Erdei iskola a „vizek hátán” (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
A szokatlan időjárási események meglehetősen átszabták a püspökladányi általános iskolások erdei iskolai programját, melyet az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomásán és az Arborétumban tartottak június 1-3 között.
A közel 70, ötödik osztályos gyerek a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolából érkezett azzal a céllal, hogy „tő melletti tapasztalatokkal” alapozzák meg a hatodikos természetismereti tananyag erdei életközösségekkel, nemzeti parkokkal foglalkozó tananyagát.
Image
A háromnapos program során erősen igazodni kellett a térséget sújtó belvízi körülményekhez, a tervezett nagyobb kirándulásokat arborétumi, és szobai foglalkozásokká kellett átalakítani.
A program keretében a gyerekek audiovizuális előadások keretében ismerkedtek meg az erdő – kiemelten a Farkas-sziget – növény és állatvilágával, madaraival és madárhangjaival, a kísérleti állomás történetével, a telepnek a város életére gyakorolt hatásaival, helytörténeti érdekességeivel, a napjainkban folyó kutatásokkal.
Az előadások célja a konkrét ismeretátadás, az elméleti tudás gyakorlati tapasztalatokkal való megalapozása, valamint olyan gondolatok elültetése, melyek eredményeként a mai gyerekek majdan, felnőttként keressék, élvezzék és ne pusztítsák, az erdő által tálcán felkínált értékeket.
A program az általános iskola tanárainak, a Püspökladányi Természetvédelmi Csoportnak, és az Erdészeti Tudományos Intézet kutatóinak együttműködésével jöhetett létre.
A rendezvény sikere megalapozza a további együttműködést, annak érdekében, hogy a hatodikos tananyag az erdei életközösségről tapasztalatokra épülő valós ismeretként, ne pedig papírízű ismeretként, bizonytalan kártyavárként épüljön be a gyerekek gondolataiba. Csiha Imre


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.