EU közlekedési attasék látogatása az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2011. június 28. - Az Európai Unió Tanácsa magyar soros elnöki ciklusának záró rendezvényéhez kapcsolódva Miskolcra látogatott az Unió országai közlekedési attaséinak delegációja 2011. június 24-én, pénteken. Image
A vendégek először részt vettek különböző közlekedési és idegenforgalmi programokon, majd Ikarusz 31 és 620 típusú, veterán autóbuszokkal érkeztek meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) Dorottya utcai állomására.
Image
A LÁEV állomáson a vendégeket Pfliegler Péter városüzemeltetésért felelős alpolgármester, valamint Mátrai Imre a kisvasút üzemigazgatója fogadta. A delegációt tájékoztatták a LÁEV működéséről, és bemutatták az uniós támogatással, magyar mérnökök és szakemberek által kifejlesztett és megvalósított, fékezési energiát hasznosító hibrid hajtású mozdonyt. A Lillafüredi állomásig tartó próbaúton az üzemviteli tapasztalatokkal is megismerkedhettek.
Image
A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a fejlesztési eredményekről. A látogatás az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Ökoturisztikai Központjában, a vasúttörténeti kiállítás megtekintésével és a régió természeti értékeinek bemutatásával folytatódott, Robák Ferenc külügyminiszteri biztos kíséretével.
Image





© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.