2007. június 4.
Magyarszerdahely - Közepesnek értékelik az idei mézgyűjtő szezont a méhészek. Az időjárás melléjük állt, így átlagosan 25 kilogramm akácmézet termeltek a méhcsaládok. Óvatosan szállunk ki a kocsiból, s közelítjük meg a magyarszentmiklósi Balázs Istvánt A körülötte felhőkben gomolygó méhcsaládok aggasztanak bennünket. Több mint negyven kaptárban nyüzsög itt az élet, a ládákban szorgalmasan töltik a lépsejteket mézzel a döngicsélő rovarok.
- Tűrhető volt a szezon, a repcéből, majd az akácból is nagyjából 30 kilót termeltek – mutatott körbe házigazdánk. - Ennél már volt jobb, de sokkal rosszabb is. Most az idő elég jó volt, egy-két alkalom kivételével sütött a nap, tehát nem panaszkodhatom.
Balázs István családi hagyományként foglalkozik méhekkel. A szakma csínját-bínját még az édesapjától tanulta el. Kissé szomorú fintorral az arcán tette hozzá: hiába sajátította el azonban a minőségi méz előállításához szükséges tudást, ha a palackozóban manipulálják a termékeket.
- Ezt a munkát nem szabad a haszon miatt végezni, hiszen óriási benne a rizikó. Alig tíz-egynéhány napig tart a mézgyűjtés. Ha az alatt rossz az idő, még a méhek is bajba kerülhetnek. Volt olyan év, amikor például egy csepp mézet sem tudtak összegyűjteni, és etetnem kellett őket, hogy túléljék az évet - idézte fel Pista bácsi.
- Kezdetben egyébként az édesapámtól kapott kaptárakat használtam, aztán megvettem és megjavítottam egy régen elromlott buszt. Sokáig használtam is, ezzel szállítottam a repceföldek, akácosok mellé a méheimet. Amióta tönkrement, leparkoltam a magyarszerdahelyi csárda közelében, ez lett az állandó otthona a családjaimnak.
Beszélgetésünk közben házigazdánk szorgalmasan nézegeti a kereteket. Amelyiket teljesen lezártak a méhek, azt kihúzza a többi közül, és rá sem hederítve az addiginál jóval dühösebbre váltó zümmögésre, hálós kalapjának védelmében a pörgetőhöz viszi. Fedelező villával felszakítja a fehéres méhviaszt, és a centrifugaszerűen működő berendezésből már ömlik is az aranysárga, nyúlós folyadék. Ezt a néhány méhhel, kisebb lépdarabokkal még szennyezett mézet töltik hordóba, amelyben kiforr. A méz az egyetlen élő anyag, mely felfelé tisztul, a tetejére kerülő, nem odaülő anyagokat leszűrik, és már mehet is a palackozóba.
- Nagyon egyszerű trükkel meg lehet állapítani, hogy a termelői mézhez hozzányúltak-e – mondta el Pista bácsi. - Elég annyi hozzá, hogy egy gyors mozdulattal a fejére állítjuk a palackot. Ha a légbuborék nagyon lassan vándorol benne, akkor jó minőségű a méz.
Azt már Tislér Zoltántól, az idős bácsi segítőjétől halljuk: a repce és az akác után várják a gesztenye, majd a szolidágo virágzását. Utóbbit már csak a méhek téli eleségének biztosítása érdekében, abból nem kerül az eladásra szánt mézbe. Érdeklődésünkre Lipódi László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kanizsai szervezetének elnöke úgy ítélte meg: jó közepes eredménnyel zárják a szezont a dél-zalai méhészek. Mint hangsúlyozta, néhány este tíz fok alá süllyedt a hőmérséklet, ez befolyásolta kicsit hátrányosan a gyűjtést. - Előzetesen erre számítottunk, sőt, egy kissé még féltünk is, hogy a két héttel korábbi virágzás idején fagy is lehet -magyarázta Lipódi László. - Erre szerencsére nem került sor, és a tavalyinak megfelelő lett a méztermés. - Családonként huszonöt kilogramm akácméz az idei szezon zalai átlaga - közölte dr. Fendrik Péter megyei méhészeti szaktanácsadó. - Ez közepes évnek mondható. Kérdés azonban, milyen lesz a felvásárlási ár, mely a repce esetében háromszáz forint volt kilónként, az akácnál most alakul - utóbbinál tőlünk nyugatra fekvő orszá-gokban 800-900 forintot adnak kilogrammjáért. Ez a téves közhiedelemmel ellentétben nem talált pénz, a méhek gondozása nagyon sok költséggel jár.
A méhészeti szaktanácsadó felhívta figyelmünket: a hamisítási problémák miatt az OMME hamarosan zárjegyet hoz forgalomba, mellyel megbízható módon meg lehet majd különböztetni a termelői mézet a más forrásból származó terméktől.
