2011. november 9. - Buda- és Gödöllő vidék erdői, erdő- és vadgazdálkodása Erdész körökben közismert termékeny szerző, Apatóczky István élete nagy részét műszaki vezetőként töltötte az ötven éve létrehozott Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaságnál, (BUVAD). Ebből adódóan alapos ismerője, valamint alakítója is volt a főváros közelében lévő erdőgazdaságnak. Rendszeresen jelennek meg írásai az Erdészeti Lapokban és más szak- és napilapokban.
A meghökkentő címről (Kétszer volt...) mondhatjuk, hogy nem mese ez gyermek, tényleg igaz hogy kétszer hívták BUVAD-nak az erdőgazdaságot, a kettő közt más volt a neve s a székhelye.
Az anyaggyűjtésben a szerző nagyrészt az oral history módszerét alkalmazza, de felhasznál vállalati adatokat, dokumentumokat is.
A külső Budai-hegység, a Gerecse, a Pilis, és a Gödöllői-dombság területeit kisebb-nagyobb arányban érintő, erdőket kezelő, sajátos erdőgazdaság kialakulását és történetét olvashatjuk a könyvben bőséges bibliográfiával.
A könyv elején az 1851-ben, Esztergomban először gyűlésező magyar erdészekre, közöttük
Kratschmer Fr. bajnai főerdészre, Lauhhaimer Joh. valkói cs.kir. erdőmesterre, Lechner Franz Budakesz cs. kir. főerdészre, Strobel Joch. valkói cs. kir. pagonyerdészre, mint elődeikre emlékezik Apatócky.
A kívülálló ösztönösen a vadgazdaságra fókuszál, azonban elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a szerző Nagy Domokos Imre éles elemzéseit nem követi, talán még dr. Tóth Sándornál is óvatosabban, megfontoltabban fogalmaz.
A korszak sok átszervezése szinte követhetetlen, de Apatóczky biztos kézzel vezet bennünket. Úgy tűnik, hogy a korszak egyetlen állandó egysége az erdészkerület, ahol ténylegesen folytak a munkák.
A történeti áttekintésben a legrégibb időkből is találunk értékes adatokat. Patinás, hírneves erdészetekre is bukkanunk: Süttői Erdészet, Budakeszi Erdészet, Telki Vadgazdálkodási Erdészet, Gödöllői Erdészet, Valkói Erdészet. A megszűnt, beolvadt erdészeteket - az Isaszegi Erdészetet, a Galgamácsai Erdészetet - is ismerteteti. Megemlékezik a szervezeteket kiszolgáló műszaki erdészetekről, erdei vasútról és az eredményességet segítő fűrészüzemekről is.
Igen jelentős s a kort megelőző a BUVAD közjóléti tevékenysége, különösen Budapest közelsége miatt. Legnagyobb és leglátogatottabb a Budakeszi Vadaspark, a Budakeszi Arborétum és a Gödöllő-Kerepes közti parkerdő.
Érdekes, hogy számottevő a gazdaság mellékhasználata: dolomit-, mészkő-, homokkő-, köszörűkő- és VIM súrolóporbányák működtek.
Talán terjedelmi okok miatt maradt ki az 1862-ben és 1980-ban Gödöllőn rendezett erdész vándorgyűlés. Mindkettő igen jelentős esemény volt s ez alkalommal bemutatkoztak a környék erdői is.
Ki kell térni a vadgazdaságból eredő protokoll vadászatokra is. Itt a szerző óvatosan különválasztja a hatalom birtokosainak vadászatait - amelyekről nem ír –, a magas szintű, példaértékű vadgazdálkodástól. Ez talán a Vadászati Világkiállítás szervezésében csúcsosodott ki. Az erdészet és az intenzív vadgazdálkodás közti feszültséget több helyen érinti: 67 km határkerítés, tetemes erdei vadkár, „vezetői villongások”, 270 hektár rekord erdőfelújítási hátralék Gödöllőn. Mindezek ellenére az érintett táj történetéhez hozzátartozik a magas szintű vadgazdálkodás, ami egyben része a magyar vadászati kultúránknak.
A Vadegészségügyi Laboratórium és a Vadbiológiai állomás személyzeteként olvashatók az elmúlt és a jelenkor kiemelkedő szakemberei: dr. Szederjei Ákos, dr. Bakkay László, dr. Fodor Tamás, Homonnay Zsombor, dr. Studinka László, dr. Sugár László.
Már majdnem hiányoltuk Apatóczky jellegzetes humorral fűszerezett stílusát, de nem tagadta meg önmagát, felfedeztük ezt az alábbi mondatban: „Az ápolások igazán kimerítő mélységű műveleti maghatározását olvasva, a jámbor művelő megborzongva képzelte a csukott szemhéjára varázsolt fiatalos képét.” A szerző azon kevés erdész közé tartozik, akik míves pennájukkal kiérdemelték Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagságát.
A könyv terjedelmes része a központ, erdészetek és egyéb egységek vezetőinek, műszaki és ügyviteli alkalmazottainak névsora. Külön megemlékezik az akkor még nagyszámú fizikai dolgozókról is.
A szerző a jelenlegi, illetve a régi munkatársainak ajánlja munkáját, akikkel együtt dolgozott, és együtt szolgálták a Buda vidéki erdőket. A könyvben egy erdőgazdaság múltját ismerhetjük meg, mely igen hasznos lehet a táj történetével és a természetvédelemmel foglalkozóknak is.
E könyv a Gemenc Zrt., Gyulaj Zrt., Konifo Kft és a szerző anyagi támogatásával jelent meg. Mindenképpen dicsérendő, hogy ebben a nehéz időszakában vannak még cégek, amelyek támogatják a könyvkiadást.
Örömmel és kíváncsian várjuk a folytatást, a Pilisi Parkerdő történetét, melynek kézírata bizonyára már ott lapul a szerző tarsolyában. Szakács László
Megjelent az OEE Erdészettörténeti Szakosztály Erdészettörténeti Közlemények LXXXIV. száma. Apatóczky István: Kétszer volt... Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság. 2011. 110.o.