Méhkirálynő a kaptár ura (24 ÓRA)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2007. május 17.
SZEZON Tavasztól őszig pörgetik a lépeket a méhészek
A napokban derült ki, hogy a hazai boltokban sok a külföldről származó, méznek nevezett, cukrozott ragacs. A hazai méhészek tiltakoznak, hiszen ők az igazi csemegéért nagyon sokat dolgoznak. Ezt erősíti meg Bakonyszombathely határában a méhész.

BAKONYALJA Réde felől autóztunk Bakonyszombathely felé. Még a falu előtt feltűnt: méhkaptárok sorakoznak egymás mellett. Mellettük maroknyi csapat, hálós kalapban. Méhészek. Közelebb merészkedtünk. Barna Ferenc, a csapat vezetője jött elénk. Gyors felvilágosítást adott, hiszen csak a kíséretében közelíthetjük meg a méheket.
Ládákban, vagyis kaptárakban tartott méhek mellett vezetett el az utunk. Hamar rájöttünk, itt bizony kísérő mellett sincsen keresnivalónk. Erre a méhcsípés is figyelmeztetett. Néhány méterrel arrébb, fák alatt várjuk a vezetőt.
Adódik a kérdés a főméhészhez: - Mennyi a napi csípésadagja? - Eddig vagy húsz csípett meg. A kézfejemet nehezen mozgatom, bár most sok csípést kaptam a hátamra, ingen keresztül - mondta délutáni látogatásunk idején Barna Ferenc.
A kalocsai férfi, egy másik méhész házaspárral, évek óta Bákonyszombathelyre jár akácmézet begyűjteni. Szép, nagy, egybefüggő akácos található itt. A hét végén érkeztek, és a szezon végéig, még egy hónapig maradnak. A méz szezonja viszonylag rövid. A gyümölcsvirágzással kezdődik tavasszal, majd akác-, selyemkóró-, napraforgó-mézet gyűjtenek be. Augusztusban már kezdődik a teleltetés, amely a méheknél fél évig tart. Ilyenkor készítik fel őket a tavaszi, nyári „munkára", vagyis fele víz, fele cukor arányban szirupot kapnak.
- Egész napos munka a méhészkedés - folytatta Ferenc. - Reggel kiengedjük a méheket. Mindegyik pontosan tudja, melyik kaptárt hagyta el reggel. Amíg süt a nap, kint vannak. Előfordul, hogy egy-egy méhecske elalszik a virágon. Napközben is akad munka. A lépeket pörgetjük, így nyerjük a mézet.
Ferenc kaptáraiban 15 keret van, kaptáranként mintegy 20 ezer méhhel, ők így alkotnak egy családot. Minden családban egy anya található. Őket nevezték korábban királynőnek. A félcentis méhekhez képest az anya 2,5-3 centiméter közötti nagyságú: feladata, hogy fenntartsa a kaptár létszámát, egy méh ugyanis csupán 3-4 hétig él.
A családhoz tartoznak az őrzőméhek. Ők védik meg az anyát a betolakodóktól. Van is kitől, például a darázs olyan szemtelen, hogy képes besurrani a kaptárba. A herék a termékenyítők. Őket minden szezon végén elpusztítják társaik. A dolgozók gyűjtik be a mézet.
A növényzettől, az időjárástól és a méhcsalád állapotától is függ a napi mézmennyiség. Hétfőn 1,5 kilót gyűjtöttek be, de ez a mennyiség néha meghaladja az 5 kilót.
Ferenc családjában nem volt méhész. Egy barátja édesapja ismertette meg vele a szakmát. Mint elmondta, először félt a méhektől. Majd megismerte és megszerette őket. Saját maga is árulja a mézet. Az áruházi mézek minőségéről rossz a tapasztalata. Sok kereskedő felhígítja az aranysárga finomságot.
Megtudtuk: a méh csak akkor támad emberre, ha unatkozik, nincsen feladata.

 


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.