A karácsonyi ünnepek közeledtével megjelennek a fenyőárusok, és mi is foglalkozni kezdünk a karácsonyfa vásárlás gondolatával. Milyet is vegyünk, milyet is válasszunk? Azt a legtöbben hamar elvetik, hogy műanyag „karácsonyfát” vegyenek. Számos helyről hallhatjuk ugyan, hogy kár a néhány hetes tündöklés után az utcára, szemétre kerülő karácsonyfák miatt kivágni az „erdőt”. Nos, meg kell nyugtatnunk őket, ezek a fenyők nem erdőből, hanem erre a célra létesített ültetvényből származnak, akárcsak a zöldség vagy gyümölcs.
Ha eldöntöttük, hogy mégis fenyőt vásárolunk, jó tudnunk, hogy milyen is az igazán kívánatos, de megfizethető fenyőfa.
A karácsonyfa általános minőségi követelményeit szabványban is rögzítették. Eszerint nem engedhető meg a nyilvánvaló hibának számító törött törzs, csúnya, görbe növés és más szembeötlő torzulás, a féloldalasság, valamint a száradásra és betegségre utaló tűbarnulás, de a tűlevelek rendellenes hullása sem. A kellő tűlomb sűrűség az ágörvökből is adódik, ezekből egy átlagos fán legalább 3-4-nek kell lenni. A szép formájú fának minden ágörvén legalább három - közel azonos méretű - ág van. A legfelső, úgynevezett vezérhajtás vagy sudár, látványosan kiemelkedik. Ennek hossza érje el a hozzá hajlított legközelebbi, vagyis legfelső ágörv ágainak hosszúságát.
A legelterjedtebb karácsonyfa ma is a közönséges lucfenyő, még ha nő is azok száma, akik a tartósabb, hosszabban díszlő fenyőféléket keresik. Töretlen népszerűsége érthető, hiszen kecses koronája, örökzöld tűlombozata valóban szép. Szabályos elrendezésű ágai ágörvekben helyezkednek el a csaknem mindig tökéletesen egyenes, hengeres és többé-kevésbé szintén tűlevelekkel borított sudaras törzsön. A másod- és harmadrendű oldalágak jellegzetes állásaiból adódnak az egymástól jól megkülönböztethető elágazási típusok. A lemezes (lapos) lucfenyő ágai egy síkban állnak, nem lógnak lefelé. Fésűs elágazódás esetén lazák, csüngenek a másodrendű ágak. Az átmenet köztük a kefés típus.
Szaporításuk ültetvényekben, magvetéssel kezdődik. Több év alatt érik el a karácsonyfához megfelelő vágásméretet. Fiatal korban évenként mindössze fél métert növekszenek. A vízhiány miatt szomszédos ágemeletei túlságosan közel kerülhetnek egymáshoz. Kettő-négyévenként végbemenő tűváltása sovány talajon, száraz körülmények között gyakoribbá válik. Ilyenkor a lombozat ritka lesz. Ágait elcsúfíthatják azok a sajátos, tobozszerű megvastagodások is, amelyet a rossz termőhely következtében megjelenő fenyőgubacstetű idéz elő. Karácsonyfaként nagy hátránya, hogy tűlevelei megszáradva lehullnak. Jól fűtött helyiségben ez már egy hét alatt, távfűtéses lakásban pedig gyakran már egy-két nap alatt bekövetkezik.
Az ezüstfenyő - másképpen szúrós vagy kolorádói lucfenyő - a közönséges zöld luc rokona. Látványos ezüstös szürke lombszínét annak köszönheti, hogy tűleveleit vastag viaszréteg borítja, ami a párologtatását, vízvesztését mérsékli, ami késlelteti a tűhullás megindulását. Tűlevelei általában kifejezetten szúrósak.
A valódi ezüstfenyők különösen szép ezüstös vagy kékesen hamvas színűek, körülményesen, oltással szaporíthatók, emiatt viszont alakjuk szabálytalanabb, mint a magvetésből nevelkedett változatoké. Az ezüstfenyők mind nagyon szép karácsonyfák, de csak a gyökeres példányaik igazán tartósak.
Ugyancsak alkalmas karácsonyfának a luchoz hasonló örvös ágelrendeződésű jegenyefenyő. Alakjuk szép, karcsú, koronájuk is mutatós, tömött. Tűik megszáradva sem hullnak le, inkább szinte ráaszalódnak az ágakra, de közben többé-kevésbé megőrzik zöld színüket. Viszont meglehetősen drágák, mert magjuk beszerzése nehéz és nevelésük is körülményes. Csemetekorukban különösen érzékenyek, a nyári melegtől és a téli fagytól egyaránt károsodhatnak. Tévesen a jegenyefenyőt is szokták ezüstfenyőként árusítani. Ennek csak annyi alapja van, hogy a légzőnyílások sávjában végighúzódó fehér viaszcsíktól szinte ezüstös a tűlevelek alja.
A közönséges jegenyefenyő különösen igényes és kényes. Lombozata a lucfenyőnél ritkásabb, ezt a hatást laza szerkezet és vékony ágai is fokozzák. Tűlevelei két sorban helyezkednek el az ágakon, ezért néha fésüsfenyőnek is nevezik.
A normann fenyőként is emlegetett kaukázusi jegenyefenyő tömött ágrendszere és sötétzöld tűlevélszíne miatt ugyancsak nagyon mutatós. Ez az árában is megmutatkozik. Alul ezüstös tűlevelei az alsó ágakon ívesen előrehajlók, fentebb pedig a hajtások felső oldalára hajlók, két oldalról egymásba fonódók.
A duglaszfenyőket szintén felhasználják karácsonyfaként. Ezek is örvös ágrendszerűek, hosszú, lapos tűik puha tapintásúak, és megdörzsölve kifejezetten narancsillatúak. Levelük megszáradás után sem hullik le. Viszonylag ritkán kaphatók.
Az amerikai zöld duglasz gyors növekedésű, de meglehetősen igényes, például a későtavaszi fagyokra. Hosszú, lapos tűlevelei sötétzöld színűek. A kék duglasz lassúbb és tömöttebb növekedésű, és viszonylag igénytelenebb. Tűlevelei a viaszbevonattól szürkén hamvasak.
A hosszútűs Pinus fenyők alkalmazása karácsonyfaként újabb keletű szokás. Bár kevésbé formásak, és megjelenésük eltér a klasszikus karácsonyfától, viszont olcsók, és a legszárazabb szobai körülmények között sem peregnek le tűik. E tulajdonságukat bőséges gyantatartalmuknak köszönhetik, viszont ugyanezért olykor még a lakásban is csöpögtetik a gyantát.
Közülük leggyakoribb a feketefenyő, melynek ágai kifejezetten szürkésbarnák. Termetes méretük miatt néha már alig férnek a lakásba. Tűik akár 18 cm-esek is lehetnek, felfelé simítva kissé érdes tapintásúak, mindkét oldalukon sötétzöld színűek. Az erdeifenyő, ami hazánkban is őshonos, ritkábban kapható karácsonyfaként. Ennek tűlevelei - melyek 3-7 cm hosszúak - idővel hullani kezdenek. Színük mindkét oldalon kékes, vagy szürkés zöld.
A karácsonyfa tartósságának előfeltétele, hogy ne vágják ki túlságosan hamar, és az eladásig megfelelően tárolják. A kertes házban lakók a megvásárolt karácsonyfát a beállításig bokrok között elfektetve, lombbal letakarva tartsák. Ha erre nincs mód, a lakás leghidegebb helyiségében tároljuk, akár egy vödör vízbe beállítva. Szokás a fát az erkélyre kirakni, vagy egyszerűen kilógatni az ablakon. Mivel a téli napsütés és a szél is szárít, ajánlatos az összekötözött karácsonyfát nedves papírral vagy ronggyal burkolni, és ezt még fóliába vagy szemetes zsákba becsomagolni. A fólia a kiszáradástól, a rongy pedig a befülledéstől véd.
A gyökeres karácsonyfákat már megelőzően fóliatasakban, edényben tartsuk, arányos földlabdával. A földre nem csak a kiszáradás miatt van szükség, hanem a fenyők gyökereivel együtt élő, és az eredeti földdel átmenthető gombák miatt is. A csupasz gyökérzetű karácsonyfák megeredése kétséges, mindenesetre azonnal ültessük be elég nagy edénybe, nyirkos földbe. Ezt megelőzően a sérült gyökérágakat metsszük le, sőt az egészségesek végéből is jó levágni egy keveset. A beültetés előtt egy napra kerüljön vödörbe (híg agyagpépbe, vagy legalább vízbe), hogy a vízveszteséget pótolhassa.
A beültetett fenyőfa a feldíszítésig minél hűvösebb helyen legyen. Lehetőleg kapjon világosságot, de a közvetlen erős napsütést kerüljük, a későbbiekben is. Földje mindig legyen nyirkos, így egy-két hétig is elviseli a lakás klímáját különösebb károsodás nélkül. Két hétnél tovább viszont nem ajánlatos bent tartani, mert az megzavarja nyugalmi állapotát. Célszerű minél hamarabb kiültetni, amikor nem fagyott a föld. Ezután a túlhűléstől, a fagyos szelek szárító hatásától, de a téli közvetlen erős napsütéstől is óvnunk kell. Ajánlatos koronáját a tél végéig összekötni, és kívülről szalmával vagy fenyőgallyakkal betakarni. A földjét is érdemes takarással védeni az átfagyás ellen.
Ha a fagyás miatt nincs mód kiültetni, akkor hideg benti telelőhelyen, fagypont feletti hőmérsékleten és lehetőleg nem teljesen sötétben (garázsban, lépcsőházban) is tárolhatjuk. Leghamarabb a talajfagyok elmúltával, vagy ha már hajt, akkor április végén, május elején ültessük ki. Ily módon minden bizonnyal magához tér, és a kert dísze lesz. A következő karácsonykor - legalább még egyszer - betöltheti a karácsonyfa szerepét is.
(Az Ezermester nyomán)