Budapest, 2013. február 18. - A méhekre veszélyes vegyi anyagok
használatának azonnali tilalmára kéri Fazekas Sándor vidékfejlesztési
minisztert a Greenpeace - közölte a környezetvédő szervezet hétfőn.
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) január 16-án mutatta be tanulmányát, amely szerint három vegyi anyag nagy kockázatot jelent a méhekre. Az ezekkel a szerekkel kezelt magokból a hatóanyag a növény virágporába és nektárjába jut, így veszélyeztetve a méheket. A probléma olyan jelentős, hogy az Európai Bizottság 2013. január 31-én a három agrokemikália használatának korlátozását javasolta a napraforgó-, repce- és kukoricaföldeken - idézi a Greenpeace közleménye Simon Gergelyt, a szervezet kelet-közép-európai vegyianyag-szakértőjét.
A környezetvédő szervezet tájékoztatása szerint a klotianidin, az imidakloprid és a tiametoxám nevű neonikotionidokról van szó.
A méhállomány a világ más részein és Európában is részben összeomlott. Az utóbbi években több jelentős nemzetközi kutatóintézmény jutott arra az eredményre, hogy a méhek pusztulása és a vetőmagok kezelése során használt vegyi anyagok elterjedése között összefüggés van - figyelmeztet a Greenpeace.
A közlemény szerint Magyarországon a méhészet fontos ágazat. Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse szerint a vidékfejlesztési miniszter felelőssége, hogy nemcsak a repce, kukorica és napraforgó termesztésében legyen tilos használni ezt a három vegyszert, hanem mindenhol, ahol nem bizonyított, hogy ártalmatlanok.
A méhekre veszélyt jelentő vegyszerek korlátozását kéri a Greenpeace (MTI)
- Főszerkesztő
- Méz
- Találatok: 605