Vancouveri egyetemi tanár, a soproni egyetem tiszteletbeli doktora. Életpályájában benne van a huszadik század keserű magyar tragikuma, de benne van az akaraterő és elszántság is, amely oly sok külföldre sodródott magyart kitüntet.
Répáshután született több generációs erdész családból. Sopronban 1946-ban szerzett erdőmérnöki oklevelet. Pályafutását a legendás Roth Gyula professzor mellett kezdte. 1947-től két évet a szanyi erdőgondnokságon és ugyanennyi időt az ERTI Budakeszi Kísérleti Telepén dolgozott. 1951-től nevezték ki az Egyetem Erdőtelepítési Tanszékére adjunktusnak.
1956-ban a tragikus soproni egyetemi exodus részeseként távozott Ausztriába, ill. Kanadába a Brit-Columbiai Egyetemre, az ott megalakult önálló Soproni Karra. Nevéhez fűződik az ott megszervezett erdészeti genetikai oktatás. Emellett erdőtelepítést és maggazdálkodást is tanított. 1959-ben a magyar kar megszűnt. Sziklai Oszkárt a vancouveri egyetem saját állományába vette át. Egyetemi tanárként 1971-től 1990-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig meghatározó egyénisége maradt nemcsak a Karnak, hanem az egyetemi közéletnek is. 1982-85 között az Erdészettudományi Intézet vezetői teendőit is ellátta. Kiemelkedő kutatói munkásságát mintegy 30, Amerikában megjelent tanulmányban foglalta össze. Többségük a duglászfenyő genetikájával és nemesítésével foglalkozik. A magyar olvasó számára Tompa Károllyal közösen írt „Erdészeti növénynemesítés” című könyvével alkotott maradandót. Ez a mű a mai napig egyetemi kézikönyvként használatos.
Évtizedekig foglalkozott duglászfenyő és csavarttűjű fenyő törzsfák szelektálásával. Széleskörű érdeklődése, remek kapcsolatteremtő egyénisége a világ minden sarkában megnyitotta előtte a kapukat. Svédországban, Egyiptomban és Kínában nemzetközi nemesítési programokban tevékenykedett.
Minden lehetőséget megragadott, hogy szakmai, rokoni, baráti kapcsolatait a hazaiakkal fenntartsa. Már 1961-ben létrehozott Bánó Istvánnal egy duglászfenyő származási kísérletet Szombathely-Kámonban, melyet később további telepítések követtek a Bükkben (Mályinka), a Nyírségben. Még életében a soproni egyetemre hagyta könyveit, kéziratait. A genetikából legjobban teljesítő erdőmérnök hallgatók számára pénzjutalmat ajánlott fel. Otthona számos utazó magyarnak biztos réve volt.
Gazdag életpályája ott ért hirtelen véget, ahol kezdetét vette: a soproni Alma Mater falai között. Végső nyughelyét azonban választott hazájában, a Csendes-óceán partján találta meg.