SZERI JÁNOS (1923-2004)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Erdész, 1923. január 10-én, Mindszenten született.
Már 7 évesen nagy érdeklődést mutatott a természet iránt. Édesapja katonatisztnek akarta taníttatni, de ő végig kitartott az elhatározása mellett, hogy erdész lesz.

10 évesen az iskolai szünetekben báró Weissmann erdészetében segédkezett.
Tanulmányait a háború után tudta megkezdeni, mivel behívták katonának. 1948-ban Ásotthalmon, az erdészeti szakiskolában végzett erdészként.
1953-ig a szegedi erdőgazdaságban dolgozott kerületvezető erdészként.
Ebben az évben házasodott meg. Házasságából két leány és egy fiúgyermek született.
1953-58-ig Ásotthalmon főerdészként dolgozott. Mivel a dombos-hegyes vidéket jobban kedvelte, 1958. decemberében a Mecseki erdészethez sikerült áthelyeztetni magát, először Lókára, majd 1961-ben átköltöztek Komló-Zobákpusztára, ahol haláláig élt.
A kárászi erdészetnél dolgozott kerületvezető erdészként, háromszor kapott kiváló dolgozó kitüntetést, munkáját mindig nagy szeretettel, hivatástudattal és szorgalommal végezte. Többször próbálták más területre elhívni, de ő ragaszkodott az erdőhöz.
1983-ban nyugdíjba vonult, de még a nyugdíjas éveiben – amíg az egészsége engedte – dolgozott az erdészetnél. 73 évesen hagyta abba  a munkát egészségügyi problémái miatt.
2004. október 8-án halt meg súlyos betegségben.
Életét a természet és az erdő szeretete határozta meg.

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.