Lámfalussy (Mihalovics) Sándor erdős vidéken, az 1076 méter magas Vihorlát hegység tövében, a Laborc völgyében, Topolyán községben (ma Szlovákiához tartozik), Zemplén vármegyében született 1890. szeptember 11-én, görög-katolikus papi családból.
Apja Mihalovics Jenő lelkész, anyja Lámfalussy Mária volt. Gimnáziumi tanulmányait Ungváron végezte, 1908-ban, jeles rendű érettségivel.
Ungvár akkoriban jelentős erdészeti központ volt, állami főerdőhivatal működött ott. Erdész ismerősök, erdészgyerekek, -barátok között nőtt fel; s ez a környezet vezette az erdészpályára.
Középiskolai tanulmányai után, 1908-ban iratkozott be Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolára, ahol az akkori tanmenetnek megfelelően, 1912-ben fejezte be az erdészeti szakosztályon folytatott tanulmányait. Az erdőmérnöki oklevelét 1914-ben szerezte meg – a sikeres államvizsgát követően. Az egyetemet – az anyagiak hiánya miatt – saját erőből végezte el; a Főiskolán négy éven keresztül végig ösztöndíjasként tanult. Fehér Dániel és Sébor János évfolyamtársa volt. Oklevelét a kötelező két évnyi, gyakorlatban eltöltött szolgálat után 1914-ben kapta.
Szakmai munkáját az államerdészeti szolgálatban Erdélyben, Zalatnán kezdte, mint az erdőgondnokság vezetője. Az 1912 és 1919 közötti állami erdőmérnöki szolgálat közben, kétévi szolgálat után, 24 éves korában, mindjárt az első világháború elején behívták katonának. 1914-től a galíciai fronton harcolt, ahol orosz fogságba esett. Katonaéveit, frontszolgálatát az 1000 napos orosz hadifogsággal fejezte be, ahonnan – barátjával, Koller Pállal együtt – keletre, Szibérián keresztül menekülve, egy világkörüli utazás után tért haza 1918-ban. 1919-ben mint tartalékos címzetes főhadnagyot szerelték le.
1919-ben jelentkezett ismét szolgálattételre a Földművelésügyi Minisztériumban. Az erdészet akkori vezetője, Kaán Károly államtitkár a Bányászati és Erdészeti Főiskolára, az Erdőhasználattani Tanszékre osztotta be, mint „az erdőhasználattani tanszék adjunktusi teendőinek ellátására kirendelt erdőmérnököt”. Abban az időben Krippel Móric vezette ezt a tanszéket. Krippel kiváló szakember és kutató volt, de szívesen adta át az előadások megtartásának feladatát az új tanársegédjének. Lámfalussy Sándor így hat szemeszteren keresztül adhatta elő az erdőhasználattant és vizsgáztatta is fiatalon, harmincévesen a vele jóformán egyidős hallgatókat, akik a háborúból visszatérve akkor fejezték be tanulmányaikat.
1920-ban Fehér Dániel külföldi tanulmányútja miatti távollétének idejére a növénytani tanszék ideiglenes kisegítésére is beosztották, az erdőhasználattani tanszéken végzett szolgálat mellett.
1919-től 1921-ig a fiatal tanársegéd az akkor Sopronba áttelepült Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola Erdőhasználattani Tanszékén különösen a fűrésztelepek tervezésének és vezetésének tanulmányozásában mélyült el. Ebben az időszakban újult meg igen szoros barátsága Fehér Dániel professzorral is, akivel már a selmeci diákévek alatt is megkedvelték egymást.
Lámfalussy Sándor a főiskolán töltött idő alatt vezette az erdőhasználattan, az erdészeti technológia, a mezőgazdaságtan és vadászattan gyakorlatait, s több ízben előadásokat (kurzusokat) is tartott. A növénytani tanszéken egy szemeszteren át vezette a gyakorlatokat.
Képességei és gyakorlatias érdeklődése azonban gyorsabb előrehaladásra és a gyakorlatban is mérhető, alkotó munkavégzésre csábították. 1921-ben bejelentette, hogy pályázni kíván a kapuvári hercegi erdőgondnoki állásra. Krippel támogatta, az erdőgondnoki és fűrészelési technológia munkakörbe „legjobban ajánlhatja, csak azt sajnálja, hogy megválni kényszerül tőle”.
Végül is a zalai erdőkbe került. Bár Kaán Károly előzőleg tanárrá akarta kinevezni, de mivel a fiatal oktató érezte a gyakorlati tapasztalatok hiányát, 1921-ben elhagyta a Főiskolát (illetmény nélküli szabadságra ment) és Esterházy herceg alkalmazásába, annak hitbizományi uradalmában magánerdőmérnöki szolgálatba állt. 1923-ban fogadták el az állami szolgálatról való lemondását.
1924-ben Róth Gyula, az Erdőmérnöki Osztály dékánja javasolta Lámfalussy kinevezését a faipari technológia tanszékre, s ő ezt szóbeli megállapodás alapján hajlandó is lett volna elfogadni. Ez a terve azonban nem valósulhatott meg, mivel csak megbízott előadót fogadhattak a tantárgy oktatására.
1921-től 1945-ig az Esterházy-uradalomban gyakorlatilag végigjárta az egész szakmai ranglistát. Kezdetben a lenti és a csömödéri fűrészüzemeket vezette, továbbá irányította öt erdőgondnokság munkáját. 1938-tól 1945-ig pedig az erdőbirtokok soproni központjában dolgozott.
Nevét 1936-ban változtatta Lámfalussyra. Felesége Rimler Paula adott életet egyetlen gyermeküknek, Lámfalussy Sándornak 1929-ben. Dr.Dr.h.c.mult. Alexander Lámfalussy közgazdász, nemzetközileg elismert bankszakember, az euró megalkotója, belga állampolgár.
Lámfalussy Sándor nevéhez fűződik a lenti fűrészüzem tervezése, építése és üzembehelyezése; de ő tervezte, építette és irányította 1923 és 1937 között a csömödéri, a kaposvári és a soproni fűrészüzemeket is, öt erdőgondnokság (Lenti, Bánokszentgyörgy, Szentpéterfölde, Lendvaújfalu, Zalabaksa – 40.000 katasztrális hold erdő) és két erdei iparvasútüzem vezetése mellett. Az 1921 előtti külterjes erdőgazdálkodási rendszer – bérbeadás, tövön való eladás – helyett belterjes, házi rendszerre tértek át az irányításával. Saját termeléssel, kiszállítással, feldolgozással tették az erdőgazdálkodást nyereségessé, és egyben javították az erdők minőségét is. Az Esterházy-uradalomban olyan kiváló erdőmérnökök segítették munkáját, mint Barlai Ervin, Szy Géza, Lux Zoltán, Csatay Gyula és Szarkássy László. A hercegi erdőbirtok feltárása (150 kilométer erdei vasúttal), az információs hálózat kiépítése (400 kilométer magánhasználatú telefon-vonallal), a belterjes erdőművelés bevezetése és a korszerű erdőhasználati eljárások alkalmazása is a korát megelőző szakember teljesítményének eredménye volt. Már akkor megvalósította az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozó fűrészipar egységét, azok egységes anyagmozgatási rendszerének kiépítésével együtt. Fél évszázaddal megelőzve a ma oly’ divatos logisztika tudományos elméletét és gyakorlatát!
Az 1928-1938 közötti időszakban igen erélyesen lépett föl a hazai fa védelmében, mert az importfa olcsóbb volt. A Zala megyei hivatalokon keresztül felterjesztett „felirata” a kormányhoz igen hatásos volt. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) ülésein is egyre ismertebbé és elismertté vált javaslataival.
Mindezek mellett mint erdőigazgató, abban az időben egyedülálló szociális intézményeivel (például munkáslakások építésével és munkáskonyhák felállításával), a munkások életszínvonalának emelésével és a róluk való személyes gondoskodásával egy életre szóló tiszteletet és szeretetet érdemelt ki munkásaitól és munkatársaitól. Ez a tisztelet és hála halálát követően is évtizedekig él: 1997-ben Lámfalussy Sándor nevét vette fel Lentiben a helyi szakközépiskola.
1937-ben nevezték ki az Esterházy-erdőbirtokok igazgatójává a nyugalomba vonuló Rimler Pál helyébe. Az igazgatóság Sopronban volt, innen irányította a Magyarországon levő 100.000 katasztrális hold erdő és a Burgenlandban levő 50.000 katasztrális hold erdő sorsát, a bennük folyó termelést egészen 1945-ig, a második világháború végéig, de Németországban is tartozott hozzá közel ezer hold erdő. A háború után államosították a Magyarországon levő birtokokat. Mindenütt személyesen adta át az erdőket, üzemeket az állam képviselőinek.
1945-től 1947 végéig a Magyar Államerdészet (MÁLLERD) szolgálatában állt, előbb mint főerdőtanácsos, később mint miniszteri tanácsos az Erdészeti Kutató Intézethez beosztva.
1945-ben kérték az erdőmérnöki osztály szigorlati bizottságába kültagként kinevezni. 1946-ban az Erdőhasználattani Tanszék vezetői posztjára együtt pályázott Pallay Nándorral és Rózsa Györggyel.
1946-ban hívták meg a Főiskolára előadónak. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1947. október elsején kelt rendeletével nevezte ki a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar Erdőhasználattani tanszékére nyilvános rendes tanárnak. Egy negyed évszázados gyakorlati szakmai működése után 1947-től az Erdőhasználattani Tanszéken folytatta munkáját a Műszaki Egyetem egyetemi nyilvános rendes tanáraként, majd 1948. január 1-től 1961-ig, nyugállományba vonulásáig tanszékvezetőként is. 1962-ig adta elő az Erdőhasználattant. 72 éves korában önként vonult nyugalomba. Munkásságát értékelve megállapíthatjuk, hogy Szécsi Zsigmond és Krippel Móricz professzorok után ő volt az, aki ennek a tanszéknek rangot adott. Annak ellenére, hogy az ő idejében nemzetközi kapcsolatokra nem nagyon volt módja szert tenni.
Másfél évtizedes oktató munkája során kiválóan hasznosította magas szintű elméleti és elmélyült gyakorlati ismereteit, sokirányú tapasztalatát. A mai munkatudományi/munkaszervezési kategorizálás szerint tipikus képviselője volt az úgynevezett empirikus iskolának az oktatásban is.
Tanszékvezető egyetemi tanárként vezette az Erdőhasználattani Tanszék oktató, kutató- és nevelőmunkáját. Négy éven keresztül ellátta a Fatechnológia Tanszék vezetését is. Így – a tantervi reformot megelőzően – az Erdőhasználattan mellett – a Fakereskedelemtant, a Fűrészüzemtant és – két évig – a Hazai fák anatómiája című tárgyat is tanította.
Oktató-nevelő munkáját a példamutató lelkiismeretesség, az igényesség, a mélyreható alapos szakmai felkészültség; s korszerűség, elevenség és főként a melegszívű, mély humanizmus jellemezte.
Tudományos és oktató munkáját fémjelzi a közel 30 tudományos dolgozat és szakcikk, valamint az 1953-ban kiadott Erdőhasználattan I-II., illetve az 1960-ban megjelent, átdolgozott és bővített Erdőhasználattan I. című egyetemi jegyzet.
Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottságának; az Országos Erdészeti Egyesület soproni helyi csoportjának pedig több éven át volt lelkes elnöke. Évente rendszeresen 6-8 előadást tartott az Egyesület különböző helyi csoportjainál. Választmányi tagja volt a Faipari Tudományos Egyesületnek és az ERTI tanácsának. A Szabványügyi Hivatalnak 10 éven át volt véleményező tagja. Hasznos és önzetlen munkájának elismeréséül a Kormány 1954-ben a Munka Érdemrenddel tüntette ki. 1973 augusztusában Szekszárdon, az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésén Bedő-díjjal tüntették ki.
Mint kiváló tanár és jó előadó, páratlan nevelő, nagyra becsült és lelkes szakember, Lámfalussy Sándor az egész életét az erdők korszerű nevelésére és használatára, de egyben a jövő erdőmérnökeinek is a hazafias nevelésére és színvonalas képzésére összpontosította. Nyugdíjazását kérő levelében írta 1961-ben: „Főiskolai működésem idején a magyar erdő rajongó szeretetétől indíttatva igyekeztem tanítványaimba az erdő iránti szakmai szeretetet és tudást beoltani.”
Széles körben elismert munkásságáért számos kitüntetésben és jutalomban részesült. Számára azonban a legnagyobb elismerést a volt hallgatóinak ragaszkodása jelentette. Egyik levelében írta: „Örült a szívem a szép fejlődésüknek és nagyon jól esett egykori tanítványaimnak őszinte ragaszkodása és figyelme. Ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes volt igaz emberbarátnak lenni.”
Lámfalussy professzor szakmai tevékenysége az 1961-ben történt nyugállományba vonulása után – 71 éves korában – sem sokat változott. Ezt követően mintha több időt tudott volna szentelni szeretett hivatása, az erdőgazdálkodás gyakorlati problémáinak. Üzemlátogatások, tanulmányutak szervezése, előadások és tanácsadások sorozata jelentette akkori szakmai tevékenységét. Hogy előadásai konkrétak és testre szabottak legyenek, előbb egy-két napig járta az erdőgazdaságok területét és ismerkedett a problémákkal. Két vidékét szerette különösen hazánknak: Zalát és Zemplént, melyeket minden évben meglátogatott. Emellett családja, unokái tették boldoggá nyugdíjas éveit. Szívesen időzött velük a Balaton melletti, ábrahámhegyi tuszkulánumában, egy szépen helyreállított parasztházban.
Egy másik alkalommal írja: „Én már a 80. életévemet élem és még mindig tartom összeköttetésemet a gyakorlati erdészettel és faiparral.” A Jóisten sok áldásai között engedte megérni nagyhírű professzorunknak élete egyik fontos alkotásának, a Lenti fűrészüzemnek az 50 éves jubileumát. Az üzem felújításakor ő mondta volna az avatóbeszédet, de nem élte meg.
Veszprémben, 1975. augusztus 4-én, 85 éves korában hunyt el. Sopronban helyezték végső nyugalomra. A Szent Mihály templom régi temetőjének fala melletti családi sírbolton, halottak napján a mai hallgatóink koszorúi is mindig megtalálhatóak.
Egyetemünk Botanikus kertjében felállított mellszobra viszont naponta emlékezteti a tanárutódokat és a hallgatókat az erdőhasználattan egyik legnagyobb hazai egyéniségére. Dr. Rumpf János