A NYME FAIPARI MÉRNÖKI KAR NAGYJAI
WINKLER ANDRÁS: CZIRÁKI JÓZSEF (1928-1992) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SOPRON FAIPARI MÉRNÖKI KAR
SOPRON, 2001
CZIRÁKI JÓZSEF ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
1992. augusztus 17-én reggel, örökre elaludt dr. Cziráki József intézetigazgató egyetemi tanár, az Erdészeti és Faipari Egyetem egykori rektora, Faipari Mérnöki Karának dékánja. Személyével a soproni Alma Mater, a magyar erdészeti, faipari és papíripari felsőoktatás és kutatás egyik legkiválóbb, legérdekesebb művelőjét veszítette el. Legendás hírű tanáregyéniség, mindig nyugtalan, vérbeli kutató elme, szerénységében nagyszerű ember távozott közülünk nagyon korán, hatvanhárom évesen.
1928. május 10-én született Szekszárdon. Édesapja postaaltiszt, édesanyja háztartásbeli volt. Elemi és polgári iskoláit szülőhelyén végezte. Szülei anyagi helyzete nem tette lehetővé számára a továbbtanulást, csak 1945-ben iratkozhatott a Szentlőrinci Mezőgazdasági Szakközépiskolába, ahol 1949-ben érettségizett. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Soproni Erdőmérnöki Főiskolára. Az első év elvégzése után állami ösztöndíjjal Csehszlovákiában, Brnóban, majd Prágában végezte tanulmányait. Erdőmérnöki oklevelét 1953-ban szerezte a Prágai Műszaki Egyetem Erdőmérnöki Karán. Az utolsó évben a műszaki tagozaton a fafeldolgozást tanulta, ezek a tanulmányok egész életútját meghatározták. Diplomamunkáját a fűrészipar területén készítette.
Már fiatal korában számos nagy találkozás adatott meg neki. Szekszárdon többször láthatta az akkor már megfáradt költőóriást, Babits Mihályt. Ahogy elmondta, a nyugalomra vágyó Babits a hangoskodó gyermekeket szigorúan eltanácsolta háza környékéről. Sokszor emlegette találkozásait híres színészekkel, énekesekkel, akik között volt Sárdy János, Palló Imre és Házy Erzsébet.
Mint megbízható fiatalember, tagja volt a J.B. Tito jugoszláv elnököt Dunaföldvárra kísérő titkos delegációnak, ahol a jugoszláv elnök Rajk László belügyminiszterrel találkozott. Felesége nagybátyja volt a világhírű szobrászművész Amerigo Tot (Tóth Imre), akinek nagy tisztelője volt és számos anekdotát mesélt róla.
Végzése után Budapestre került, a Földművelésügyi Minisztérium Fűrész- és Lemezipari Igazgatóságára, majd az Országos Erdészeti Főigazgatóság Faipari Főosztályára. Itt érte meg az októberi forradalmat, szemtanúja volt a Kossuth téri sortűznek, amely egyik legmegrázóbb élménye lett életének.
1957. közepéig a Mohácsi Farostlemezgyár beruházásán dolgozott üzemmérnöki beosztásban. Kiváló mérnöki vénája volt, jó érzékkel és szívósan követelte néhány kulcsgép - többek között a rostosítók - kicserélését. Ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a farostlemezgyártás a faipar sikeres ágává válhatott. Az 1956-os forradalom előtt megrendelt gépsor kalandos utat járt be. A forradalom után a legkülönbözőbb városok vasútállomásairól kellett összeszedni a félreállított kocsikban lapuló gépeket.
- Ez volt az első komoly kutatómunkám - mesélte.
Mohács után a Faipari Kutatóintézetbe került, ahol a falemezek fejlesztésével foglalkozott. Ebben az időben már publikációival is felhívta magára a figyelmet. Így nem volt véletlen, hogy a tudományos munkatársat 1959-ben a nemrég indított faipari mérnökképzés segítésére a Soproni Erdőmérnöki Főiskolára hívták. A Fatechnológia II. tanszék vezetésével bízták meg és egyetemi docensi kinevezést kapott.
Ezzel kezdődött élete legjelentősebb, új fejezete. A tanszékvezetői megbízás kézhezvétele után megszervezte a munkát: az egyik legfontosabb faipari tanszék alapítója lett. Megkezdte a falemezek gyártástechnológiájának oktatását. Ez a tanszék lett volna felelős a fűrészipar oktatásáért is, de a Fatechnológia I. Tanszék nem értett a faanyagok szárításához, így cserére kérték. Sokszor mesélte mosolyogva a falemezek és a faanyagszárítás érdekes kombinációjának történetét. Haladéktalanul jegyzeteket írt tantárgyaiból és kezdetét vette az oktatást megalapozó tudományos kutatómunka is. A selmeci elődök példájára komoly kísérletek végzésére alkalmas laboratóriumot rendezett be.
Forgácsoló gépet, keverőt, hőprést, nagyfrekvenciás generátort, anyagvizsgáló gépeket, szárítószekrényeket szerzett akkor, amikor minden egyes gép csak jelentős átalakítások után vált használhatóvá.
Tevékenységét mindvégig segítette kapcsolatteremtő készsége, ismertsége az iparban idehaza és külföldön. Kutatómunkájában az ötletgazdagság és az új iránti affinitás volt meghatározó. Munkatársai és kollegái tudták, hogy a megoldandó feladatokban biztosan határozta meg a fontos pontokat és a különleges, a szokásostól eltérő lehetőségeket. A fiatal kutatóknak tőle tanácsot kérni munkájukhoz mindig biztos sikert jelentett.
Cziráki József tanszékalapító tevékenységével nagyban hozzájárult a Faipari Mérnöki Kar alapításához és későbbi sikereihez. Tevékenységének, egyéniségének elismeréseként Szabó Dénes dékán mellett a kar első dékánhelyettesévé választották. 1969-től 1972-ig a Faipari Mérnöki Kar dékánja volt. Részt vett az első tantervek kidolgozásában és meghatározó szerepe volt arányainak kialakításában. Ars poeticája mindenkinek megszívlelendő üzenet: csak az taníthatja meg igazán a fafeldolgozás módjait, aki nagyon, ismeri a fát, „képes fában gondolkodni".
Egész életében szorgalmazta a tanulmányutakat, az üzemlátogatásokat. Ahány üzemet láttál, annyi ember vagy - mondta.
Kutatómunkájáról könyvrészletekben és több, mint 160 dolgozatban számolt be. Nyolc egyetemi jegyzetet írt. Elsőként vagy az elsők egyikeként foglalkozott szinte minden új falemez termékkel, szárítási technológiával és adaptálta azokat hazai körülmények között. Számos új termék és technológia kifejlesztésén dolgozott. Előfutára volt a korszerű hőpréselési eljárásoknak, korát megelőzve egészen rövid présidőket tudott alkalmazni nagyfrekvenciás előmelegítéssel. A faforgács nedvességtartalmának szerepét vizsgálva alaptételeket állított fel a forgácslapgyártásban. A fahulladékok fontos nyersanyaggá való átértékelésének élharcosa volt. Jelentős eredményeket ért el a kimondottan „magyar" fafajok szárításában is.
Egyénisége iskolateremtő volt. Generációkat nevelt az ipar, a kutatás és oktatás számára. Mindig komoly fiatal tudósgárda vette körül.
Kevesen voltak, akik annyi témával foglalkoztak életükben, mint ő. Erre akkor ébredtünk rá, mikor az összegyűjtött kutatási zárójelentések tömegében lapozgattunk. Ezek között vannak a faanyagszárítással, a faforgácslapokkal, farostlemezekkel, rétegelt lemezekkel és a kombinált falemezekkel - ma kompozitoknak nevezik ezeket - foglalkozók. Csaknem minden fahulladékkal és fás anyaggal megkísérelte falemezek gyártását. Számtalan műanyagot vont be a gyártásba. Kollektívájával az apró részfeladatoktól országos jelentőségű átfogó koncepciók megalkotásán dolgozott. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a szakminisztériumok egyik legtöbbet foglalkoztatott szakértője volt. Több mint hetven kutatási zárójelentés, fejlesztési koncepció keletkezett tanszékén működése idején.
1967-ben a műszaki tudomány kandidátusa, 1983-ban a műszaki tudomány doktora címet szerezte meg. 1968-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését.
1972-ben a szegény családból származó professzor a társadalmi megbecsülés csúcspontjára ért: 44 évesen megválasztották az Erdészeti és Faipari Egyetem rektorává. 1978-ig látta el a rektori teendőket. Fontos tisztségében munkáját nagy körültekintéssel végezte: a jó kompromisszumok embere volt. Rektorsága alatt is megmaradt munkatársait, a hallgatóságot segítő embernek. Sok bátor és bölcs döntést hozott. Amikor a Marxizmus-Leninizmus Tanszék egyik oktatója, az ágfalvi csatában hősi halált halt főiskolások emlékét, Sopron magyarságának szimbólumát, az őrtüzek szobrot el akarta távolíttatni, a rektor azt megtagadta.
Rektorsága alatt az egyetem új karral, a Földmérő és földrendezővel, és új szakkal, a Faipari üzemmérnökivel gazdagodott.
1977. március 16-án súlyos autóbaleset érte Sopron belterületén. A méltatlan, irigy vetélytársak ahelyett, hogy segítették volna munkájában agyondolgozott szervezetét és finom, sérülékeny lelkét a kétségbeesés szélére terelték. Szinte reménytelen állapotból épült fel és oktatott tovább.
Sokat utazott. Az akkori „szocialista államok” mindegyikében járt, de eljutott Finnországba, Svédországba, Németországba, Angliába és Belgiumba is. Élete utolsó nagy útja Kanadába és az USA-ba vezetett. A két fafeldolgozó óriás ország, a kanadai magyar erdőmérnökök és egy fontos konferencia meglátogatása Pullmanban, számos gondolatot ébresztett a kutatóban és az emberben. A hosszú út nem volt kaland nélküli. Sokszor hallgattuk, mint tévedt el az amszterdami repülőtéren és végül hogyan érte el mégis repülőgépét egy repülőtéri hölgy alkalmazott jóvoltából, aki csomagszállító targoncájával szállította a géphez.
Nagyon hamar elismerték tudományos és felsőoktatási tevékenységét. 1973-tól többször tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottságának, elnöke a Fafeldolgozási Albizottságnak (1973-80.). A Veszprémi Akadémiai Bizottság Faipari Albizottságát két perióduson át vezette. A Faipari Tudományos Egyesület elnökségének tagja volt, 1980-tól az egyesület társelnöke.
Szakmai, felsőoktatási munkáját számos kitüntetéssel honorálták: az Erdőgazdaság, Mezőgazdaság, és a Faipar Kiváló Dolgozója kitüntetéseket kapta. 1972-ben a Munkaérdemrend Ezüst Fokozatát vehette át. A Faipar Fejlesztéséért Emlékérmet 1976-ban, az Újhelyi Imre Emlékérmet 1980-ban kapta meg.
Mint igazságügyi szakértő, a feleket mindig az egyezségre bíztatta. Híres mondása volt: „Ha már úgyis elrontották az egészet, egyezzenek meg, fele-fele." A bíró ítéletében megfogadta tanácsát.
Jóságos, atyai megjelenése volt. A tanszéken mindenki Apucinak nevezte. Bíztunk benne és szerettük. Előrejutásunkat, pályánkat egyengette, gondjainkat a sajátjaként kezelte.
1988-ban régi álma vált valóvá, amikor a megalakult Fa- és Papírtechnológiai Intézet vezetésével bízták meg. Végre az oktatásban is egymás mellé kerülhettek az egymásra épülő, alapfeldolgozó tevékenységek, ismeretek.
Mint intézetigazgató, számos komplex kutatómunka irányítását végezte és elkezdte az új laboratóriumok kialakításának tervezését.
1992. augusztus 17-én reggel déli szél kerekedett és elvitte szerettei, tisztelői közül kedves alakját. Szíve, a mindenki bánatát, gondjait, örömét viselő szív megállt. 33 évig vezette kutatóhelyét, oktatta, nevelte a hallgatókat.
Cziráki József ma már legenda, egyike a soproni Alma Mater csodálatos alakjainak.