A Mátravasút fejlesztése (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageAz Egererdő Erdészeti Zrt. 2007. április 27-én, pénteken, 9 órakor adja át ünnepélyesen a nagyközönségnek a Mátravasút fejlesztési projekt első ütemében felújított Gyöngyös-Lajosháza vonalat.
1926. június 19-én indult el a személyszállítás Gyöngyös és Mátrafüred között. Azonban a Mátravasút történetének kezdetei húsz évvel korábbra nyúlnak vissza.

A Mátravasút fő feladata az erdőkben kitermelt fa és a kőbányák anyagának szállítása volt. A valamikori vasúti pálya Galyatető alatt, a Nyírjes-bérc környékén ért véget. Egy, a mátrai fakitermelésre alapított részvénytársaság és az Egri Érsekségi Uradalom nyitotta meg az első keskenyvágányú 600 mm nyomtávolságú, ló vontatta gazdasági vasútvonalat 1906-ban Gyöngyössolymos északi határában. Nyírjesi vonalnak nevezték, amely Lajosházán át észak-keletre vezetett. 1907-ben építették ki a Szalajka háztól a Csukás-völgyi vonalat.
1916-ban a gyöngyössolymosi vonalakon a lovakat gőzmozdonyok váltották fel, majd néhány évvel később megépült Gyöngyös és Mátrafüred között is a kisvasút. Ezen szakaszon 1926-tól a személyszállítás is elkezdődött. Az 1910-es évektől egészen a személyszállítás megkezdéséig folyamatosan épült, fejlődött a Mátrában kanyargó vasútvonalak száma és hossza, összekötve ezáltal Gyöngyöst és a környező településeket. A teljes pályahossz a 30-as évek végére 30 km-t tett ki.
Az 1950-es években épült Egyesült Izzó Pipishegyi gyárához a Mátrafüred Bene-laposon lévő anyagtároló helyről (ma a mátrafüredi erdészeti iskola területe) kisvasúton szállított építési anyagot. 1960-64 között folyamatosan áttértek a dízelvontatásra. 1968-tól a Gyöngyössolymos-Lajosháza közötti szakaszon is megindult a személyforgalom. A faanyag és kőszállítás megszűnésével 1985-től csak személyszállítás folyik. A 7 km-es Gyöngyös-Mátrafüred közötti szakaszon egész évben, a Gyöngyös-Lajosháza közötti szakaszon a nyári időszakban, illetve igény szerint közlekedik a kisvasút.

Az elmúlt években a Mátravasút 1-es és 2-es vonalának állapota jelentősen leromlott. A Mátrafüredi vonal műszaki állapotát a 2000. év óta sorozatosan bekövetkező árvizek folyamatosan károsították. Fejlesztési források hiánya miatt azonban a felújításra 2006-ig nem kerülhetett sor. A tavalyi évben az ÁPV Zrt. támogatásával sikerült elhárítani a károkat. Korszerűsítettek Mátrafüreden egy közúti és vasúti kereszteződést. A vonalszakaszon részleges ágyazatcserére, talpfacserére, kötőelemek és hevederek cseréjére került sor.
A Lajosházai vonal állapota azonban a 2005. áprilisában és júliusában bekövetkezett árvíz miatt olyan jelentős károkat szenvedett el, mely során az alépítmény és az ágyazat is jelentősen sérült. Ezzel a vonal felső szakasza – mintegy 2 km-es rész – szinte teljesen használhatatlanná vált, ezért 2005. júliusától ideiglenes üzemszünetet kellett elrendeli.

Az Egererdő Zrt. a tulajdonos ÁPV Zrt. támogatásával a 2006. év őszén tudta elkezdeni a Lajosházai vonal felújítását, mégpedig a Mátrai Fejlesztési Projekt keretén belül, mely közel fél milliárd forintot irányoz elő.
A Mátrai Fejlesztési Projekt három ütemből áll össze, melynek első lépéseként a Lajosházai vonalon megtörtént a pálya felújítása, a vízelvezető rendszer kialakítása, a pályaszakasz letisztítása, sín-, talpfa és csavarok cseréje valamint a vágányt is beszabályozták.
A második ütemben tovább kívánják fejleszteni a Lajosházai vonalat, még pedig úgy, hogy Lajosháza és a Szalajka-ház között meghosszabbítjuk a vonalat közel 3,5 kilométerrel.
A harmadik ütemben – mely várhatóan a 2008. év végére fejeződik be – a vonal hosszabbításával járó utómunkálatok mellett a fő feladatot a Szalajka-ház és környékének rendbetétele jelenti, ahol a Mátra természeti adottságait bemutató tanösvényt, a házban pedig erdészeti erdei iskolát alakítanak ki.
Az új végállomásnál több irányba kialakítható tanösvény mellett, egy vadbemutató létrehozása is a projekt részét képezi.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.