondolunk majd rá a számítógép mellett ülve, néha az újságírónak is kijár egy akác-széna illatú nyugalmas éjszaka... Szuromi Rita
Sok jó méhész megfér egymással kis helyen is
AKÁCOSBAN, ahol most Hubai Gruber Miklós elhelyezte méheit, más méhészek is vannak. A méhész már csak ilyen, nem irigykedik a másikra, jut akácvirág mindegyik családnak. Az ő kaptárai a Zanderek, vagyis 22 centiméter magas keretméretűek, a szomszédé az úgynevezett „Nagyboconádi", amely 36 centiméter magas, és nem a településről, hanem a keret méret megalkotójáról, vagyis Boczonádi Szabó Imréről kapta a nevét.