"A Sébor-iskola" méltó követője Bezzegh László professzor (Vivat Academia) 2008. május-június
Élete egybefonódott a magyar erdőrendezés és a hozzá kapcsolódó területek korszerűsítésével, a fotogrammetria, a földméréstan oktatásával, a MOM geodéziai műszercsalád kifejlesztésével.
Bezzegh László 1917. augusztus 19-én született a ma Romániához tartozó Lúgoson és 1990. május 27-én utasként, véletlenül halt meg közúti baleset áldozataként Zalacsányban.
Édesapja Lúgoson, 1920-tól Szombathelyen, 1944-ben Sopronban gimnáziumi tanár volt. Elemi és középiskolai tanulmányait Vas megye székhelyén, Szombathelyen végezte, 1935-ben érettségizett. 1935-38-ig a soproni Erdőmérnöki Kar hallgatója, 1938-44-ig katona volt, a légierőknél Ferihegyen, majd Marosvásárhelyen, Aknaszlatinán, Pécsett és Szombathelyen szolgált. 1945 után Sopron megyében bekapcsolódott a földreform műszaki munkáinak végrehajtásába.
Fertőszéplakon és Hövejen földet osztott, melynek munkarészeit 1946-ban Sébor professzor geodéziai szigorlati tervezőként is elfogadta. 1948 márciusában kapta meg oklevelét a jelenlegi intézmény jogelődjén, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karán.
1948-1949-ig az Erdőközpont műszaki előadója. 1949-50-ig az ERTI Erdőrendezési Osztályának vezetője. Ezt megelőzően a Földművelésügyi Minisztérium Svájcba küldte 10 hetes fotogrammetriai mérnöktovábbképző tanfolyamra.
A szakmérnöki továbbképzésen megismerte a fotogrammetria legkorszerűbb eljárásait és módszereit. Utána munkatársaival kidolgozták az üzemterv készítés új, eddig nem alkalmazott elemeit. A gyakorlatban a javasolt új technológia számos ok miatt ebben az időben még nem tudott elterjedni, de átalakította a korábbi szemléletmódot. 195l-53-ig mérnökkari őrnagyi rangban a Honvéd Térképészeti Intézet fotogrammetriai osztályának munkatársa, majd tudományos osztályvezetője. 1953. január 1-jével a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karához helyezték át docensi beosztásba. 1953 novemberében leszerelt. 1953-57-ig a Magyar Optikai és Finommechanikai Kutató Laboratórium kutató mérnöke, ahol először fotogrammetriai műszer, később geodéziai műszerek tervezésén dolgozott. 1957-63-ig a MOM vezető tervezője illetve osztályvezetője, ahol ebben az időben kezdődött el korábban tervezett műszereinek gyártása. 1963. szeptember 1-jétől az Erdészeti és Faipari Egyetem Földméréstani Tanszékén docensként, 1965. szeptember 1-jétől 1979 júliusáig, nyugdíjazásáig tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott. 1969-től két éven át az Erdőmérnöki Kar dékánja.
Nyugdíjazása után sem szakadt el az intézménytől, az Erdőrendezéstani, illetve Környezetvédelem Tanszéken kapcsolódott be a szakmérnökképzésbe, konstruktőri ambícióival támogatta az ott folyó kutatómunkát.
1966-ban védte meg kandidátusi értekezését „Redukáló tahiméterek körívek közötti léc leolvasásával" címen. Több geodéziai szabadalma alapján kezdődött el ebben az időben műszereinek gyártása. A Sztereo MOM térkiértékelő prototípusa (demonstrációs műszere) közel két évtizedig szolgálta az erdőmérnök hallgatók fotogrammetriai oktatását. Sokat dolgozott a radiálortoszkópia elvén működő fotogrammetriai műszeren, amely életében már nem készülhetett el. A MOM geodéziai műszercsaládból nevéhez kötődik a Te-Dl, a Te-Cl, a Ta-Dl műszerek gyártása.
1960. március 14-én, a geodéziai műszerek fejlesztése terén kifejtett munkásságáért a Magyar Népköztársaság a Kossuth-díj II. fokozatával tűntette ki.
Az 1985. évi brüsszeli világkiállításon Te-Dl típusú teodolitjáért nagydíjat kapott.
Hazai és nemzetközi rendezvényeken több előadást tartott. Gazdag szakirodalmi munkásságából kiemelhetők egyetemi jegyzetei, tankönyvei (Földméréstan I., II., Sopron 1964, 1965; Erdészeti fotogrammetria, Sopron 1967; A fotogrammetria korszerű irányai, Bp. 1965; A fotogrammetria legújabb eljárásai és műszerei Bp., 1972.), írásai magyar és külföldi lapokban egyaránt megtalálhatók. Tagja volt az MTA Geodéziai Főbizottságának, valamint, a Fotogrammetriai és Topográfiai, Műszerügyi Albizottságának. Számos társadalmi szervezet választotta tisztségviselőjének. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület hosszú időn keresztül végzett munkáját Lázár Deák emlékéremmel ismerte el.
A visszaemlékező írás készítőjében a Bezzegh-életút mozaikképek felelevenítése és közreadása ez év májusának utolsó napjaiban temetői tisztelgés idején fogalmazódtak meg. A fogalmazó Sébor János tanszékvezető professzor hívására 1963 szeptemberében Bezzegh Lászlóval együtt érkezett a Földméréstani Tanszékre, így oktatótársa lehetett 1975 januárjáig.
Az európai hírű tanszékvezető professzor Sébor János súlyos operáció után 1965. február 26-án meghalt. A tanszéken oktató Bezzegh László vezetésével a „sébori szellemben" igyekeztek minden időben élni, tanítani, kutatni és alkotni. Hittek abban, hogy a több mint négy évtizedes szellemiség nem csak az oktatótársak munkájában örökítődik tovább, hanem valamennyi erdőmérnök tevékenységében és magatartásában.
A tanszék új vezetője megalkuvást nem tűrő határozott egyéniség volt, az igaznak vélt ügy mellett konfliktusok vállalásával is mindig kitartott. Bezzegh professzort a szakmai közvélemény a több mint négy évtizedes „sébori iskola" méltó követőjeként, és továbbfejlesztőjeként tiszteli. Hamvait, kívánságára szűk családi körben helyezték el Keszthelyen a Festetics György út melletti temetőben.
A Bezzegh-korszakban a tanszék folyamatosan vállalt és végzett ún. külső megbízási munkákat. Ezek a munkák lehetőséget biztosítottak gyakorlattal való kapcsolattartásra, az elmélet gyakorlatba történő átültetésére és a pénzszerzésre. Minden oktatónak volt önálló diszciplináris kutatási témája, amelyből néhány éven belül egyetemi doktori értekezést készített, később kandidátusi fokozatot szerzett. A kutatómunkában volt
országos, tárca és intézeti szintű is. Az oktatók felkérésre számos szakértői vizsgálatot, szakvéleményt, igazságügyi szakvéleményt készítettek.
A Kossuth-díjas tanszékvezető jó kapcsolatot alakított ki és tartott fenn finn felsőoktatási intézményekkel. Kutatási együttműködés keretében számos téma kidolgozásában együtt dolgozhattunk a finn kollégákkal és az 1956-ban külföldre távozott tanszéki oktatókkal.
A visszaemlékezés terjedelmi korlátai miatt nem lehet leírni mindent, ami az együtt dolgozott 12 év alatt történt, készült, megvalósult vagy örökre ötlet maradt.
A megemlékező szeretné remélni, hogy a Bezzegh-szobor előtt valahol „ Sébor társaságában" az egyetem botanikus kertjének szoborparkjában egyszer majd tiszteleghetünk.
1979. júniusában a nagy múltú tanszék vezetésével, pályázat elnyerésével, az Erdőmérnöki Kar, és az Egyetemi Tanács javaslatára a rektori vezetés dr. Bácsatyai Lászlót, a GGKI kutatómérnökét bízta meg docensi beosztásban. 2008. március 1-jétől az aktív-nyugdíjas professzor a GEO Geodézia tanszékeinek oktatógárdáját erősíti, segíti oktatási, oktatásszervezési, kutatási feladatainak teljesítésében.
Prof. emer. dr. Szabó Gyula ny. főiskolai tanár