1986. április - Életünkben néha — látszólag véletlenül — esnek össze az események… Amikor megkaptam igaz jó barátom Duschanek János erdőmérnök január 2-i haláláról az értesítést, az előző órákban került kezembe ez a régi fénykép, amelyet emlékére teszek közzé. A fotót 1951 koratavaszán készítettem a híres fenyőfői fenyvesben.
A csodás és óriás piramis boróka mellett ködbe vész, eltörpül tekintélyes alakja.
Elment tehát az utolsó is azok közül, akik előttem simára taposták a bakonyi erdők ösvényeit. Eltávozott Ő, aki erdész családból örökbe szívta és sugározta a hivatásszeretetet, s igen nagy szakmai tapasztalatából bőven osztogatott.
Elment, aki tudásával, határozottságával, igazságszeretetével tekintélyt parancsoló, ízig-vérig az erdészet és a vadászat mérnöke volt. Elveszett az őszintén együttérző, segítőkész jó barát.
Marcaltőn, Rába-ártéri erdők övezte ősi erdészlakban 1908-ban született, s ilyen miliőben is nevelkedett. Középiskolába Pápán járt; itt is az Esterházy kastélypark ősfái, akkor még erdőfoltjai között meghúzódó erdészház adott menedéket, diákszállást. Ilyen múlt után csak Sopron következhetett, az Erdőmérnöki Főiskolán 1931-ben szerzett oklevelet.
Tata, majd 1945 után Bakonyszentlászó és Ugod voltak alkotó tevékenységének igazi színhelyei. Nemcsak a szakma, de a falu népe is becsülte emberies magatartásáért, következetességéért, példamutató családszeretetéért. 1957 után került Mosonmagyaróvárra, ahol az erdészet erdőművelési előadója, majd erdőfelügyelő lett. 1972-ben ment nyugdíjba.
Életének az utolsó időszakát a vadászgatás és a szaporodó család, az unokák aranyozták be. 1986. január 6-án nagy részvét mellett Magyaróváron kísértük utolsó útjára.
A megemlékezés örökzöld koszorúit „öreg erdeinek" gallyaiból fonhatták. Jelképei ezek a megújuló erdő életének, az ember ősi reményének, mert ,,... minden elmegyünk, Te is, Én is; Csak a Ritmus marad!" Dr. Majer Antal