Volna remény a kaptártolvajok ellen (Magyar Nemzet)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. január 4. - A szervezett fosztogatások már-már ellehetetlenítik a méhészek megélhetését Egy budapesti cég találmánya megoldást jelenthetne az elharapódzó méhkaptárlopások ellen, ám a fejlesztésre igényelt állami támogatást mindmáig hiába várja a vállakozás. Az első részletnek december 31-ig kellett volna megérkeznie.
Ezer méhész tüntetett az ország minden tájáról a közelmúltban Tatabányán, mert megelégelték, hogy a szerintük szervezetten működő kaptártolvajok ellehetetlenítik munkájukat, veszélyeztetik megélhetésüket. A méhészek petíciót nyújtottak át a tatai polgármesternek, amelyben a rendőrség és a Vidékfejlesztési Minisztérium segítségét kérték a lopások ellen. Javasolták, hogy a rendőrség hozzon létre speciális, méhlopásokra szakosodott, három-öt országos akciócsoportot, a  büntető törvénykönyvben szerepeljen a méhlopás büntethetősége, a bíróságok vegyék igénybe a méhészeti szakértőket, és tegyék kötelezővé a kaptárak és a keretek jelölését. AZ Országos Magyar Méhészeti Egyesület bejelentette, alapot hoznak létre a méhlopások felderítését segítő rendőrök megjutalmazására.
Az elkeseredett méhészek kívánságai jelzik: komoly problémáról van szó, ám akár lehetne is gyógyír az egyre terjedő kaptárlopásokra. Több létező megoldás után egy budapesti cég kifejlesztett egy olyan rendszert, amely amellett, hogy hatásos védelmet nyújt a tolvajok ellen, még a méz gyarapodásának mérésére, súlyának megállapítására is alkalmas.
Á Kaptárőr védelmi és ellenőrző szisztéma működése azon alapul, hogy a kitelepített kaptárak valamelyikében elhelyeznek egy központi egységet, amely 500 méteres átmérőjű körben képes védelmet nyújtani, egyidejűleg akár több száz kaptárt is felügyelhet, s a központi egység és a többi kaptár közötti kapcsolathoz nem szükségesek vezetékek. Az óvni kívánt kaptárakba egy két gyufásdoboz nagyságú jeladó kerül (ehhez csatlakoztatható igény szerint mérleg is).
Ha a jeladóval ellátott kaptár elmozdul, tulmelegedne (vagy a mérleg eléri az előre beállított súlyt), értesíti a központi modult, amely SMS-t küld a megadott mobilszámokra. Ha a központi egységet mozgatják, az képes folyamatosan GPS-koordinátákat küldeni aktuális helyéről, ezzel elősegítve a lopás leleplezését. Ami az egyik legfontosabb, hogy a kaptárak külsején semmi nem utal a telepített rendszerre, és valamennyi kaptártípusba beépíthető. A rendszer karbantartási igénye csekély, a központi egységben legalább két hónapig, míg a kaptárakban akár hat hónapig is üzemképesek a modulok.
A méhészeknek mégsem érdemes tárcsázniuk a céget, nem rendelhetnek tömegével a szerkezetből, mert az erre a célra igényelt állami támogatás hiányában a Somafis nem tudja befejezni a fejlesztést és elkészíteni a prototípust.
A több tízmilliós projekthez igényelt állami támogatást a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) várják, a pénz azonban a mai napig nem érkezett meg a cég számlájára. 2010. december 31-ig a kontraktust alá kellett volna írniuk a feleknek, és az igényelt forrás első részletének is meg kellett volna addig érkeznie. Az NKTH tájékoztatása szerint a kormány júniusban hozott költségstoprendeletével az állami és költségvetési intézményeknél zárolta a kifizetéseket, a hivatal esetében ez tizenhatmilliárd forint „befagyasztását" jelentette. A lapunkat tájékoztató munkatárs úgy fogalmazott: reméli hogy a kifizetések zárolását hamarosan feloldják, különben az NKTH-t jogilag is hátrányosan érintheti a szerződések egyoldalú felrúgása. Érdeklődésünket követően Somafis is kapott egy hivatalos tájékoztatást, amely szerint a „Kutatási, Technológiai és Innovációs Alap felhasználását érintő intézkedések és a folyamatban lévő szervezeti változások miatt az NKTH-nak jelenleg nem áll módjában az alap terhére kifizetést teljesíteni, szerződést kötni, illetve pályázati döntést hozni". A hivatal az év elejére prognosztizálta az alaphoz kapcsolódó pályázati és szerződéses együttműködés folytatását. Velkei Tamás


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.