2013. február 27. - Elkezdődött az előkészítő munka az Európai Unió
Tanácsában a neonikotinoid növényvédő szerek betiltása érdekében,
Magyarország ellenzi a lépést - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter hétfőn, az agrárminiszterek tanácskozását követően az MTI-vel. Korábban több tagállam is azt állította, hogy ezek a szerek felelősek a tömeges méhpusztulásokért. Fazekas Sándor szerint ugyanakkor nehezen lennének pótolhatóak ezek a vegyszerek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy biztonságosan lehessen vetőmagot termelni. A miniszter elmondta: főleg nyugat-európai méhészek állítják, hogy ezek a szerek veszélyesek a méhállományra, de „nekünk ilyen tapasztalatunk nincsen" - tette hozzá. Szerinte a termelés biztonsága érdekében fontos lenne, hogy ezek a vegyszerek továbbra is felhasználhatóak legyenek.
„Ellenezzük a betiltást, hiszen nem pótolhatóak ezek a vegyszerek" - tette egyértelművé a magyar álláspontot a szakminiszter, aki - mint fogalmazott - nem látja bizonyítottnak, hogy a vegyszerek és a méhpusztulás között összefüggés lenne. A miniszter beszámolt az MTI-nek arról is, azt szeretné, hogy ezeket a szereket Magyarországon a jövőben is lehessen használni. Az ugyanis nem dőlt még el, hogy a neonikotinoid növényvédőket uniós szinten tiltják be, vagy az erről szóló uniós jogszabály a tagállamokra bízza majd a döntést, és ki-ki maga dönthet majd a szerek betiltásáról.
A hétfői tanácsülés napirendjén a közös agrárpolitika, azon belül is a közvetlen kifizetések, agrártámogatások rendszerének átalakítása, egységesítése is szerepelt. Az Európai Bizottság Fazekas Sándor szerint csökkentené a munkaigényes állattenyésztés és kertészet támogatását, de a miniszter elmondta, hogy több tagállamnak, a többi között Magyarországnak is az az érdeke, hogy a támogatások mérséklése ne legyen túl jelentős, és minél lassabban valósuljon meg.
„Fontos, hogy az újonnan csatlakozott tagországok termelői is hasonló feltételeket élvezzenek, mint a korábbi tagországok" - vélekedett a miniszter, aki a tanácskozást követően arról is beszámolt, hogy felvetődött a jelenlegi, úgynevezett SAPS támogatási rendszer működésének pár évvel történő meghosszabbításának lehetősége is, de ennek részletei majd márciusban dőlhetnek el.
A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarország is támogatja azt az osztrák javaslatot, amely arra irányul, hogy az úgynevezett környezetvédelmi célterületekbe azok a területek is számítsanak bele, amelyeken fehérjenövényeket, például szóját termesztenek. Fazekas szerint ez ösztönözné a fehérjenövények termesztését Európában, ami csökkenthetné az importszója-függést, és a talaj állapotát is javíthatja.
Betilthatják az EU-ban a neonikotinoid növényvédő szereket (ForestPress)
- Főszerkesztő
- Méz
- Találatok: 640