Tömeges méhpusztulás (24 óra)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. 05. 15. - VEGYSZEREZÉS Huszonnégy négyzetkilométernyi fertőzött terület Héreg-Tarján - Információink szerint mintegy huszonnégy négyzetkilométernyi területen többtucatnyi méhcsaládot mérgeztek meg felelőtlen növényvédőszer-használattal. A méhhalál akkor kezdődött, amikor a két település határában elkezdett virágzani a repce, a tulajdonos pedig belevágott a permetezésbe... Az elmúlt évben ezen a környéken már tapasztaltak hasonló eseteket. A környékbeli méhészek akkor és most is egy ugyanazon gazdára gyanakodtak, illetve gyanakodnak. A kárvallott méhtartók értesítették a növényvédelmi felügyelőséget valamint a hatósági állatorvost egyaránt.
Ám amire a minták a laboratóriumba kerültek - mivel gyorsan felszívódó készítményről van szó - már fel- és kideríthetetlen volt, hogy mikor „vetették be" az ominózus növényvédő szereket. Többnyire a szakszerű vizsgálatok sem mutatnak már ki semmit, sőt a méhészek véleménye szerint – olykor a termelők képesek a permetezési naplót is meghamisítani. Pedig az alkalmazott kemikáliát az engedélyokiratban leírtaknak megfelelően kell és szabad csak használni.
A környékbeli méh mérgezések apropóján igyekeztünk némi felderítést végezni.
Védelemre szoruló rovarok
MÉHEK-MÉHÉSZEK A beporzás, mint szolgáltatás leértékelődött?
Környék teli méhészek panaszkodtak arról, amennyiben ilyen felelőtlenül permeteznek a mezőgazdasági vállalkozók, a kertszomszédok és gaz-   dák, abbahagyhatják szeretett tevékenységüket. Miközben sokuknak nem csak a jövedelem kiegészítése, de a megélhetése is veszélybe került.
Nem mai keletű a probléma, miszerint az agráriumban dolgozók és a méhekkel foglalkozók összeütközésbe kerülnek. Holott az érdekeik közösek.
Minden növény legyen úgymond beporozva, hadd sokasodjék a termés... Olykor a növénytermesztők, -védők mégsem veszik figyelembe azokat az előírásokat, amelyekkel meg lehetne óvni az apró, szorgos rovarokat amelyek a beporzás mellett még folyékony „aranyat is termelnek".
A megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága a méhpusztulásos esetek kivizsgálását minden alkalommal soron kívül megkezdi a méhészek bejelentése vagy a hatósági állatorvos megkeresése alapján. Az idei évben 5 esetben indult méhmérgezés gyanújával eljárás. Megyénkben hozzávetőleg 314 méhész és 9000 házi
méhcsalád dolgozik. A hatóság kifejezetten jó kapcsolatot ápol a méhészeti egyesülettel, társhatóságokkal.
- A méhmérgezés bejelentését követően felvesszük a kapcsolatot az ügyben lehetséges érintettekkel, a méhészekkel, gazdálkodókkal, növény- és állatorvossal, jegyzővel valamint a hatósági laboratóriumokkal is. Előre megszervezzük a vizsgálati minták fogadását - emelte ki Láng Balázs, az igazgatóság vezetője. - Amennyiben nem kizárt a növényvédőszer okozta méhhalál gyanúja, az ügy kivizsgálása során ellenőrizzük a környéken gazdálkodó termelők növényvédelmi tevékenységét, a kijuttatott készítmények eredetét, a szerhasználat szabályszerűségét, szakszerűségét. A szer analitikai vizsgálata céljából mintát veszünk az érintett, méhek által vélhetően látogatott táblán termesztett kultúrából valamint az elpusztult rovarokból. Ez választ adhat, mely vegyület okozhatta az egyedek pusztulását.
Simonné Venter Éva, a Turul Méhészegyesület tagja párjával 220 családot gondoz. A méhészkedéssel pedig már több mint 30 éve foglalkoznak.
Nagyon fontos, hogy például a repce permetezése után települjünk a tábla mellé, környékére - hangsúlyozta Éva asszony. - Elengedhetetlen a gazdákkal történő egyeztetés. A méhkímélő technológiák és készítmények csak akkor érnek valamit, ha azokat betartják, illetve a szerek esetében előírásszerűen alkalmazzák. Tudjuk, tapasztaltuk, többnyire fényes nappal permeteznek a földeken. Holott csak napkelte előtt valamint napnyugta után engedélyezett. A baj az, amennyiben az egyedek túl is élik a kezelt táblák „látogatását", megváltozik az illatuk. Kiközösítik őket a kaptárból. Sőt, a társaik „meg is ölik.” Azaz így is, úgy is elpusztulnak. Petrik József

Mézfrontprognózis
MIVEL a nyitó akácoknál ott sincs jelentős nektárképződés, ahol nem fagyott el a virágzat, valójában csak illata van az egyik legértékesebb mézalapanyagnak, így várható a termelői ár emelkedése. 2011-ben 1 kg akácméz 1800 forintba került 2012-ben ez az összeg meghaladhatja a 2000 forintot.


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.