Erdei iskolai programok (sztv.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. május 15. - Egyre többen érdeklődnek az erdei iskolai foglalkozások után. Sorra érkeznek csoportok például a Kőszegi-hegységben található erdészeti erdei iskolába is. A gyerekek nagyon érdeklődőek, az itt tartott foglalkozások, valamint a séta az erdőben, jó kiegészítését adja a tanórai foglalkozásoknak. Viszont általában csak egy napra érkeznek a gyerekek. Ma már ugyanis egyre kevesebb intézmény és család tudja kifizetni például egy ötnapos program árát.
Az erdők jelentőségéről, az erdőgazdálkodásról, az erdész feladatairól is beszélgettek a felsőcsatári gyerekek az erdei iskolai foglalkozáson
a Kőszegi-hegységben. Néhány hete indult az idei szezon. A tanterem után irány az erdő, ahol közvetlen közelről is megtudhatnak néhány érdekes dolgot, például a fenyőkről.
A sétából nem maradhat ki a Ciklámen-forrás se, ahol ma bolharák után kutattak a gyerekek, de találkoztak szalamandra lárvával is. Ezeket az élményeket és ismereteket az iskolai tanórákon nem lehet sem átadni, sem megszerezni. Pedig a gyerekek érdeklődők, szeretnek az erdőben túrázni.

Nádor Liza, Felsőcsatár
"Szoktunk gesztenyét szedni, gombát és virágot is szoktunk."

Ezek a foglalkozások hozzák igazán közel a természetet a gyerekekhez.

Varga László, erdei iskola vezetője, Szombathelyi Erdészeti Zrt.
"Amikor egy madár repül el a kezükből, mert megfogta vagy szalamandrát. Ezek élmények, ezeket megjegyzi a gyerek. Tankönyvből ez nem nagyon sikeredik ez a tanulás. Nagyon hamar elfelejtik. Itt ezt megjegyzik."

A szombathelyi Gothard-iskolából is rendszeresen mennek a diákok erdei iskolai foglalkozásokra, a megye számos pontját bejárták már. Az iskola nevelési programjában kulcsszerepet tölt be a környezetismeret, a természetvédelem. Az erdei iskoláknak leginkább szemléletformáló szerepük van - mondják a pedagógusok.

Kelemen Tibor, testnevelő tanár, a Madarász Suli vezetője, Gothard Jenő Általános Iskola

Bár folyamatosan nő az érdeklődés az intézmények részéről, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy tűnik, egyre nehezebben tudják megszervezni az erdei iskolai programot. Állami forrás erre a célra már nincs. Az óvodáknak, iskoláknak, és persze a szülőknek kell a pénzt előteremteni. A legtöbben ezért csak egynapos foglalkozásokra érkeznek az erdei iskolákba.
 


 

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.