Így elrendeli például, hogy a vágásokat maga az erdőtiszt jelölje, alárendeltjei pedig gondoskodjanak egyfelől aziránt, hogy a fahasználatok e jelölés érielmében hajtassanak végre, másfelől pedig, hogy a jegenyefenyves és lomblevelű erdők fokozatos felújító vágásaiban állva hagyandó fapéldányok sértetlenül maradjanak vissza.
Legfeljebb a luczfenyő állományokban enged tarvágásokat, „hogy mindez által legalább a Mária Terézia-féle erdőrendtartás előírásai érvényesüljenek addig is, amíg más utasítások nem lesznek kiadhatók a természetes erdőfelújítás érvényesítése érdekében".
Elrendeli ugyanekkor, hogy a fahasználatok a lehetőségig télen foganatosíttassanak; bizonyára a fatartósság biztosítása, de főleg az alátelepedett fiatalos védelme érdekében; mert egyebütt aziránt is intézkedik, hogy mindazt, aki nedvkeringés idejében vág vagy ereget fát, erdőkártevőkként bírálják el.
Meghagyja, hogy túlkoros fapéldányok a vágás terén vissza ne hagyassanak s a gally és ág összehordassék.
És elrendeli, hogy az erdőtisztek különféle magot gyűjtessenek, elvárva, hogy azok elvetését, valamint a csemeteültetést örömmel és odaadással hajtják végre, s hogy szorgos utánjárással gondoskodnak a szükséges pótlások biztosításáról. Utasítja az "erdészségeket", hogy a felújított területeknek a teljes nyugalmat biztosítsák, azokat a legeltetést tilalmazó táblákkal lássák el; megjegyezvén, hogy ott, ahol tilalmi jelek nincsenek, a legelő károk be nem jelenthetők, annál kevésbé büntethetők.
Már ezek is meglepő gazdasági előírások, ha meggondoljuk, hogy ezek Magyarországon, ezelőtt 93 éve adattak ki, s ha hozzávesszük, hogy a tényleg végrehajtott erdőművelési munkáról a reánk maradt okmányok szerint már akkor, sőt már ezt megelőző 10 évről (1908-tól), tehát több mint 100 esztendő előtti időről gondosan kiállított erdőművelési nyilvántartók, rendszeres erdőművelési költségszámlák készültek, amelyek ma is igazolják, hogy hol, mennyi és milyen fanemű magot, mily területen, mily költséggel és kinek felügyelete mellett vetettek el, illetve csemetét hasonló értelemben mily területen mennyit ültettek.
És nem lehet érdektelen följegyeznünk, hogy Decrett már akkor az elegyes faállományok telepítésére törekedett s hogy ami nálunk még ma is szokatlan — a juharon és hárson kívül — a fenyő közé a bükk közbeelegyítéséről is gondoskodott; amint azt a külföld hegyvidékein manapság az erdőtelepítés szinte elengedhetetlen föltételének tekintik. Tudjuk különben, hogy maga a nagy Gayer is az elegyítéshez a bükköt állította előtérbe, azt az „erdő anyjá"-nak nevezve.
A most ismertetett szabályzat megjelenésétől számított
3 év után, 1821-ben kiadja erdőművelési utasítását, mely
a már 1816. évtől kezdve kiadott rendeletekre támaszkodva
és utalva egybefoglaltan rendelkezik az erdőművelés eljárásait illetőleg.
Részletesen írja elő az erdőművelési költségelőirányzat egybeállításánál figyelembeveendő körülményeket, általános elvül és zsinórmértékül állítva azt az alapvető szabályt, hogy: "mesterségesen csak ott újítsuk föl az erdőt, ahol a természet megtagadja a szolgálatot, mert eljárásunk egyébként indokolatlan költségfecsérlés!"
Jelentős és olyan rendelkezés ez, mely Decrett nagy gazdasági tudása mellett bizonyít, s amely különösen fölhívja a mi érdeklődésünket azokra a ma 80—100 éves, nagyobbrészt látványosan szép erdőállományokra, amelyek Decrett irányítása mellett és gazdasági elvei alapján létesültek. A szabályzat részletes intézkedéséből fölemlítendőnek tartjuk azt a rendelkezést, mely megkívánja, hogy a tavaszi ültetéshez az ültető gödrök készítése már az előző őszre irányzandó elő, hogy ekként az ültető gödör a csemete tenyészésére alkalmasabbá legyen tehető. Ezt az eljárást ugyanis manapság már nálunk is itt-ott újból alkalmazzák, külföldön pedig eléggé általános. Az őszi ültetéssel az ültető gödör földje átfagy, porhanyóbbá s a csemete életföltételeinek megfelelőbbé válik. Előnye emellett, hogy az ültető gödröket ősszel, amikor több és olcsóbb munkaerőt biztosíthatunk és több idővel rendelkezünk, gondosabban állíthatjuk elő, tavasszal pedig készen találjuk, amikor az ültetéshez gyakran úgyis olyan kevés idő és munkaerő áll rendelkezésünkre.
A szabályzat az erdőművelési tervezetben részletes kitüntetését kívánja annak, hogy az erdőtelepítés mely munkálatai irányoztatnak elő a büntetések folytán leszolgálandó napszámokkal, melyek robotnapszámokkal és melyek rendes napszámmunkával, mert a rendes napszámos természetszerűleg megbízhatóbb munkát végez, mint az annakidején igen szerényen díjazott robotmunkás, vagy az, ki erdőkárbüntetésből volt kénytelen minden díj nélkül napszámmunkát végezni. (Megtudjuk az utasításból, hogy a fölvigyázó napi bére 12 kr., a napszámosoké 4 3/4—9 1/2 kr., a robotnapszámosoké 4 kr., a büntetésbeli napszámok díjtalanok. Egy mérő luczfenyőmag ára 2 frt 46 1/2 kr., a jegenyefenyőmagé 2 frt. 54 ? kr., erdeifenyőmagé 4 frt 30 1/2 kr. Egy font vörösfenyőmagé 1 frt 6 kr. Egy mérő tölgymakké, valamint nyírfamagé 55 1/4 kr., egy mérő bükkmakké 2 frt 23 Kr., juharé vagy hársé 1 frt 58 3/4 kr.
Közli a szabályzat az erdei magvak az évbeli árjegyzékét, megjegyezvén, hogy jövőben az erdőművelési költségelőirányzat alapjául szolgáló áregységek az erdőhivatalból tudakolandók meg.
Megkívánja a szabályzat, hogy az előirányzatban részleteztessék, vajjon a beültetett terület bekerítésére élő vagy holt (mesterséges), állandó vagy időleges kerítés terveztetik-e?
Részletes előírást szab az erdőművelési nyilvántartás és költségszámadás vezetésére nézve; különösen megkövetelvén, hogy minden munkálatot kellően körülírva részletesen tüntessenek ki és hogy minden beerdősített területnek akár több éven kiadott mindennemű költségeiről különszámadást is szerkesszenek, hogy ekként bizonyos terület mesterséges betelepítésének költségei kellő alapon elbírálhatók legyenek.
Végül különleges útmutatásokkal szolgál az erdőművelés végrehajtásához.
Így pl. meghagyja, hogy az ültetésre szánt csemeték kiemelésénél a gyökerek épségben maradására különös gondot fordítsanak, hogy a csemetéket mélyebbre ne ültessék, mint ahogy azok abban az anyaföldben állottak, amelyben neveltettek, hogy a csemeték egymástól négy lábra (1 méter 30 czentiméter) ültettessenek stb.
Érdekes ennek az utasításnak a következő befejező kijelentése is:
„Beláthatja mindenki, hogy az elődök egykori »világos
vágásaiban« a mai kopárokon és tisztásokon mennyi fáradságot és türelmet kivannak, mennyi időt és pénzt követelnek meg a mesterséges erdőtelepítések; miért is nem lehet eléggé ajánlani, hogy a használatra szánt faállományokban a természetes erdőfelújítást czélzó fajelölések az erdőgazdasági alaptételeknek és a faállományok adott körülményének megfelelőleg eszközöltessenek."
Decrettnek ez a kijelentése, valamint az előzőkben az az alaptétele, hogy mesterségesen csak ott újítsuk föl az erdőt, ahol a természet megtagadja a szolgálatot világosan megjelöli azt a gazdasági irányt, amelynek alapjait ő olyan mély tudással és annyi előrelátással megvetette.
A természetes erdőfelújítás, mint legfőbb gazdasági föltétel szolgálatában szabályozta azután a fahasználatokat is.
A fajelölések és használatok arányaira, azok megismételésének idejére és hasonló egyebekre nézve különös szabályok nem maradtak Decrett után. Úgy látszik minderre nézve gyakorlati útmutatásokat a helyszínen adott. Különben az esetek és körülmények nagyon is sokféle variácziói miatt ma is bajos csak megközelítő preczízitással is körvonalaznunk azt, hogy különböző fanemű állományoknál, esetleg különböző elegyviszonyai és emellett külön-talaj- és fekvésbeli körülményei között milyen arányú használatokat eszközöljünk annak a czélnak a szolgálatában, hogy a természetes erdőfelújítás jó sikerét biztosítsuk. Ehhez széleskörű gyakorlat és bizonyos helyi tapasztalatok szükségeltetnek, hogy a siker biztosságával vezethessük a munkálatokat.
A fahasználatok végrehajtására vonatkozó utasításaiból azonban nem lehet érdektelen itt azoknak a rendelkezéseknek a fölsorolása, amelyek a természetes erdőfelújítás érdekeit szolgálják. Így elrendeli például, hogyha ott, „ahol már rendszeres gazdaság van bevezetve és természetes erdőfelújítás a czél", döntés közben valamely fatörzs egy olyanban akad föl, mely meghagyásra volt szánva, úgy addig, amíg az erdőtiszt engedélyt nem ad, nem szabad a másikat dönteni, nehogy a koronazáródásban indokolatlanul is aránytalan megszakítás következzék be.
Már ez a rendelkezés igazolja, hogy a Decrett alkalmazta természetes felújítás lényegesen eltér a Mária Terézia-féle rendtartásnak a természetes erdőfelújításra vonatkozó abbeli kezdetleges intézkedésétől, mely a vágástéren csak bizonyos számú magfák visszahagyását kívánja s a koronazáródás arányaira tekintettel egyáltalán nincs.
A Decrett-féle „rendszeres gazdaság”-ban már a mi fogalmunknak megfelelő természetes erdőfelújítást űznek fokozatos használatok mellett.
Ennek sikeres biztosítása érdekében tiltja a legszigorúbban, hogy döntött fatörzset feldolgozatlanul hagyjanak, vagy addig más munkába kezdjenek, amíg az feldolgozva nincs. Nem engedi tehát, hogy a fokozatos felújító vágásokban egyszerre döntsék a használatra jelölt példányokat és csak azután dolgozzák föl a törzseket, mert az ilyen halomra döntés ártana az alátelepedett fiatalosnak. (Nem cselekszik ma sem, okszerűen végzett használatok mellett.)
Ennek szolgálatában rendeli az erdőmunkásoknak szóló utasításban, hogy fiatalos alátelepedése esetében a használatra jelölt törzset mindig arrafelé döntsék, ahol az a legkevesebb kárt okozza s hogy az esetben, ha vastagabb magfák kerülnek döntésre, ott, ahol már alátelepedés van, ezek döntés előtt fölgallyazandók.
És ennek szolgálatában intézkedik aziránt is, hogy favágók ott sarangolják a tűzifát, ahol az alátelepedésnek legkevesebb kárt okoznak. Ha tehát út vagy szabad tér van a közelben, hordják ki oda és helyezzék el ott akként az anyagot, hogy az eregetés és elszállítás megkönnyíttessék, az alátelepedett fiatalos pedig sérelmet ne szenvedjen.
Decrettnek azonban a fokozatos használatok kapcsán végrehajtott természetes erdőfelújítás olyan erélyes és lelkes propagálása és érvényesítése mellett sem lankadt el munkakedve a mesterséges erdőtelepítésnek s vele a kopárfásításnak minél szélesebb körben való biztosítása körül.
„És nem hallgathatom el — így írja maga —, hogy továbbra is legfőbb tudásomat szenteltem a nemes erdőtelepítésnek; és mint a jó ügy igaz barátja, annak érdekében a lehetőség szerint mindent elkövettem."
A dolog természetében rejlik, hogy ez a mesterséges erdőtelepítés előbb vázolt elveiből folyólag csakis kopárokra és olyan területek beültetésére vonatkozott, ahol természetes erdőt felújítani nem lehetett.
Rendelkezésünkre áll az alábbi egybeállítás, mely az 1809. évtől, helyesebben 1812-től — mert a tulajdonképpeni erdősítési munkák ekkor kezdődtek — 1826-ig, tehát 13 év alatt végzett mesterséges erdőtelepítési munkák arányaira világot vet, és módot nyújt ahhoz, hogy Decrett ez irányú tevékenységéről magunknak fogalmat alkothassunk.
Ha ugyanis az 1812. évtől 1837-ig, vagyis Decrett szolgálata végéig eltelt kerek 25 esztendő első, tehát küzdelmesebb felében, az 1826-ig eltelt 13 év alatt 2782 kat. hold nagyobbrészt kopárt erdősítettek be mesterséges úton, bizonyossággal állíthatjuk, hogy legalább is 6—8000 holdra tehető az a terület, melyet Decrett egész szolgálata alatt a beszterczebányai kamarai uradalom területén erdei tenyészetnek visszahódítottak. Az akkori idők körülményeivel és eszközeivel, nevezetesen az igen szűkös hitelviszonyokkal, robotmunkával, személyzet, épp úgy, mint a munkásnép hozzáértésének hiányával és sok egyébbel számolva, olyan hatalmas arányú és a most világosan megítélhető, teljes sikerű eredmények számbavételével olyan nagyszabású munkateljesítmény ez, amit csak egy vasakaratú egyéniség és az erdőnek egy fanatikus híve tudott egy perczre sem lankadó negyedszázados tevékenység és teljes odaadás révén biztosítani.
Ezek az adatok élénken igazolhatják, hogy Decrett egész életét, legnagyobb munkakedvét és lelkesedését kötötte az erdők rekonstrukcziójának kérdéséhez.
Fölöttébb érdekes megállapítanunk, hogy még 1815-ben, tehát a mesterséges erdőtelepítés megkezdett munkájának harmadik esztendejében nyilvántartót szerkesztett a mesterséges erdőtelepítés munkája adatainak statisztikus vezetéséhez.
Ennek a nyilvántartónak elejére rövid, száraz vonásokban önéletrajzát fűzte. (Ennek a bár csak 1815-ig terjedő önéletrajznak sajátkezű fogalmazványát találtam meg Decrett családi iratai között.)
Talán különösnek, az egyéni hiúság megnyilvánulásának tűnik fel Decrett az az eljárása, hogy egy statisztikus nyilvántartó élére önéletrajzát helyezte!?
Eredő oka följegyezve nem lévén, első pillanatra mindenesetre szokatlan eljárás.
Ámde ha elgondoljuk, hogy mennyit fáradott Decrett, míg folyamatba helyezhette a mesterséges erdőtelepítést, amíg megindíthatta ideáljának, élete egyik legszebb föladatának, az erdők rekonstrukcziójának hatalmas munkáját, ha ezzel szemben elképzeljük azt a kétkedést és közönyt amellyel szokatlannak látszó akczióját az egész vonalon fogadták és hozzágondoljuk végül, hogy csakis magában, egyéniségében, tudásában és energiájában láthatta egyedüli zálogát megkezdett munkája sikerének: akkor nem hiúságra, de önérzetre vall, hogy a munkateljesítmények hosszú évtizedekre szánt nyilvántartójának élére a maga életrajzát fűzte, igazolni akarva ezzel is, hogy egész egyéni mivoltával és reputácziójával kezeskedik s a késő utódok előtt is szavatol munkája okszerűségéért, indokolt voltáért és biztos sikereiért!
És ne feledjük, hogy nem élete végén és nem az öndícséret hangján, de 41 éves korában, a nagy munka megkezdésének idején, alig hogy a kamarai uradalom erdőgazdaságának vezetését átvette, fűzte a nyilvántartó elé addig lefolyt élete elég szárazon tartott adatait, bezárva azokat a következő kijelentéssel:
„Ezen önéletrajzot azon hozzáadással írom le, hogy én az efféle táblázatos egybeállítás továbbvezetését azoknak az utódaimnak is, akik nem úgy, mint én, 27 évi szolgálat alatt, hanem nyilvános tanintézetekben tanulják az erdőgazdasági elméleteket s kedvező alkalmuk van ahhoz, hogy magukat ügyes és használható erdőgazdákká neveljék, — melegen ajánlom!
Ajánlom, hogy vezessék be adataikat, hogy az egész mű története megmaradjon annak az utókornak, amelynek javára minden erdőgazdának munkálkodnia kell.
Utódaink hálásak lesznek érte, mi meg a síron túli nyugalmunkat is biztosíthatjuk vele!"
Záró szó
Nem nehéz megállapítanunk, hogy okszerű haladásunkhoz „kevés csak a jelen", mert az „a múlton épül és az emlékezeten".
Egy őstermelési ág sem azonosíthatja magát oly találóan a költő ezen kijelentésével, mint éppen az erdőgazdaság; mely átlagban is évszázados termelési fordulókkal számol.
Pedig a magyar erdészet egy évszázad előtti múltjából kevés, úgyszólván semmi olyan adat nem állott eddig rendelkezésünkre, mely az eljárásainkban kívánatos kon-zekvencziákhoz pozitív támaszul szolgálna.
E tekintetben valóban szegények voltunk eddig, s gazdaggá csak Decrett József munkássága és sikerei megismerésével leszünk; mert Decrett József tevékenységének százados eredményei bőséges teret nyújtanak a kutatónak kiválóan értékes gazdasági következtetések levezetéséhez.
További ilyen kutatások még fényesebb világot fognak vetni Decrett József eredmény dús munkásságára. A glória fényével fogják még inkább körülvenni Decrett Józsefnek egyéniségét, aki rég múlt idők erdőgazdái között mindenestre leginkább érdemes arra, hogy a magyar erdészet kiváló alakjaként tiszteljük s emlékét minden időkre kegyekben tartsuk!