Közepes méretű gomba. Kezdetben domború kalapja idővel lapos, majd benyomott közepű lesz . Színe változatos: ibolyakék, zöldessárga, zöldeslila vagy bíboros. Megbízható ismertetőjele, hogy kalapbőre könnyen lehúzható, s alatta a hús ibolyakék színű. A lemezek fehérek, sűrűn állók. Megérintve elhajlanak és nem törnek meg, mint a többi galambgomba lemezei. A tönk hengeres, fehér, lefelé kissé vékonyodó. Húsa fehér, de idősebb korban néha enyhén barnulhat. Gyakori gombafaj. Lombos- és tűlevelű erdőkben nyáron és ősszel terem. Európában - így nálunk is - elterjedt. Ehető. Gyakran savanyítva fogyasztják.
Ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta)
Ez az ehető tömlősgomba a kora tavasszal gombát gyűjtők első zsákmánya. Húsos termőteste fehér tönkre és kucsma formájú, sárgásbarna süvegre tagolódik. A süveg felületén szabálytalan, méhsejtekre emlékeztető képződmények láthatók, amelyekben tömlőszerű fonalakban (az ún. tömlőkben) spórák[35] tömege fejlődik. A gombát kettévágva belsejében egyetlen üreget találunk. Ez fontos, a mérges redős papsapkagombától való elkülönítést segítő bélyeg! Kedvelt termőhelyei az ártéri erdők, a patakparti bozótosok, a füves erdőszélek és a cserjések. Áprilisban és májusban található. Igen finom, ízletes, a keresett étkezési gombák közé tartozik. A latin fajnév (esculenta) jelentése ehető.
Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera)
Ritkás erdők és erdőszélek lakója. Nagy termetű, feltűnő megjelenésű gomba . Kalapja fiatalon gömbölyű, később esernyőszerűen ellaposodik. Csak a csuklósan kifordítható tönk fölött púposodik ki. Felületén a barnás felbőr nagy, szabálytalan pikkelyekre repedezik szét és a fehér hús kilátszik alóla. Lemezei krémszínűek, sűrűn állók. A tönköt nem érintik, körülötte gyűrűben összenőttek. A tönk karcsú, magas, alul gumószerűen megvastagodott. Rajta jól fejlett, kettős szélű, mozgatható gyűrű található. Felülete a kalaphoz hasonló színű, s kígyóbőrszerűen szétszakadozó. A kalap húsa puha, vattaszerű, kellemes diószagú. A faj példányai nyár végén tömegesen jelennek meg. A legfinomabb ehető gombák közé tartozik. Rántott gombaként elkészítve a legízletesebb. Csak a kalapja fogyaszható, mivel a tönk húsa kemény, rostos. A procera szó jelentése a faj latin nevében karcsú, magasra nőtt.
Piruló őzlábgomba (Macrolepiota rhacodes)
A nagy őzlábgomba közeli rokona. Fiatalabb állapotban dobverőhöz hasonló alakú, mint az őzlábgombák általában. Kalapja szálas, barna pikkelyekkel (vagy szélesebb cserepekkel) borított, amik alatt a világosabb kalaphús kilátszik. A pikkelyek (cserepek) szélesebbek és sötétebb színűek, mint a nagy őzlábgomba kalapján. Lemezei krémszínűek, sűrűn állók, a tönk előtt gyűrűszerűen összenőttek. Tapintásra, fogásra megvörösödnek. A tönk karcsú, tövén gumószerűen kiszélesedett. Felülete sima, fehéres, később okkerbarnás, de nem kígyóbőrszerűen mintázott! Húsa sérüléskor nagyon gyorsan narancsvörösre változik, innen ered a piruló elnevezés. Erdőszéleken, tisztásokon, lombos- és fenyőerdőkben nyár végén és ősszel található. Ízletes, ehető faj, amelynek szintén csak a kalapját fogyasztjuk. Latin nevében a rhacodes szó (jelentése: rongyos) szakadozott, pikkelyes-cserepes kalapjára utal.
Májusi pereszke (Calocybe gambosa)
A kevés tavasszal termő étkezési gombák egyike. Különösen azért kedvelt, mert a népi megfigyelések szerint igen korán, április 24-én, Szent György napján jelenik meg. Régebbi neve ezért volt szentgyörgygomba. Közepes méretű, krém- vagy okkersárga színű faj . Domború kalapja csak lassan válik lapossá, széle sokáig begöngyölt marad. Feltűnően vastag húsú. Krémszínű lemezei nagyon sűrűn állnak egymás mellett, a tönk körül kiöblösödnek. A tönk hengeres, a kalaphoz hasonló színű. Illata frissen őrölt lisztére vagy a korpáéra hasonlít, és íze is ezekre emlékeztet. A jellegzetes szag és íz nagyon jó, felismerést segítő bélyeg! Április közepétől júniusig réteken, erdőszéleken, erdőkben növő gyakori faj. Ehető, árusítható gomba.
Bimbós pöfeteg (Lycoperdon perlatum)
Körte alakú termőteste néha 5-8 cm nagyságúra is megnő . Felületét kúpos, tüskeszerű pikkelyek borítják. Színe eleinte fehér, majd okkeres, sárgásbarna lesz. Belseje fiatalon fehér, később pedig az érő spóráktól barnára változik. A spórák - a pöfetegfélékre jellemző módon - az érési folyamat végén a termőtest csúcsán repedéssel keletkező kis nyíláson por alakban távoznak. Európában mindenütt közönséges faj. Lombos- és tűlevelű erdők talaján - főleg nyáron és ősszel - csoportokban terem. Fiatalon, amíg a húsa fehér, ehető.
Ízletes rizike (Lactarius deliciosus)
Közepes méretű, tetszetős gomba. Kalapja narancsvörös, narancsokker színű, körkörös sötétebb sávokkal . A kezdetben domború kalap idősebb korban kiterül, tölcséres lesz. Pereme sokáig begyöngyölt marad. Felszíne nedvesen ragadós tapintású. A lemezek színe a kalapéhoz hasonló. A tönk hengeres, töve elkeskenyedő. Színe szintén a kalapéval megegyező. A felületén kicsi, sötétebb árnyalatú gödröcskék láthatók. Megtörve narancsvörös tejnedvet bocsát ki, amely lassan zöld színűre változik. Savanyú talajon, erdei- és feketefenyő alatt nő. Európában elterjedt faj, nyárutón, ősszel terem. Amilyen szép gomba, olyan ízletes is. Főként hús mellé, savanyúságnak ajánlható.
Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius)
Élénksárga tölcsérei már messziről virítanak az erdők mohos talaján. Kalapja domborodó, majd idősebb korban tölcséres, pereme rendszerint hullámos. Az egész gomba egyöntetűen szép tojássárga színű, bár a tönkre lefutó ráncos-eres termőréteg kissé halványabb . Tönkje lefelé keskenyedik. Illata kellemes, a kajszibarackéra emlékeztető. Fontos ehető gombánk. Finom, fűszeres íze, ropogós húsa van. A legkülönfélébb ételek készítésére alkalmas, de főként pörköltnek kitűnő. A faj általánosan elterjedt egész Európában. Lombos- és tűlevelű erdőkben, savanyú talajon nő. Régebben gyakori, tömegesen termő faj volt, de az utóbbi években erősen visszaszorult. Fő termőtestképző ideje a nyár.
Szemcsésnyelű fenyőtinóru (Suillus granulatus)
A ragadós-nyálkás kalapú tinórugombák egyik képviselője. Közepes termetű. Kalapja sárgásbarna, ragadós tapintású. A nyálkás kalapbőr könnyen lehúzható. A csövek sárgásak, apró pórusúak, szabálytalanul szögletesek. A pórusok - különösen fiatal állapotban és nedves időben - tejszerű cseppeket választanak ki. A tönk hengeres, sárgásfehér. Felületét a felső harmadában sárga szemcsék borítják. Húsa fehéressárga, puha. Európában meglehetősen elterjedt, gyakori faj. Kéttűs fenyőfajok alatt - különösen ősszel - nagy tömegben terem. Ehető gomba, de értékét rontja, hogy gyorsan kukacosodik. Elkészítés előtt a ragadós kalapbőrt le kell húzni! Latin nevében a granulatus szó jelentése: szemcsés.
Szürke tölcsérgomba (Lepista nebularis)
Bár a nemzetségneve tölcsérgomba, mégsem ezek közé tartozik, hanem a lila pereszke közeli rokona. Vele egyidőben és hasonló termőhelyen fordul elő. Közepestől a nagy termetűig is megnő (a kalapja átmérője akár 20 cm-es is lehet). Kalapja eleinte párnaszerűen domború, majd kiterül, és végül a közepe benyomottá válik . Színe hamuszürke, szürkésbarna vagy fehéresbarna. Fiatalon egészen finoman deres. A krémszínű, halványsárga lemezek sűrűn állók, kicsit a tönkre lefutók. A tönk lefelé egyenletesen kiszélesedik. Színe fehéresszürke, felszíne finoman szálas. Húsa fehér, erősen édeskés-aromás szagú. Elterjedt faj Közép- és Dél-Európában. Lombos-, lombelegyes fenyő- vagy tűlevelű erdőkben nő. Termőtestei késő ősszel nagy boszorkánygyűrűket formálnak. Ehető gomba, de érzékeny gyomrú embereknek megárthat, emésztési zavarokat okozva. Ajánlatos - éppúgy, mint a lila pereszkét - más ehető fajokkal keverten fogyasztani vagy elkészítés előtt leforrázni.
Gyűrűs tuskógomba (Armillariella mellea)
A gombagyűjtők örömére ősszel nagy mennyiséget termő faj, mivel termőtestei a többi gombától eltérően többnyire nem egyesével, hanem nagy csoportokban nőnek. Mézsárga, sárgásbarna kalapját fiatalon szálas-bolyhos pikkelyek díszítik, amelyek idővel fokozatosan lekopnak . Lemezei eleinte fehéresek, majd később barnásan foltosakká válnak. Kissé lefuthatnak a karcsú tönkre. A pelyhes tönköt fehéres, gyapjas gallér veszi körül. Húsa nyersen mérges és összehúzó, fanyar ízű. A kalapja csak alapos, 20 percig tartó főzés vagy sütés után fogyasztható! Rostos-szívós tönkje nem ehető. Élő és elhalt fákon nő. Világszerte elterjedt korhadéklakó, de sokszor az élősködésre is áttérhet, amivel jelentős károkat okozhat az erdőkben. Általában a gyökér felől támadja meg a fát, és később a törzsben felfelé nő. A fakéreg alatt és a talajban szilárd, kemény kérgű micéliumkötegeket, ún. rizomorfákat fejleszt, amelyek akár több méter hosszúságúra is megnőnek.
Ízletes vargánya (Boletus edulis)
Az emberek többsége csak az ízletes vargányát tartja étkezési gombának. Mind frissen főzve, mind pedig szárítva kiváló. A gombalevesporoknak is fontos alapanyaga. A nagyméretű tinórugombákhoz tartozik. Kalapja változatos színű: világosbarna, szürkésokker vagy gesztenyebarna . Felülete rendszerint sima, nedvesen kissé tapadós. A spórák[36] a kalap alján elhelyezkedő csövekben termelődnek. Ezt a képződményt csöves termőrétegnek nevezzük. A csövek fiatalon fehéresek, később zöldessárgák. A tönk gyakran hasas, gumószerű. Felső részét fehéres, finom hálózat borítja. A tönk felülete fehéres, világosbarna, világosabb a kalapnál. A húsa kemény, fehér színű és színét később sem változtatja. Az északi félteke mérsékelt égövének egész területén elterjedt. Hegyvidékeken, lombos- és fenyőerdőkben terem. Kedveli a tápanyagban szegény, savanyú talajokat.