Két muzeális, ultra, supra veteranisszimusz firma felhívása (ForestPress)

„HA SELMEC HÍV, MI OTT LESZÜNK…”

Kedves jó miskolci, soproni, dunaújvárosi, székesfehérvári illetőségű

firmák, minden selmeci hagyományokat tisztelő barátunk és társunk!

          Bizony van úgy, hogy nem maradhat közömbös az ember. Hazánkban történt valami, ami így, vagy úgy, de 2004. december 5-én mindenkit állásfoglalásra késztet.

          Két muzeális – a közelmúltban szó se róla, nem mindenben egyetértő, de most ezer százalékban ugyanazt valló – ultra supra veteranisszimusz firma fordul Hozzátok egy egyszerű, de velejéig igaz, őszinte kérdéssel.

          Ami történt, megtörtént, a most már tényleg megkerülhetetlen, általunk megválaszolandó kérdés kapcsán az összes határainkon túli szervezet, az egész kinti magyarság óriási várakozással, bizalommal, egyben aggodalommal él. Ők egyöntetűen kinyilvánították, hogyan gondolkoznak erről. Az az igazság, hogy ezzel mindannyian kinyújtották felénk a kezüket. Rajtunk áll, hogy elfogadjuk, vagy elutasítjuk e kezeket. Ha elutasítjuk, azzal minden kényszer nélkül szégyenszemre a magunk akaratából utólag, mégis végérvényesen szentesítjük Trianon lelki igazságtalanságait – amivel az egész világ előtt magunk írjuk alá, magunk ismerjük el önbecsülésünk elvesztését, és ami ennél is több: nemzetünk megtagadását, saját elsorvasztásunk létjogosultságát, szó szerinti lesajnálásunk jogosságát. Bárki, bármit mond most, vagy utólag: a következmények alól senkinek nem lesz felmentés, a történelem csak a többség akaratát jegyzi fel és akként fog ítélni ezentúl.

         Hazaszeretet, barátság és a szakmáink iránti elkötelezettség, ez a selmeci szellem, ami összetartott bennünket századokon át. Megkérdezünk Benneteket: egy igazi, örök eszményeinket magáénak valló, szívében örök diák – ha mindezt végiggondolja – vállalhat, mondhat-é mást, mint: igen, elfogadjuk e kinyújtott kezeket! Tudnunk kell, mindez most valójában csak az együttérzés kifejezése, hiszen az összes további feladat az igenekkel - végre - megegyezésre kényszerített parlament törvényalkotási felelőssége, amelyet csak kétharmados többséggel hozhat meg. Ez már nem a mi dolgunk, de az igen, hogy december 5-e után is tudjunk a tükörbe nézni, ne kelljen tartanunk Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, a csángók földjén, egész Európában a némán is izzóan vádló tekintetektől, hogy ezután is tiszta szívvel és ne színpadias mókaként énekelhessük hogy „HA SELMEC HÍV, MI OTT LESZÜNK…”

         Bizony van úgy, hogy messzebbre is kell látni, túl a politikán, túl minden kicsinyes szándékon. Tegyük meg és – ha van szív és akarat, no meg főleg türelem hozzá – azon legyünk, hogy mások is megértsék, mekkora a tét!

                            Lelkünk rajta   -    jó szerencsét!