1920. augusztus 28-án született Iharosberényben. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban végezte. Az érettségi után a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol 1942. október 3-án szerzett erdőmérnöki oklevelet.
l942. október 10-től állami szolgálatba lépett, előbb a Besztercei Állami Erdőgazdaságnál, majd a Marosvásárhelyi Állami Erdőigazgatóságnál tevékenykedett. Utóbbi helyen mint építésvezető dolgozott, útépítéseknél és magasépítéseknél. Részt vett a Görgényi Havasok feltárási munkáiban, valamint a szászrégeni erdészeti lakótelep építésében.
1944-ben bevonult katonai szolgálatra, a II. világháború végén hadifogságba került. Hazatérése után a Pécsi Erdőigazgatóságon folytatta tevékenységét, ahol előbb műszaki osztályvezető, majd igazgatóhelyettes, később igazgató lett. Itteni munkája során a Baranya- és Tolna megyei fatelepek, vasutak, iparvágányok és telefonhálózatok újjáépítésében és tervezésében működött közre. 1949-ben az újjáalakult Pécsi Erdőgazdasági Nemzeti Vállalat vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki. Az ő érdeme is, hogy ebben az időben az erdőgazdaság az ország első három erdészeti vállalata közé került.
Az erdőgazdaságok újabb átszervezése során, 1950-ben, a Földművelésügyi Minisztérium Erdőgazdasági Főosztályára nevezték ki főmérnöknek. Ezt követően az Állami Erdők Üzemi Központjába (az Erdőközpontba) került, ahol előbb a Műszaki Osztályt, majd a Műszaki Fejlesztési Osztályt, végül pedig az Erdőgazdasági Osztályt vezette. Itteni tevékenységének eredményeként tovább korszerűsödött az erdőgazdaságok feltáró hálózatának tervezése, létrejött egy erdőgazdasági építővállalat utak, épületek kivitelezésére, elindult az erdőgazdaságok gépesítése, az erdészeti gépállomások szervezése, létrejött az Erdőgazdasági Tervező Iroda. Erdőközponti osztályvezetőként felügyelte az Erdészeti Tudományos Intézet és Faipari Kutató Intézet munkáját. Már ebben az időszakban tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti, valamint Faipari Főbizottságának, az „Erdőgazdaság” című folyóirat szerkesztőbizottságának, és részt vett az erdészeti technikumi tankönyvek összeállításában.
1954-ben a Sátoraljaújhelyi Erdőgazdaság főmérnökévé nevezték ki.
l959. szeptember 1-ével a soproni Erdőmérnöki Főiskola Erdészeti Géptani Tanszékére kerül, tanszékvezető egyetemi docensként. A főiskolán beindította az újonnan felállított Erdészeti Géptani Tanszék oktatási és kutatási tevékenységét, megteremtette annak technikai hátterét, és a tanszéket haláláig nagy hozzáértéssel irányította. 1976-77-ben – az Erdészeti Géptani Tanszék mellett – az Erdőhasználattani Tanszéket is vezette. 1962-1965 között az Erdőmérnöki Kar dékánhelyettese, majd 1965-1969 között dékánja volt. 1962-ben megszerezte a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa címet. 1963-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 1972-től 1981-ig az Egyetem tudományos rektorhelyettese, közben 1977-78-ban megbízott rektora is. Ezt követően továbbképzési osztályvezetői feladatokat látott el, nagy hozzáértéssel.
Gazdag és ismert szakírói munkássága. Számos országos és egyetemi bizottságnak, tanácsnak volt tagja, illetve vezetője, köztük az Országos Erdészeti Egyesület Gépesítési Szakosztályának elnöke 1967-től 1983-ig. Egész életét az erdőgazdaság gépesítésének, műszaki fejlesztésének szentelte. A biztonságtechnika és munkavédelem terén is jelentős eredményeket ért el.
Közel negyed százados egyetemi oktatói és kutatói tevékenység után, 1983. február 24-én, 63 éves korában, aktív szakmai tevékenysége közben, még tervekkel tele, szívroham következtében hunyt el, váratlanul. következtében hunyt el, váratlanul. A soproni evangélikus temetőben nyugszik. Az erdészeti tudomány, az erdészeti gépesítés nemzetközileg is elismert, kiemelkedő tudósa és oktatója volt.
Horváth Béla (Az erdészeti felsőoktatás 200 éve emlékkönyv Selmecbánya 1808 - Sopron 2008. 1. köt. Sopron: NymE Erdőmérnöki Kar, 2008. p. 221-304.)