Decrett lelkesedett a mesterséges erdőtelepítésért, mert lelkesedett a gondolatért, hogy az uradalom tönkrejutott hegyoldalait ekként még sikerül visszaadnia az erdei tenyészetnek. Jóindulatú szándékainak végrehajtásában sok nehézséggel kellett megküzdenie; mindez azonban nem tompította lelkesedését, sőt megedzette kitartását.
1812-ben, tehát éppen most száz esztendeje, bő magtermő év következett be, s ezzel egy kedvező alkalom kínálkozott ahhoz, hogy aránylag kevés költséggel nagyobbszabású s a kerületére számottevőbb munkát végezhessen e téren és ezzel a tulajdonképpeni kopárfásítás nagyjelentőségű munkáját megkezdje.
Megszerezte valahogy a kívánt hitelt és gyűjtetett is több mint 2400 mérő luczfenyőtobozt. Nem volt azonban embere, aki a gyűjtött tobozanyag továbbkezelésében és a magpergetésében gyakorlati jártassággal bírt volna.
Burgsdorf munkája után maga elméletben ismerte ugyan az eljárást, mégis, mert a gyakorlati végrehajtást más irányú elfoglaltsága mellett egyedül nem végezhette és mert úgy értesült, hogy Körmöczbányán már volna egy magpergető, oda küldötte Steiner mihálytelki erdészt, hogy azt megtekintse és az ott követett eljárásokról tájékozást szerezzen.
Már ez év telén fölállítja az első magpergetőt s megszerzi a magpergetéshez szükséges eszközöket. Tavaszon (1813) és nyáron át azután a nap természetes melege elvégzi a pergetést, s rostálással mintegy 250 mérő szárnyatlan luczmagot termel s nagy gonddal és körültekintéssel, de másfelől lelkesedéssel lát a mesterséges erdőtelepítés első nagyobb szabású munkájához.
Nem szegték ugyanis kedvét és lelkesedését az eddig fölmerült nehézségek, és az a körülmény sem, hogy közvetlen fölebbvaló hatósága, a beszterczebányai bányakamarai erdőhivatal, selmeczbányai főbányagrófi hivatal e tekintetben addig sem támogatásban, sem útmutatásban nem részesítette.
Maga írja, hogy: „sem föllebbvalóim, sem alárendeltjeim ez irányban járatosak nem lévén, több erdészeti munkából gyűjtött alapelvek és eltanult elméletek alapján s a budai főerdőfelügyelőség jóakaró irányítása és támogatása mellett kezdettem meg a mesterséges erdőtelepítést".
A gyűjtött és kipergetett magot nagyobbrészt a mai rezsőparti erdőgondnokság sebeséri völgyében, több mint 10 év óta lepusztítva álló hegyoldalakon, a munkálathoz kirendelt Zünke és Petykó nevű végzett erdészeti akadémiai hallgatók igénybevétele mellett, mint maga írja: „bizonyos aggodalom és sokféle kísérletezés után" vettette el. Ezzel a munkával tehát megkezdette Decrett a kopárfásítást és az erdők rekonstrukczióját a beszterczebányai uradalomban; amely téren azután, mint látni fogjuk, elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Nem érdektelen itt leszögeznünk, hogy Magyarországon az első, okmányokkal is igazolható tevékenység a kopárok mesterséges fásítása körül. Ennek a körülménynek a megállapítása pedig annál kevésbé lehet érdektelen, mert mint közismeretű, a földmívelési kormányzat éppen mostanság nagyarányú akcziót kíván megindítani a kopárok befásítása érdekében. Azt a munkát kívánja tehát nagyszabású kormánytevékenységgé kifejleszteni, amit éppen most 100 esztendeje annyi lelkesedéssel Decrett József kezdett meg.
Ugyanebben az esztendőben (1813-ban) létesítette az első csemetekerteket, és azokban azután luczfenyő-, valamint a Duschek Ferencz főerdőfelügyelő közbenjárása folytán Tirolból került magból vörösfenyő-, majd később ezenkívül jegenyefenyő-, juhar-, kőris-, hárs- és bükkcsemetéket nevelt.
A történeti igazság kedvéért nem lesz itt érdektelen följegyeznünk azt sem, hogy Decrettnek a fennebb leírt és foltvetéssel végrehajtott első nagyobb szabású mesterséges erdőtelepítése nem sikerült a kívánt módon.
A fölöttébb kedvező csíraképességű magból ugyanis túl sok kelt ki a foltokban; úgy hogy azokat azután gyomlálással ritkíttatta meg.
Ez a félsiker sem vette el a kedvét, sőt azokra a további próbálgatásokra sarkalta, amelyek révén többek között a magvetés terén is oly páratlan sikereket ért el.
Duschek Ferencz főerdőfelügyelő élénk figyelemmel kísérte Decrett tevékenységét és munkássága elismerésre méltó eredményeit. Ott járt az uradalomban 1809-ben, majd 1812-ben s módjában volt párhuzamot vonni annak többi részében és a Decrett kerületében kifejtett tevékenység eredményei között.
Módjában volt azonban megállapítania azt is, hogy sem a beszterczebányai erdőhivatal, sem a bányakamarai elöljáróság egyáltalán nem igyekeznek a nagyon elhanyagolt erdőgazdaság állapotán javítani s hogy ilyen körülmények között az uradalomban 1807-ben eljárt Majláth-Drevenák-féle királyi bizottság javaslatai, érvényre nem jutnak, végrehajtva nem lesznek s Decrett törekvései és legjobb indulatú szándékai is nagyobbrészt megtörnek föllebbvalói ósdi felfogásán, de még inkább nemtörődömségén.
Ezért azután amikor 1813-ban beszámolt a beszterczebányai bányakamarai uradalomban tett utazása tapasztalatairól, leplezetlenül reámutatott arra, hogy az erdők állapotát és azokban űzött gazdaságot egyáltalán nem találta rendben. Rámutatott arra, hogy az erdők legtöbb helyütt minden terv és a szabályszerű gazdálkodásra való tekintet nélkül egészen önkényesen használtatnak, miért is elengedhetetlenül szükségesnek jelezte, hogy ennek a rendszertelen eljárásnak az erdők fölmérésével és okszerű gazdasági módok behozatalával most már az uradalom egész területén vége vettessék. Kívánatosnak jelezte ezért, hogy ne a művek közelében és a völgyek elején vágassanak és pusztíttassanak az erdők, hanem hogy a völgyek mélyén terülő érintetlen faállományok is használatra kerüljenek. Mindezek biztosítása érdekében két völgybe, a kővízi sebeséri völgyekbe erdei munkások telepítését javasolja, feltétlenül szükségesnek jelzi vízgyűjtők építését. A természetes úton föl nem újított s a szertelen legeltetéssel tönkresilányított terjedelmes vágásterületek beerdősítését sürgeti és ennek a czélnak a biztosítása érdekében több helyütt magpergetők létesítését jelzi kívánatosnak.
Kiemeli Decrett kiváló tevékenységét s főleg jóravaló törekvéseit és terveit. Kiemeli azonban azt is, hogy felsőbbsége érdeklődésének és támogatásának hiánya Decrett munkásságát nagyon megbénítja, tevékenységét kellő mértékben érvényesülni nem engedi.
Duschek főerdőfelügyelő előterjesztésének hatása nem maradt el. Erélyes intézkedések tétettek az erdők konzerválása, rendszeres használata és felújításának biztosítása érdekében.
Nem valószínűtlen, hogy az erdőmesteri állás még ez év végén vagy a következő év legelején ebből az előterjesztésből folyólag ürült meg, de mindenesetre jelentékeny része volt ennek az előterjesztésnek abban, hogy a bányakamarai erdőhivatal élére már 1814. február havában Decrett Józsefet nevezte ki I. Ferencz király.
Az erélyes intézkedések végrehajtása és az annyira kívánatos gazdasági rend megteremtése tehát Decrett Józsefre hárult.
Decrett nem is késik a Majláth-Drevenák-féle királyi bizottság javaslatainak és a Duschek főerdőfelügyelő újabbi jelentésének értelmében kiadott rendeletek intenczióinak megfelelő munkálatok végrehajtásával.
Gondoskodik, hogy az irtványok most már az egész uradalomban összeírassanak, a foglalások birlalóikkal jegyzőkönyvileg rendeztessenek, hogy ekként az egész birtok konzerválásának első föltételét biztosítva, a további rongálásoknak gátat vessen.
Az éveket igénybevevő ezen nagy munka ideje alatt gondoskodik arról is, hogy a használatok a lehetőségig szabályoztassanak s a természetes felújítás érdekeinek szolgálata mellett lehetőleg gazdaságosan hajtassanak végre.
Mindennek okából sokat jár a helyszínén, közvetlen érintkezéssel igyekszik alárendeltjeit az okszerű gazdasági eljárásokba bevezetni. Oktat, nevel, felügyel a munkák végrehajtására, rendelkezik, irányit, és mint az erdőügyek lelkes apostola, mindenkit tevékenységre buzdít. Szabályozza a hivatala központi szolgálatát, kifelé időleges rendeletekkel s az intézkedési könyvekbe írt utasításokkal igazgat, de mindenkép előkészíti a talajt a gazdaság végleges és gyökeres megreformálására.
Csak négy évi, az egész uradalomra kiterjedő ilyen előkészítő tevékenység után, 1818-ban jut ahhoz, hogy megkezdhesse azoknak az erdőgazdasági szabályrendeleteknek a szerkesztését és kiadását, amelyek Decrett nagy elméleti és gazdasági tudásáról tesznek tanúbizonyságot.
Ezen időtől azután szolgálata végéig szinte szakadatlanul jelennek meg azok a szabályzatok, amelyek alapját vetették meg egy okszerű gazdasági rendszer és fejlődés kialakulásának. Nyugodtan láthat munkához, mert felsőbbsége teljes bizalmát bírja s jóindulatú támogatására számíthat. (Serényi János grófról, aki az 1818—1821, években volt besztercebányai kamarai elöljáró, okmányokkal igazolhatóan sikerült megállapítanom, hogy lelkesen karolta föl azokat az eszméket, amelyek szolgálatába Decrett szegődött.)
Mély bölcsességére és kifejlett nagy gyakorlati érzékére vall az a fölfogása, amellyel az elhanyagolt állapotban átvett uradalom erdőgazdaságának helyes irányba terelését a birtokhatárok állandósításán kívül egyfelől a birtokterhek és jogosultságok szabályozásának, másfelől a személyzet és főleg az erdőgazdasági teendők végrehajtására hivatott munkások kioktatásának, a reájuk váró teendők és munkák szabályokba foglalásának és a szabályok betartásának előfeltételéhez fűzte.
Mint gyakorlati ember és mint olyan, aki munkáscsaládból származott, tudta becsülni értékét az erdőmunkás erényességének és jóravalóságának, de ismerte azokat a feltételeket is, amelyek árán azok jóravalóságát megteremteni, elősegíteni és megtartani lehet.
Tudta, hogy az erdei munkák révén biztosított anyagi boldogulás és a szigorúsággal párosult jólelkű elbánás legfőbb feltétele az erdei munkás jóravalóságának. De azt is, hogy az erdei munkás anyagi boldogulását a szertelen állattenyésztés és az ennek kapcsán gyakorolni kívánt korlátlan legeltetés segíti elő; mert ennek alapföltételét az állandó és biztos keresetet nyújtó erdőgazdasági munka alkotja.
Tudta végül azt is, hogy az erdőgazdasági munkást az olyan foglalkozás, mely eltereli rendes élethivatásától, végeredményében dologkerülésre szokatja és ha pillanatnyilag és látszólag talán anyagi jólétét is segíti elő, végeredményében anyagi romlására vezet.
Ilyen fölfogásból kiindulva, a munkástelepeken nagyarányokban űzött és jogosulatlanul kiterjesztett marhatartás és ebből folyólag majdnem az egész uradalom mérhetlen gazdasági kárával elfajult erdei legeltetés korlátozására 1820-ban az egész hivatal kerületében összeírja a munkások marháinak a számát. Összegyűjti a marhatartás szabályozására eddig kiadott rendeleteket és intézkedik, hogy a marhalétszám minden éves megállapítása mellett az ide vonatkozólag érvényben levő s az ügy szabályozására szolgáló rendeletek végrehajtassanak.
1828-ban részt vesz abban a regnikoláris bizottságban, mely a munkástelepeken kívánatossá vált összeírások és helyszíni tanulmányok eszközlése végett küldetett ki. Erről az eljárásról azután egy nagyszabású és a kérdést teljesen felölelő élőterjesztésben számolt be, bemutatván egyben a garammenti munkástelepek szervezetének, a munkások javadalmazásának és kötelességeinek szabályozására és a kincstárhoz való viszonyának teljes rendezésére irányuló azt a nagyszabású tervezetet, amelyet azután felsőbbsége el is fogadott s amely újabb szervezési rendelkezések híján ma is irányadóul szolgál a kincstári telepes-munkások jogviszonyainak elbírálásánál.
Hogy a szaporátlan, rendszertelen, de emellett fapazarlással is járó s addig kizárólag fejszével végrehajtott fadöntést okszerűbbel cserélje föl, 1825-ben a fűrésszel való fadöntés meghonosítása érdekében tette meg intézkedéseit. Ennek a czéljának sikere érdekében kieszközölte felsőbbsége engedélyét ahhoz, hogy Stájerországból erdőmunkásokat hozathasson, akik a Zólyom megyei erdőmunkásokat az új döntési módra és a fűrész használatára betanítsák.
Aki ismeri az őstermelő munkásnép konzervatizmusát és görcsös ragaszkodását az őseitől reámaradt gazdasági szerszámokkal való foglalkozáshoz és ismeri ellenszenvét a munkája módjában szándékolt minden újítással szemben, az, de csakis az tudja méltányolni az ilyen akczió eredményes voltának jelentőségét.
Kezdetben tényleg nem szívesen, sőt kifejezett ellenszenvvel fogadták a munkások ezt az újítást. Később azonban, amikor számos próba és versenydöntés után belátták a fürésszel való könnyebb és gyorsabb munkát és miután az új eljárásra szabályzatilag is szorítva lettek, ez a döntési mód okozatosan tért hódított és végre általánosan elterjedt.
Fölöttébb érdekesek és még ma is tanulságosak a fatermelő- és szénégetőmunkák eljárásainak elég terjedelmes szabályzatai. E munkák minden részletére kiterjedő utasítások ezek, amelyek emellett a munkák rendjének szabályzatait s a munkások kötelességeit is részletesen tartalmazzák.
Ilyesféle utasításokkal a kincstári erdőgazdaság manapság nem rendelkezik, pedig azok czélszerűségét és jelentőségét tagadni nem lehet.
A nyugat országaiban végzett erdőgazdasági tanulmányutam alatt akadtam efféle rendszabályokra, de egyikét sem találtam oly gondos körültekintéssel kidolgozottnak, mint Decrett szabályzatait. A külföldi efféle szabályzatok csak a munkások általános kötelességeit és legfeljebb a munkarendet tartalmazzák, míg ezek az utasítások a munka végrehajtásának módját is részletesen körülírják és egyszerű, de világos szavakkal az erdőgazdaság vezetőjének úgy, mint az erdei munkásnak egyformán szolgálnak részletes útbaigazítással.
Ezen utasítások különös jelentősége Decrettnek az a kiváló ügyessége, amellyel ő az erdőgazdaság vezetőjétől az utolsó munkásig mindenkivel megértetni tudja azokat a föladatokat, amelyek a gazdaság okszerűségéhez vezetnek.
Az erdőgazdaság minden gyakorlati teendőjével, úgy mint az elmélettel és a messze időkre körvonalozott czélokkal tisztában lévő éles fölfogású elme képes csak a gyakorlatiasság, a czéltudatosság és az okszerűség minden kellékével bíró efféle alkotásokra.
Az erdőhasználás legfőbb teendőit ezen utasításokon kívül ki kell emelnünk a fatermelési előirányzatok megszerkesztésére, a fajelölésre, a jelölt törzsek becslésére és a termelt anyag fölvételére vonatkozó szabályzatokat, amelyekkel az erdőtiszteknek ezen eljárásukhoz részletes útbaigazításokkal szolgál.
Az erdőfelújítás és illetve erdőtelepítés szolgálatának szabályozása körül Decrett szintén bölcs előrelátással s az, adott körülmények mérlegélése mellett tette meg intézkedéséit.
Amikor ugyanis még alárendeltjeit a rendszeres fahasználatokhoz kellett szoktatnia, amikor nagy térfogatú kopárok és elhanyagolt vágásterületek beerdősítése várt végrehajtásra, tehát sokoldalú és nagy tevékenységre volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt idők lényeges mulasztásai pótoltassanak és amikor végül mindeme munkákra személyzetét még begyakorolnia is kellett: csak természetes, hogy nem érvényesíthette mindjárt egy belterjes erdőgazdaság irányelveit! Meg kellett tehát elégednie olyan eljárásokkal, melyek az adott körülmények között és azoknak megfelelőleg vezettek a gazdasági föladatok megoldására.