2012. február 28. - Jankó Sándor erdőmérnök 1866. február 28-án született Vasváron. Az elemi iskola első öt osztályát Vasváron végezte, majd 1877-től két évig a kőszegi bencés gimnáziumban tanult. A középiskola további hat osztályát a soproni főreáliskolában tette le, és egyre javuló tanulmányi előmenetele révén érettségije is fényesre sikerült.
1886-ban iratkozott be a selmeci akadémia erdészeti szakára, ahol négy éven keresztül kitűnő eredményt ért el.
Erdészeti tevékenységét a lugosi kerületi erdőigazgatóságnál kezdte, majd a zalaegerszegi erdőhivatalhoz került, de rövid idő múlva már a Földművelésügyi Minisztérium Erdőrendezési Ügyosztályának építészeti referense. 1895-ben jelent meg az Erdészeti Lapokban első publikációja: „Körszelvényes útkanyar kitűzése szögtükörrel”. 1901-ben főerdésszé nevezték ki, 1906-ban pedig egyidejűleg erdőtanácsosként a selmecbányai akadémia erdészeti földmérés professzora lett. A geodéziai tanszék létrehozása és korszerű kiépítése szinte kizárólag az ő erőfeszítéseinek köszönhető. A századforduló időszaka a földi és légi fotogrammetria kifejlődésének hőskora volt. Jenei Jankó Sándor számos tanulmányt publikált az Erdészeti Lapok, a Kataszteri Közlöny, valamint a Köztelek hasábjain és tehetséges tanítványai segítségével elmélyült az új tudományos területen. Az első világháború idején a hadvezetés is felfigyelt a gyors tájékoztatást nyújtó lehetőségre, ezért felszólították e tárgykör kézikönyvének elkészítésére. Az 1917-ben megjelent Fotogrammetria című könyv e témában az első magyar nyelvű összefoglaló alkotás és egyben az első magyar nyelvű fotogrammetriai tankönyv is. Kutatásainak legismertebb területét a háromszögelési hálózat hibaelméletének témaköre alkotta, de az erdészeti szállítóberendezések komplex szemléletű (műszaki-gazdasági-erdészeti) vizsgálata terén is alapművet publikált.
Életében igazi törést jelentett az 1918-1919 évek fordulója, az I. világháború befejezésének időszaka, amikor a főiskolát Sopronba menekítették. A trianoni katasztrófa miatt a Selmecről menekülő akadémia átköltöztetésében jelentős szerepet játszott. A Sopronba letelepedett akadémia tanácsa Jenei Jankó Sándort rektornak választotta. Két évig töltötte be a felelősségteljes tisztséget, de a túlfeszített, rendszeresen éjszakába nyúló munka következtében 1922. augusztusában agyvérzést kapott, s így hosszabb pihenőre szorult.
Állapota javulni látszott, azonban sógorának, Spissich Jánosnak vönöcki kúriáján a második agyvérzést már nem élte túl, és 1923. május 14-én elhunyt.
Abban a szobában halt meg, amely egy évszázaddal korábban Kisfaludy Károly állandó hálóhelye volt.
Ősi selmeci szokás szerint fáklyát tartó erdész- és bányászhallgatók sorfala között tanítványai vitték vállukon, majd helyezték a sírba a korszerű magyar földméréstudomány egyik úttörőjének koporsóját.
A sors különös fintora, hogy özvegye ugyancsak Vönöckön halt meg, az 1942-es hírhedt vönöcki vasúti szerencsétlenség alkalmával.