Feilitzsch Artúr
2011. szeptember - Szakköreinkben gyakran esik szó mostanában az erdészet és a hozzá kapcsolódó elsődleges faipar államigazgatási helyzetéről – mi tagadás, többnyire bizony kritikai éllel. Talán ezért is kísérte fokozott érdeklődés azt az előadást, amelyet Rakonczay Zoltán erdőmérnök kollégánk, ny. miniszterhelyettes tartott a közelmúltban egy egyesületi rendezvényen „ Memento, Földművelésügyi Minisztérium!" címmel.
Az illusztris előadó, az államerdészeti közigazgatási szervezések közismert kutatója előadásában többek között azt is fejtegette, hogy a történelem során kik voltak szakmánk állami vezetői, közelebbről, hogy erdészeti szakemberek közül hányan milyen magasra jutottak az államigazgatási hierarchia létráján. Miniszteri tisztségig eljutott erdészeti szakemberekről nem tett említést.
Ez késztetett arra, hogy az érdekes, statisztikai adatokban gazdag és értékes előadás tárgyának némileg árnyaltabbá tételéhez a következő néhány adattal hozzájáruljak. Ugyanis - pillanatnyi legjobb tudásom szerint - volt két olyan erdőmérnök eddigi történelmünk során, aki miniszteri pozíciót is betöltött.
Feilitzsch Artúr báró, fm-miniszter
A frank eredetű, de bárói rangját Bajorországban „immatrikulált" Feilitzsch-család a 19. század közepén települt Magyarországra, mégpedig a Torontál vármegyei Törökkanizsára. A továbbiakban azután a család tagjai az ország más tájaira is eljutottak, például Szabolcsba. A családfő a vármegyei közigazgatásban tevékenykedett.
Az ifjú Feilitzsch Artúr báró is Törökkanizsán született 1859. február 18-án. Azt nem tudjuk, hogy mi késztette az erdészhivatás választására, de tény, hogy erdőmérnöki oklevelet szerzett 1881-ben a Selmecbányai akadémián. Ezt követően pedig az államerdészetben dolgozott, kolozsvári erdőigazgató is volt.
Ugyancsak nem tudjuk pontosan, hogy - felmenőihez hasonlóan - mikor lépett politikai pályára. A lényeg, hogy 1903. november 25-től 1905. január 3-ig már a képviselőház második alelnöke volt.
1905. október 18-tól földművelésügyi miniszter lett báró Fejérvári Géza első összetételben júniusban megalakult kormányában és az maradt a következő évben részben átalakított kormányban is, egészen 1906. április 8-án történt megszűnéséig. Gyenge fél évig tartó miniszteri működésének tehát nem a miniszterelnök, hanem magának a kormánynak a megszűnése vetett véget. Így mély nyomot nemigen hagyhatott maga után az agráriumban.
Ezt követően két évtized múlva, 67 éves korában halt meg a Maros-Torda vármegye területén fekvő Nagyernyén (amely akkor területileg már Romániához tartozott) 1925. június 15-én. Életrajzával kapcsolatban a mezőgazdaság és a magyar parlamentarizmus történetével kapcsolatos szakirodalom bizonyára több adatot tartalmaz.
Térfi Béla, közélelmezési miniszter
Származásáról annyit tudunk, hogy Komáromban született 1869. szeptember 16-án. Erdőmérnöki oklevelét 1894-ben szerezte meg Selmecbányán, majd ő is az államerdészet területén dolgozott.
Neve érdekes módon az I. világháborút követő forradalmak idején vált ismertebbé, amikor is főerdőtanácsosként az Országos Közélelmezési Hivatalba kapott beosztást, majd csoportvezető lett a Közélelmezési Népbiztosságon, s a gabonabegyűjtés kormánybiztosa lett. Amint kifejezni szokták, ez bizony „nem semmi" volt azokban a vesztes háborút követő ínséges-éhséges, irgalmatlanul nehéz időkben. Különösen a kommün idején betöltött gabonabegyűjtési főfelelőssége elgondolkodtató...
Ezek után rejtély, hogy a Tanácsköztársaság bukása után megalakult Friedrich-kormányban (amely 1919. augusztus 15-től működött) miként kaphatott helyettes államtitkár rangban megbízást a közélelmezési minisztérium ideiglenes vezetésére.
Nem is működött sokáig ebbéli beosztásában: mindössze két napig, mert augusztus 17.-ével már meg is vált munkakörétől. (Egyébként nem volt tagja a kormánynak, mert a Friedrich-kormány 23 minisztere közül csak öt volt kormánytag.)
Térfi Béla azonban nem tűnt el a politikai süllyesztőben, mert neve hamarosan ismét feltűnt gróf Bethlen István 1921-ben megalakított második kormányában, amelyben 1921. december 3-tól 1922. június 16-ig volt közélelmezési tárca nélküli miniszter.
Ez is kissé különös, mert gróf Bethlen István (bármennyire is a konszolidáció miniszterelnöke volt), valamint a kormány névsorát megkerülhetetlenül jóváhagyó államfő, nagybányai Horthy Miklós kormányzó sem arról volt közismert, hogy a kommün idején magukat magasabb állami beosztásban exponáló tisztségviselőket gyűjtöttek volna össze a jobboldali rendszerváltás utáni kormányba.
Mindenesetre Térfi Béla állami főtisztviselői, hat és fél hónapos miniszteri pályafutása ezzel 1922 nyarán véget ért. Ezen a téren kifejtett tevékenységének eredményességét nem tudjuk megítélni közelebbi adatok híján. Alkalmasint feladatának jellege és rövid szereplése miatt maradandót ő sem alkothatott. Mindazonáltal mégis csak az egyik olyan erdőmérnök volt, aki hazai földön a miniszteri bársonyszékig jutott a közéleti ranglétrán.
Térfi, az egyesületi vezető
Már nem tartozik ugyan szorosan a címben feltüntetett tárgyhoz, de ha már szóba került Térfi Béla neve, akkor megragadom az alkalmat annak felidézésére is, hogy volt egy olyan komoly fegyverténye is szakmánk szempontjából, ami ritkán kerül megemlítésre.
Mégpedig az, hogy 1945-ben Budapesten a harci cselekmények lezárulása után az Országos Erdészeti Egyesület alelnökeként egy kis ügyvivő elnökséget alakított az OEE igazgató-választmányának elérhető és mobilizálható tagjaiból, mivel az Egyesület funkcióban levő elnöke, báró Waldbott Kelemen az ostrom utolsó napjaiban, februárban Budán aknatalálattól halálos sérüléseket szenvedett; az egyleti titkár, dr. Mihályi Zoltán pedig hadifogságban volt. A kis ügyvivő elnökség Térfi vezetésével biztosította az Egyesület fennállásának jogfolytonosságát. Ez igen nagy segítséget jelentett azután a hadifogságból hazatért Mihályi Zoltánnak a tetszhalott Egyesület működésének újjászervezéséhez. Ugyanis már csak meghosszabbíttatnia kellett az illetékes belügyminisztériumi részlegnél az OEE elvileg érvényben lévő alapszabályzatát. S nem kellett új egyesületalapítási engedélyért folyamodnia, aminek a kimenetele akkor, 1947 végén, 1948 elején már több volt, mint kétséges (különösen az erdészek szempontjából, akiket a Rákosi-Gerő-féle vezetés egyenesen fasisztáknak tekintett).
Így lényegében bő két esztendeig Térfi Béla volt az OEE vezetője, amint azt az alelnöki tisztsége meg is kívánta az elnök akadályoztatása vagy cselekvőképtelensége esetére. S ő az igen nehéz körülmények közepette is lelkiismeretesen eleget tett ennek a kötelezettségének.
Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan hagyta el az országot. Hanem csak azt, hogy Argentínában 1959. szeptember 14-én ért véget 90 évig tartó mozgalmas élete. Neve méltánytalanul merült feledésbe a szakmában. A bélyeggyűjtők százezres tábora számon tartja, mint kiemelkedő, szakértő filatélistát.
Visszatérve eredeti témánkhoz, Rakonczay Zoltán tehát nem járt messze az igazságtól, mert az utóbbi kétszáz évben erdőmérnöki oklevelet szerzett több ezer magyar erdőmérnök közül eddig mindössze ketten kerültek miniszteri pozícióba, de az ő szolgálati idejűk is együtt alig tesz ki többet egy esztendőnél.
Ezek után már csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a történelem még nem ért véget... Király Pál